A nyár végeztével a kifejlett imádkozó sáskák nőstény egyedei már csak két dologra tudnak fókuszálni.

Az viszont csak városi legenda, hogy minden hím egyed a nőstény vacsorájaként végzi, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy evolúciós szempontból az önfeláldozásukkal még jól is járnak a génjeik továbbörökítésén fáradozó hímek.

Jól ismert az imádkozó sáska nőstény egyedeinek szexuális kannibalizmusa, vagyis hogy párosodás előtt leharapják a hímek fejét, és miután végeztek a hancúrral, felfalják a teste maradékát. Csakhogy a közhiedelemmel ellentétben viszonylag ritkán ér így véget az aktus, az esetek 13-28 százaléka közé tehető a hímek áldozattá válása.

Egy 2016-os tanulmány azt is kimutatta, hogy az önfeláldozó hímek bizonyos szempontból még jól is járnak. A nőstény nem azért öli meg a párját, mert mérges rá, hanem mert így fontos aminosavakhoz jut, és ennek eredményeként akár kétszer több petét is hajlandó lerakni. Ez pedig jelentősen megnöveli annak az esélyét, hogy továbbörökítődjenek a hím génjei.

Persze a nősténynek nem feltétlenül kell a hímmel jóllaknia, sőt, igen sokszor dokumentáltak olyan eseteket, hogy az imádkozó sáska madarak agyának felfalásával lakott jól. Általában kolibrik az áldozatok, de láttak már a kutatók apró denevért, kígyót, egeret, gyíkot, békát és szalamandrát is a méretes fogólábak szorításában.

(Források: Phys.org,National Geographic)