1803 novemberében egyre több ember újságolta London Hammersmith nevű városrészében, hogy szellem járja az utcákat. Néhányan azt mondták, hogy a szellem meg is támadta őket, és többen tudni is vélték, hogy egy korábban öngyilkosságot elkövetett férfi fehér ruhába bújt lelkéről van szó.

Akik látták a szellemet, különböző leírásokat adtak róla. Volt, aki  klasszikus   fehér ruhás szellemként írta le, mások borjúbőrbe öltözött férfiról beszéltek, de mivel az angliai ősz tud csípősen hideg lenni, főleg ha fúj a szél is, senkinek a hitét nem rendítette meg, hogy esetleg egy kabátot vett magára a kísértet. Néhányan szarvakat és nagy üvegszemeket is láttak rajta.

Az emberek egyre jobban hergelték egymást és magukat is. A feljegyzések szerint egy várandós és egy idősebb nő is azt állította, hogy a templomkertben sétálva találkoztak a szellemmel, amitől mindketten sokkos állapotba kerültek, majd a további rettegés miatt néhány napon belül meghaltak. Egy sörfőző segédje azt mondta, hogy valami kiemelkedett a templomkertben a sírkövek közül, és megragadta a torkát este 9 magasságában, mikor hazafelé tartott.

December 29-re már annyira elfajultak a dolgok, hogy a polgárőrök vezetője is látni vélte a kísértetet, de nem tudta elfogni, viszont azt javasolta, hogy sokkal több civil járőr kellene az utcákra. Abban az időben még nem volt divat, hogy ezt a feladatot a rendőrség végezze, a rettegés viszont annál népszerűbb tevékenység volt széles körben. Az emberek képesek voltak minden nesz miatt félteni az életüket, nemcsak a szellemektől, de úgy általában a nem túl jó közbiztonság miatt is.

1804. január 3-án épp a munkából tartott hazafelé Thomas Millwood, a kőműves, aki mindig fehér ruhában járt dolgozni. Későre járt már, olyan fél 11 körül a fegyveres polgárvédők főnöke, William Girdler és a szintén fegyveres Francis Smith arról beszélgettek, hogy most már pontot kellene tenni ennek a kísértethistóriának a végére, és el kellene kapni a szellemet. 11 óra lehetett, mikor a kőműves elköszönt a testvérétől és szüleitől, és összefutott Smith polgárőrrel. Millwood húga még hallotta, ahogyan Smith megszólítja a testvérét

A fenébe is, ki vagy te és mi vagy? A fenébe is, én lelőlek

– mondta a polgárőr, és mielőtt a kőműves válaszolhatott volna a nekiszegezett kérdésáradatra, le is lőtte.

A lövések hangjára odaszaladt Girdler és Smith szomszédja, akik azt tanácsolták a férfinak, hogy menjen haza. Közben Milwood testét egy közeli kocsmába vitték, ahol napokkal később egy sebész megállapította, hogy halálát egyértelműen a nemrég kapott golyó okozta, és a lövések idején még nagyon is élő volt, nem kísértet.

Milwood felesége azt mondta a tárgyaláson, hogy ő már korábban is szólt a férjének, hogy nem kellene ragaszkodnia a fehér munkaruhához, főleg miután a férfi maga is elmesélte otthon, hogy néha megijednek tőle az emberek az utcán. A bíróságon a férfi húga elmondta, hogy Smith hiába szólította fel a testvérét, hogy igazolja magát, aztán rögtön el is sütötte a fegyvert, azaz Milwoodnak esélye sem volt arra, hogy a kérésnek eleget tegyen.

Smith védőügyvédje sem hagyta annyiban a dolgot, szerinte Smith csak a munkáját végezte, az életét féltette, és egyébként is jó ember volt. A bíróság szerint azonban mindegy, mennyire jó ember is volt Smith, ez az eset mindenképpen gyilkosság. Egyrészt azért, mert nem hagyott időt Millwoodnak, hogy igazolja magát, másrészt ha a férfi direkt ijesztgetett volna embereket szellemnek öltözve, az akkor sem lett volna olyan bűntett, ami miatt le kellett volna lőni. Smith ügyvédje erre a királyhoz fordult, aki a halálos ítéletet végül egy évnyi kényszermunkára módosította.

Több évtizedes vitát kavart az eset az angol jogalkotásban, hiszen sok ügyvéd szerint itt egyszerű önvédelem történt: Smith úgy érezte, hogy veszélyben van az élete, azaz nem előre megfontoltan, gyilkolási szándékkal lőtt, de nem is nevezhető balesetnek az, ami történt. A törvényt úgy kellett módosítani, hogy nagyobb teret kapjon a bíróság abban, hogyan mérlegeljen az önvédelmet illetően. Ha valakit megtámadnak, vagy azt látja, hogy valakit bántalmaznak, az jogosan érezheti veszélyben az életét, észszerű, hogy azt hiszi, megsérülhet. Ha viszont valaki azt hiszi, hogy például egy szellem akarja megtámadni, az nem észszerű, ebben az esetben pedig nem hivatkozhat jogos önvédelemre.