A Star Trek-beli térhajtás valójában elszomorítóan lassú

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Amint az közismert, a Star Trekben a föderációs csillaghajók úgy tudják átlépni a fénysebesség elvi sebességhatárát, hogy térhajtóművük kilöki őket a háromdimenziós térből. Így átkerülnek a szubtérbe, ahol már simán lehet sokkal gyorsabban is közlekedni. A NASA volt mérnöke azonban most leleplező animációt tett közzé, amelyben kimutatja, hogy még ez a rendkívül gyorsnak tűnő sebesség sem elegendő ahhoz, hogy belátható időn belül eljussunk az univerzum túlfelére.

James O'Donoghue, aki korábban a NASA-nál dolgozott, most pedig a japán űrügynökség, a JAXA munkatársa, saját bevallása szerint is kellemetlenül érezte magát, amikor rájött, hogy még a sci-fibeli hiperűrsebesség is csak cammogásnak tűnik az univerzum elképesztő méreteihez képest. Persze a Földön megszokott távolságokat szempillantás alatt le lehet győzni ezzel a sebességgel, de a távoli galaxisok elérése már teljesen más kérdés.

Íme az animáció, amely először O'Donoghue Twitter-oldalán jelent meg:

A grafikán a Naprendszer bolygói (és a Plútó) láthatók, az Enterprise űrhajó a Naptól indul, majd egyre növekvő térhajtással (warp sebességgel) közelít a Plútóhoz. És az érezhető az animációból, hogy a hajó meglehetősen lassú, hiába halad elvileg több warppal.

A warp-skála a fénysebességből eredeztethető. A warp 1 minden skála szerint a vákuumbéli fénysebességgel egyezik meg (ami közelítőleg 300 ezer kilométer per másodperc). Az ennél nagyobb warp sebességeket a térhajtómű feltalálója, Zefram Cochrane úgy határozta meg, hogy a warpban mért sebesség a fénysebesség (c) harmadik hatványú többszöröse legyen. Tehát a warp 4 = 4³c. Később azonban ezen a skálán módosítottak, és a The Next Generation idejétől már nem harmadik, hanem 10/3-dik hatványra emelik a warp-faktort, és ezzel szorozzák meg a fénysebességet, O'Donoghue is ez utóbbit használja. A Star Trek-beli fizika szerint a 10-es warp sebességet normál körülmények között képtelenség elérni, a 9,99-es warp nagyjából 2147-szeres fénysebességnek felel meg.

A Föld-Hold távolság például warp 1-es sebességgel (tehát fénysebességgel) 1,255 másodperc alatt hidalható át:

Nézzük, ezekkel a sebességekkel milyen gyorsan juthatnánk el a Naprendszer határára, esetleg a legközelebbi csillagokig. Nos, igazából elég lassan. Warp 1-es sebességgel (vagyis fénysebességgel) 5 óra és 28 perc alatt érnénk el a Plútót a Naptól indulva, a legközelebbi csillag, a Proxima Centauri pedig négy év és három hónap utazásnyi távolságra lenne. Warp 9,9-es sebességgel a Plútó ugyan csak 10 másodpercre lenne, de a Proxima Centauri eléréséhez még mindig 18 órára lenne szükség.

ha pedig a Tejút egyik végéből a másikba szeretnénk warp 9,9-es sebességgel eljutni, akkor ehhez 96 évre lenne szükség (hiszen a galaxis 150-200 ezer fényév átmérőjű).

Ráadásul a valóságban a leggyorsabban haladó ember alkotta tárgy (a NASA Parker napszondája) is csak másodpercenként 192 kilométeres sebességet ért el, ami több mint ezerszer lassabb az (egyszeres) fénysebességnél.

Egyébként ez a tény nem összeegyeztethetetlen a sorozatok sztorijával, hiszen ott is sokszor heteket, sőt éveket utaznak a galaxis egyik pontjából a másikba. A Star Trek Voyager konkrétan arról szól, hogy 76 évig tart a Tejút másik végéből hazavergődni.

Vagyis az emberiség elszomorítóan lassan képes csak közlekedni a világűrben, és ez még a sci-fik világában sem javul gyökeresen.