A történelem során számos olyan sport emelkedett fel – és aztán tűnt el sokszor rekordsebességgel –, aminek ránézésre totálisan semmi értelme. A briteknél például nagy hagyománya van a sajtgurításnak, de tőlük indult a világ alighanem legjobb extrém sportja, az extrém vasalás is, és hát az oroszoknál berobbanó pofozóbajnokság is megér egy misét.

Kétségtelenül ebbe a kategóriába sorolható a polipbirkózás is, aminek annyi volt a lényege, hogy csapatokba verődött búvárok lemerültek a víz alá, aztán megpróbáltak kirángatni egy polipot a felszínre. A sport durván két évtizeden át elég népszerű volt Amerikában, még világbajnokságot is rendeztek neki, de végül az általános érdektelenség és egy törvény véget vetett a dilinek.

A polipbirkózásról először egy Wilmon Menard nevű férfi írt cikket a Mechanix Illustrated magazinba 1949-ben, méghozzá azzal a címmel, hogy "A polipbirkózás a hobbim". Menard az írásában egy Tahitire tett látogatását vette alapul, itt csatlakozott ugyanis egy helyi polipvadászhoz, aki egy gigantikus polippal csapott össze.

Igen, elsőre tényleg undorító sportnak tűnik, de valójában sokkal szórakoztatóbb, mint levadászni valami ártalmatlan lényt. Amikor lebirkózol és megölsz egy polipot, egy kegyetlen ellenségtől mented meg a tenger élővilágát. És jobb, ha vigyázol, mert nincs olyan, hogy vakmerő polipvadász. Vagy óvatos vagy, vagy meghalsz

– írta a férfi, és ez láthatóan csomó embert lenyűgözött, mert az Egyesült Államokban hamar híre ment a dolognak, a nyugati parton pedig hamar elkezdtek versenyeket is szervezni.

A következő évtizedben a Washington államban található Tacoma adott otthont ezeknek, és itt szervezték a polipbirkózó világbajnokságot is. Ezt 1957-ben még csak pár száz ember követte, a hatvanas évek elejére viszont annyira népszerű lett a dolog, hogy a legtöbb beszámoló szerint egy alkalommal több mint ötezer ember volt kíváncsi a polipbirkózásra.

Ezek a versenyek egyébként korántsem voltak annyira véresek, mint amiről Menard írt korábban, az egész nagyjából úgy nézett ki, hogy

• a búvárok két-három fős csapatokban lemerültek a víz alá,
• ahol megkeresték a polipot – itt kell megjegyezni, hogy a polipok egyáltalán nem agresszív állatok, nem keresik a bajt, szóval a versenyek nagy részét a keresgélés töltötte ki –,
• amit aztán megpróbáltak kirángatni a vízből,
• a polip meg közben a csápjait használva próbálta megakadályozni ezt.

A versenyek egyik szervezője annak idején azt nyilatkozta, hogy a polipok tapadókorongjainak kiemelkedő a szívóereje, de ha rá tud markolni az ember a csápokra, akkor viszonylag könnyen le lehet fejteni őket. Veszélytelen ettől még persze nem lett az egész, már csak azért sem, mert általában elég sokáig tartott felvinni a víz alól az akár 41 kilósra is megnövő állatokat. Az igazán menő arcok ráadásul mindezt oxigénpalack nélkül csinálták. A legmenőbb polipvadász egyébként állítólag egy O'Rourke nevű férfi volt, aki mindenkinél jobban értette a polipokat, és azt a taktikát alkalmazta, hogy

A versenyeket egyébként az nyerte, akinek a mérések alapján a legnagyobb polipot sikerült felhoznia, az állatokat pedig ezt követően visszaengedték az óceánba vagy odaadták a seattle-i akváriumnak.

Ahogy sok más, úgy a polipbirkózás népszerűsége sem tartott ugyanakkor örökké: a hatvanas évek közepén egyre kevesebben érdeklődtek iránta, a kegyelemdöfést viszont Washington állam vitte be azzal, hogy elfogadtak egy törvényt, ami megtiltotta a polipok zaklatását. Így aztán "polipbirkózást" jellemzően már csak a japán pornóban láthat az ember.

Források: The Vintage News, Wikipédia