Karl és Theo Albrecht vállalkozása az édesanyjuk sarki boltjából nőtte ki magát az egyik legismertebb üzletlánccá. A háború után Essenben indult el az Aldi története, ami olcsó árainak köszönhetően gyorsan nagy népszerűségre tett szert, és az olcsósága ellenére azért a két alapítót Németország leggazdagabb embereivé tette.

Az Albrecht család magánéletéről viszonylag keveset tudni. Karl 1920-ban született, öccse, Theodore két évvel később. A Forbes számításai szerint Theo 16,7 milliárd dolláros vagyonával a világ 31. leggazdagabb embere volt 2009-ben, Németországban pedig a második leggazdagabb testvére után, akinek a vagyonát 23,5 milliárd dollárra becsülték. Halálukig mindketten a világtól elzárkózva, erődszerű házban éltek, és csak ritkán jelentek meg a nyilvánosság előtt.

Ennek oka Theo elrablása lehetett

A szerencsejátékok miatt hatalmas adósságot felhalmozó ügyvéd, Heinz-Joachim Ollenburg és segítője, Paul Kron rabolták el Theo Albrechtet 1971 decemberében, és tartották fogva 17 napig Ollenburg düsseldorfi irodájában. Albrechtre nem volt jellemző a fényűzés, a korabeli hírek szerint elrablói még a személyijét is megnézték, mert az olcsó ruházata miatt nem voltak biztosak benne, hogy valóban a megfelelő célszemélyt tartják fogva. Erre Theo alkudozni kezdett velük a saját váltságdíja összegéről. Végül 7 millió német márkában egyeztek meg, meg is beszélték a csere helyét és időpontját, az Aldi alapítója ki szabadult, a két emberrablót pedig végül elfogták, de csak a pénz fele került elő.

Az Aldi-birodalom a semmiből épült

Szó szerint a semmiből, ugyanis a két fiú sokat segített az édesanyjának annak sarki kisboltjában, aztán a háború alatt katonaként szolgáltak. Mikor visszatértek Essenbe, azt látták, hogy a város nagy részét újjá kell építeni, de az édesanyjuk boltja megúszta a támadásokat. Kinyitottak, majd egyre több üzletet vettek át, és mire Németország kilábalt gazdaságilag a háború utáni időszakból, nekik már száz boltjuk volt országszerte. 1961-ben nevezték el a hálózatot Aldinak, az Albrecht diszkont rövidítése után. Úgy tudni, hogy a két testvér összeveszett azon, hogy áruljanak-e cigarettát, ezért a további konfliktusok elkerülése miatt inkább úgy döntöttek, hogy Németország északi területei Theóhoz, a déliek pedig Karlhoz kerülnek. Később a világot is ketté osztották, Karlhoz az Egyesült Királyság és Ausztrália, Theóhoz Spanyolország, Franciaország, Portugália és Lengyelország került, és mindketten nyitottak az Egyesült Államok felé.

Az egész hálózat úgy működött, hogy különálló egységekből álltak, de mégis közösen tudtak fellépni, attól függően, hogyan volt jobb a cégnek. Azaz ha arról volt szó, hogy kevesebb adót kelljen fizetni, akkor nagyvállalatként működtek, ha pedig arról, hogy nagyvállalatként kellene szakszervezet, akkor egyszerre kis cégek hálózataként hivatkoztak a birodalomra, amiben egyébként meglehetősen hasznát vették a katonai tapasztalataiknak, ugyanis úgy tudni, vasszigor uralkodott a cégnél. A különböző üzletek vezetői nem hogy a sajtóval, de egymással sem beszélhettek.

A növekedéshez nem kerestek más befektetőket, egyszerűen a profitból finanszírozták, és hamar rájöttek, hogy az igazi sikert úgy érhetik el, ha néhány száz jól megválasztott terméket tartanak, ahelyett, hogy több ezer különböző termékből álló portfóliójuk lenne. Ezt kombinálták azzal, hogy a lehető legnagyobb mértékben maximalizálták az egy négyzetméterre eső forgalmat, és bevetették Theo saját szuperképességét, az elképesztő mértékű spórolást.

Csak semmi fényűzés

Theo Albrecht a költséghatékonyságot olyan intézkedésekkel javította, mint hogy alig valamit költött marketingre, és abszolút semmit arra, hogy elegánsnak nézzenek ki az üzletei, polcok helyett pedig úgy gondolta, jók lesznek a termékek a földön, a saját dobozaikban. Ő maga olyan dolgokon is spórolt, mint a toll vagy a tinta, helyette az olcsó ceruzákra esküdött, amiket addig használt, hogy kis csonkok nem lettek. Egyszer a hollandok küldtek neki egy tervet, hogyan alakítanák át az egyik üzletet. Azt válaszolta:

Az ötlet jó, de túl vastag a papír, amin küldték, használjanak vékonyabbat, mert azon lehetne spórolni.

Sok országban egyáltalán nem hirdettek az akciós újságon kívül sehol, és olyan dolgokon is sok pénzt spóroltak, minthogy nem építettek ki hangrendszert az üzletekben, ahol így nem szólt zene.

Theo Albrecht 2010 júliusában halt meg 88 évesen. Az utolsó éveiben már aktívan nem vett részt a cég ügyeinek intézésében, de élete végéig elnökségi tag maradt.