Különösen elvetemült konteóhívők kedvelt elmélete a második világháborúval kapcsolatban, hogy Hitler nem is halt meg 1945 áprilisában a berlini Führerbunkerben, csak megrendezték az egész öngyilkosságot, hogy elmenekülhessen Argentínába. Vagy az Antarktiszon felépített szupertitkos náci bázisra. Vagy egyenesen a Holdra.

Ezekből persze semmi nem igaz - pontosabban annyi igen, hogy a németek valóban küldtek egy titkos felfedező expedíciót a Déli-sarkvidékre, közvetlenül a második világháború kirobbanása előtt. De mi a fenét kerestek a nácik az Antarktiszon, miközben már Európa lerohanására készültek teljes erőbedobással?

Hitler 1936-ban hirdette meg az úgynevezett Négyéves Tervet, aminek a célja az volt, hogy felkészítse Németországot a háborúra, felpörgesse az ipart, a mezőgazdaságot, és amennyire csak lehet, önellátóvá tegye az országot a fontos nyersanyagokból, hogy ha kitör a háború, az azzal járó kereskedelmi embargók ne roppantsák meg a hadigazdaságot. Vagy éppen ne haljon éhen a lakosság. Ebből a szempontból kulcsfontosságú volt a margaringyártás - ebből ugyanis elég sokat fogyasztottak a németek, a zsírbevitelük jelentős részét ezzel fedezték.

A margarint ma főként növényi olajokból készítik, de akkoriban a legfontosabb alkotóeleme a bálnazsír volt, amit a német élelmiszeripar Norvégiából szerzett be, évi 200 ezer tonnát. Ez persze a leendő háborúban nem nagyon lett volna tartható, ahogyan az sem, hogy a németek az Atlanti-óceán északi vizein bálnavadászgassanak maguknak. (Egyrészt azért, mert addigra ezek a vizek már elég durván le voltak halászva, másrészt aránytalanul sok katonai védelmet kellett volna biztosítani a hajóknak.)

Így hát 1938-ban elindult egy titkos expedíció az Antarktiszra, hogy ott elfoglaljanak a német zászló alatt némi feltérképezetlen területet, és felhúzzanak egy bázist, ami a majdani déltengeri német bálnavadászat központja lesz. Az innen származó bálnazsír pedig biztosítja a hadi élelmiszeripar egyik fontos forrását. A Schwabenland nevű jégtörő 1939 januárjában el is érte a sarkvidéket, és az expedíció nekiállt feltérképezni egy addig ismeretlen partszakaszt, amit Neuschwabenlandnak, vagyis Új Svábföldnek neveztek el.

A terület felderítése a zord időjárás miatt elég nehezen ment, de végül egy hónap alatt nagyobb területet sikerült feltérképezniük (jellemzően alacsonyan szálló repülőgépről fotózva), mint maga Németország. A jelképes birtokba vételhez több ládányi fém horogkeresztet vittek magukkal; az volt a terv, hogy ezeket leszórják majd Új Svábföld határain, ezzel szimbolizálva, hogy onnantól kezdődik a náci Németország területe. Csakhogy az egyik térképész repülésen gond akadt a géppel, drámaian elkezdett fogyni az üzemanyag, így mindent ki kellett dobálni a repülőről, ami nem létfontosságú, hogy visszaérjenek épségben. A horogkeresztes ládák is erre a sorsra jutottak. Ezeket azóta sem találta meg senki, így valószínűleg egy jövőbeli felfedezőre vár az a hátborzongató pillanat, hogy a végtelen hómezőn egyszer csak milliónyi rozsdás szvasztikába fusson bele.

Végül 1939 februárjában az expedíció elindult vissza Európába, egy csomó értékes dokumentációval, és a leendő német bálnavadász-bázis helyszínével. Hazafelé még mellékesen felfedezték a Közép-Atlanti hátság tenger alatti vulkánjait. Viszont mire áprilisban kikötöttek Hamburgban, változott a német vezérkar terve, és feladták az antarktiszi bálnavadászat ötletét. Németország hivatalosan sosem jelentette be az igényét Új Svábföldre, ami az 1959-es Antarktisz-egyezmény értelmében ma norvég fennhatóság alá tartozik. A németek egészen az 1980-as évek óta nem is vezettek ide expedíciót, azóta azonban felépítették itt a Neumayer-Station kutatóbázist, ahol nyáron 50, télen 10 ember él és folytat fontos tudományos munkát.