(Odin) emberei páncél nélkül rohantak csatába, és őrültek voltak, mint a kutyák, vagy farkasok, pajzsukat harapdálták, és erősek voltak, mint a medvék vagy bikák. Egy csapással vágtak le embereket, de őket se tűz, se kard nem sebezte. Ezt Berserkergangnak hívják.

– írta az őrjöngő viking harcosokról, a berzerkerekről a 13. századi költő és történész, Snorri Sturluson az Ynglinga Sagaban (az idézet Samuel Laing 1844-es fordításából való).

Odin emberei, a berzerkerek legendás viking harcosok voltak, akik magukból teljesen kikelve, saját testi épségükkel nem törődve kaszabolták az ellent, sőt, néha a saját bajtársaikat is. Akkoriban úgy tartották, egyenesen Odin istentől kapták az erejüket, mások szerint félig-meddig medvévé változtak (az állatot sok helyen vallásos imádat övezte). Csata előtt a berzerkerek transzba estek, habzott a szájuk, farkasként üvöltöttek és a pajzsuk fém karimáját harapdálták. Ha a csatát túlélték – mert a közhiedelemmel ellentétben valójában nem voltak sebezhetetlenek –, a berzerker-módból kijőve teljesen békések voltak.

Az első írásos emlék az őrült harcosokról a 9. századból származik, a Hrafnsmálból. Ezt a verset Þórbjǫrn Hornklofinak tulajdonítják, és Széphajú I. Harald király tiszteletére íródott. Egy másik népszerű forrás az Ynglinga Saga, amit Snorri Sturluson írt a Heimskringla első fejezeteként. A különböző források több féle mágikus képességet tulajdonítanak a berzerkereknek, többek között azt, hogy

• nem fogott rajtuk se fegyver, se tűz,
• semmi nem fogott rajtuk, csak a bunkósbot,
• egy nézéssel el tudták venni az ellenfeleik fegyvereinek az élét,
• abban pedig minden forrás megegyezik megegyeznek, hogy nagyon lelkesen mészároltak le mindenkit, aki eléjük került.

De tegyük fel, hogy se a medvéknek, se Odinnak nem volt köze az északi gyilkológépek vérszomjához. Egy ideje az az elmélet kering, hogy csata előtt pszichedelikus hatóanyagú varázsgombát ehettek, és attól szálltak el teljesen. Egy új kutatás szerint azonban nem gombától, hanem a beléndek nevű virágtól téptek be, sokak számára végzetes módon – írja a Wired.

Maga az állapot, a berserkergang hidegrázással kezdődött, amit az arc kipirulása és megduzzadása követett. Ezután vörös köd ereszkedett a harcos agyára, ami órákkal később múlt csak el, és egy fizikailag és szellemileg teljesen kimerült embert hagyott maga után. Néhány elmélet szerint Amanita muscariát, azaz légyölő galócát ettek a harc előtt, mások szerint saját magukban keltettek hisztériát az üvöltözéssel és a pajzsharpdálással. Megint mások szerint mentális zavar volt a ludas.

Sokáig a légyölő galóca volt a befutó, mert az híresen népszerű volt több északi törzs szertartásaiban is, valószínűleg mivel elég hatékony hallucinogén (bár még főzés után is rendkívül mérgező). A varázsgomba fő hatóanyagai az iboténsav, a muszcimol és a muszkarin (ez felelhet a kellemetlen mellékhatásokért), és  jól elkészítve részeges állapotot idéz elő hallási hallucinációval és ingadozó színlátással. Ezekhez társulhat verejtékezés, hányás, hipertermia (túl magas testhőmérséklet), rángatózás és remegés, kitágult pupillák, delírium, rohamok.

Ezek mind passzolnak a berserkergang leírásához, de a Ljubljanai Egyetem egyik etnobotanikusa (néprajzi növénytudós), Karsten Fatur szerint valószínűbb, hogy a harcosok idegállapotáért a Hyoscyamus niger, azaz a beléndek a ludas. A virágot már az ókori görögök is használták rekreációs céllal, valamint fájdalomcsillapítóként, érzéstelenítőként és altatóként. Akár 24 órára is ki lehet vele ütni egy embert, de zavart okozhat a rövidtávú memóriában és akár légzőszervi problémákat is előidézhet. Az 1516-os Bajor tisztasági törvény előtt sokszor a sörbe is bekerült, a komló helyett használták.

Fatur szerint mind a gomba, mind a virág hatása megfelel a berserkergang leírásának, de a gomba nem okoz őrjöngést, márpedig az az állapot egyik fontos jellemzője. A kutató több olyan esetről is ír a tanulmányában, amikben olyan növények fogyasztása okozott agresszív rohamokat, amik hasonló alkaloidokat tartalmaznak, mint a beléndek.

Ez a düh-hatás dózistól és az alany mentális állapotától függően jelenthet feszült állapotot, de akár igazi őrjöngést és harciasságot is. Mivel ezek a berserkergang legjellemzőbb jegyei, (...) a H. niger valószínűbb elméleti berzerker-bódítószer, mint az A. muscaria.

– írja Fatur.

A beléndek ismert fájdalomcsillapító, ami megmagyarázhatja a sebezhetetlenség mítoszát. Mivel megzavarja a látást, a hatása alatt az arcokat is nehezebb felismerni (ezért kaszaboltak le esetenként barátot és ellenséget is), és valószínűleg a hipertermia miatt harcoltak páncél nélkül. Emellett vérnyomáscsökkentő is, ez állhat a vérző sebek hiánya mögött. A mellékhatások napokig elhúzódtak, és ez a gombára egyáltalán nem jellemző, míg a beléndekre igen.

Még egy pont a beléndeknek, hogy míg az gazként terjedt Skandináviában a berzerkerek idejében, a légyölő galóca főleg erdőkben nő, mivel fákkal él szimbiózisban, így jóval ritkább volt arrafelé. Egy 980 körüli sírban egy női csontváz mellett ékszereken és ruhán kívül találtak egy szütyőnyi beléndekmagot is.

Sajnos Fatur tanulmánya nem oldotta meg egyértelműen a berzerkerek titkát. A beléndek nem magyaráz meg néhány híres tünetet, mint például a pajzsrágás vagy a fogvacogás. A jelenlegi állás szerint még benne van a pakliban, hogy mégis csak Odin kiválasztott, és isteni erejével felruházott hőseitől rettegett Európa.