Az anyaméhre általában az utódokat körülölelő szeretet szimbólumaként, a legbiztonságosabb helyek egyikeként szoktunk gondolni. Bizonyos cápákra ugyanakkor az anyaméhben leselkedik a legádázabb veszedelem a saját, kifejletlen testvérük képében.

A homoki tigriscápák túlélésért folytatott küzdelme már itt megkezdődik: az egy méhben megfogant 2-9 cápaembrió közül ugyanis csak egynek jut elég hely és elég táplálék, ezért a picike, mindössze 10 centiméter hosszú cápa, ami végül egy méter hosszúra növekszik, mire világra jön, először felfalja a védekezésre képtelen, önmagánál is apróbb testvéreit.

Mi is az az embrionális kannibalizmus?

A homoki tigriscápák (Carcharias taurus) a mérsékelt, illetve a szubtrópusi tengerek partokhoz közeli vizeiben élnek. A nőstény példányaiknak két méhe is van, és méhenként akár 9 embrió fejlődhet bennük egyszerre. Ezek az embriók ugyanakkor nem édes testvérek. Egy csomó más cápafajhoz hasonlóan a nőstény homoki tigriscápák is képesek arra, hogy egymás után több hím is megtermékenyítse őket. Ez azt jelenti, hogy az a 2-9 cápaembrió, ami az anya egyik méhén egyszerre osztozik, általában mind különböző apától származik és különböző időpontban fogant meg. 

Az, hogy az embriók nem egyidősek, kulcsfontosságú. Bármennyire brutálisan is hangzik, itt abszolút érvényesül, hogy az anya érkezési sorrendben szolgálja ki az utódjait:

Az első kikelő cápaembrió – az az utód, amelyik először bújik ki a méhen belül a burkából – már fogakkal érkezik. Ezek a fogak pedig nem holmi ártalmatlan tejfogak, valódi fegyverek. A kikelt, alig 10 centiméter hosszú cápakezdemény a méhben ekkor még vak, de már megérzi az ifjabb testvéreit, és kíméletlenül le is vadássza őket.

Amikor a vérengzés befejeződik, a korábban zsúfolt méhben hirtelen csak egy utód marad. Ő azonban már kedvére lakomázhat a meg nem született testvéreiből. Ráadásul innentől kezdve az anyacápa is minden erejével rá koncentrál. Folyamatosan újabb és újabb megtermékenyítetlen petesejteket állít elő a szervezete, hogy így táplálja a méhen belül is mészárló ivadékát.

Az életben maradt cápakezdemény gyakorlatilag ekkor kezd el nőni abban a véres, nyers cápatojáslevesben, ami az alábbi, cápaméhben készült felvételeken látható:

Kutatók azt is megfigyelték, hogy ez a vérengzés az anyacápa mindkét méhében megtörténik, és mindkét helyen csak egyetlen utód marad életben. Ezek a kis cápák aztán jellemzően egyszerre jönnek világra.

Na de miért falja fel a saját (fél)testvéreit a kannibál cápaembrió?

Az egyik elképzelés szerint az embrionális kannibalizmus egy extrém evolúciós válasz lehetett a tápanyaghiányra. Ennek a feltételezésnek az alapja nagyjából az, hogy a cápamamának egyszerűbb minden erőforrását egyetlen utód táplálására fordítani. Az kétségtelen, hogy a homoki tigriscápák újszülött kicsinyei hatalmasak, és az utódok aligha tudnának egyméteresre megnőni, ha a 3,2 méter hosszú nőstény cápa méhén többen osztoznának.

Az Index kérdésére a Nyíregyházi Állatpark akváriumának kurátora, Varga Attila is azt erősítette meg, hogy ez a fajta kannibalizmus egy túlélési stratégia:

A nagyobb méretű, fejlettebben világra jövő utód jobb túlélési esélyt biztosít a homoki tigriscápák számára. Náluk nincsen placenta, ők a kevésbé fejlett utódokkal táplálják a fejlettebbeket.

Varga arra emlékeztet, hogy az állatvilágban két módszer ismert. Néhány faj sok utóddal és kevés utódgondozással küzd a fennmaradásért. Mások épp fordítva, kevés utódot hoznak világra, de nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az utódok minél életképesebbek legyenek. Azokra a fajokra, amelyek az utóbbi stratégia szerint szaporodnak, óriási fenyegetést jelent az emberi vadászat/halászat. Nincs ez másképp a homoki tigriscápa esetében sem. Mivel egy nőstény ellési ciklusa 2-3 éves is lehet, ezért minden megölt példány hatalmas veszteség a fajnak. (A homoki tigriscápa Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint súlyosan veszélyeztetett fajnak számít.)

Az ugyanis egyáltalán nem számít egyedinek a cápák világában, hogy ugyanazt a nőstényt egymás után több különböző hím is megtermékenyíti, csakhogy a többi cápafaj esetében vegyes almok születnek. A világra hozott kis cápák ilyenkor szinte az összes apa génállományát továbbörökítik.

Egy 2013-as kutatás például megállapította, hogy a két különböző méhben egyszerre megnövő homoki tigriscápák az esetek többségében ugyanattól az apától származtak. A kutatók emellett azt is megfigyelték, hogy a fogságban tartott homoki tigriscápáknál a hímek között kialakul egy hierarchia, ami a szabadon élő példányokra nem jellemző. A domináns hímek fogságban a párosodás után őrzik az általuk megtermékenyített nőstényt, akit így egészen a termékeny időszak végéig nem közelíthet meg más hím. 

A nősténycápáknak nem igazán van lehetőségük, hogy megválasszák, kivel párosodnak, a nyílt tengervízben pedig őrizni sem tudják őket azok a hímek, akikkel először párosodtak. Ezek alapján a New York-i Stony Brook University tengerbiológusai azt felételezik, a faj az embrionális kannibalizmussal örökíti tovább azt a fajta génállmonyt, amit az anyaméhbeli vérengzés nélkül csak monogám párosodással tarthatnának fenn.

Mennyire kell tartani egy ragadozótól, aki a saját, védtelen testvéreinek sem kegyelmez?

Azután, hogy végignéztük a fenti horror képsorokat arról, hogy hogyan végzi ki és falja fel a néhány centis cápakezdemény a nálánál kisebb testvéreit, joggal merülhet fel bennünk, hogy nincs félelmetesebb fenevad a homoki tigriscápánál. Mi több, picit új értelmet nyer a neten virálisan terjedő (és amúgy is rémálmokba illő) gyermeksláger refrénje, hogy:

Baby Shark tutúturu, Baby Shark tutúturu, Baby Shark...

Mindezen az sem segít, hogy a homoki tigriscápa elég parán néz ki. Nem igazán szokta becsukni a száját, így folyamatosan kilátszanak a több sorban elhelyezkedő, iszonyú éles fogai. Ráadásul nincs szemhéja, szóval nem tudja becsukni a szemét, ezért olyan, mintha folyamatosan meredten bámulna. 

De a jó hír az, hogy embriókannibalizmus ide, ijesztő külső oda:

Ez a faj egy csomó más agresszív cápához képest viszonylag békés. Nincs is tudomásunk arról, hogy valaha embert ölt volna. Épp ezért (meg azért, mert jól bírják a fogságot), a legtöbb ócenáriumban ilyen cápákat lehet látni. Magyarországon például Budapesten és Nyíregyházán is meg lehet csodálni ezt a fajt.

A homoki tigriscápák néhány feljegyzett támadásakor a ragadozók mindig önvédelemből ártottak az embereknek. Az 1960-as években egy alkalommal például egy híres kutatót cápaboncolás közben harapott meg egy, még az anyaméhben növekvő kis cápa. Ez az eset legendássá vált, hiszen, ha hihetünk az elbeszéléseknek,