Minden nagyobb sportesemény során előkerülnek a szélkakasszurkolók, akik valahogy mindig az esélyesebb csapatnak drukkolnak. Hiába tűnik úgy, hogy ők vannak többségben, a tudomány jelenlegi állása szerint a legtöbb ember két számára kevésbé fontos vagy ismeretlen csapat közül inkább a kevésbé esélyesnek szurkol.

Már több tanulmány is ugyanerre a következtetésre jutott. 1991-ben egy kutatás során 122 egyetemistát arról kérdeztek, hogy két fiktív csapat közül melyiknek szurkolnának a rájátszások alatt, ha nem kötődnek egyik csapathoz se, de tudják, hogy az A csapatot mindenki sokkal esélyesebbnek tartja. A diákok 81,1 százaléka (122-ből 99) a B csapatot jelölte meg. A következő kérdés az volt, hogy melyik csapatnak szurkolnának, ha tudnák, hogy a kevésbé esélyesnek tartott B csapat megnyerte az első három meccset. A 99 B-szurkolónak a fele, 49-en átpártoltak az A csapathoz, hiszen az vált esélytelenebbé. Ebből a 49-ből csak 44-en válaszoltak a harmadik kérdésre, ami az volt, hogy ha mind a két csapat három-három meccset nyerne meg, melyiknek szurkolnának a döntőben. A 44-ből 37-en visszaváltottak a B csapatra.

Egy 1980-as felmérés is hasonló eredményeket hozott. Arról kérdezték az utca emberét, hogy inkább Ronald Reaganre vagy Jimmy Carterre szavazna. Mikor az emberek azt hitték, hogy Carter vezet, akkor sokan Reaganre szavaztak volna, fordított esetben pedig Carterre.

Több elmélet is létezik, ami megmagyarázhatja a jelenséget. Az egyik szerint a káröröm motiválja az embereket: szeretjük, ha másnak rossz, így egy esélyes csapat veresége kifejezetten jó érzést kelt bennünk. Nagyjából ugyanazért, amiért az jó érzést kelt bennünk, ha a saját kedvenc csapatunk riválisa szenved vereséget. Ezt igazolja az a kísérlet is, amiben baseballszurkolókkal olyan klipeket nézettek meg, amiken a rivális csapat kikap. A szurkolók fMRI-jén jól látható volt a ventrális striátum nevű agyterület aktivitása, ami a jutalmon alapuló döntéshozáshoz és a függőséghez köthető. Sokan nem szeretik a nagy és sokszoros bajnok csapatokat, mert mindig nyernek, így örömet okoz nekik, amikor mégsem.

A San Diegó-i Egyetem egyik kutatója, Nadev Goldschmied szerint nem ilyen egyértelmű, hogy minden áron azt akarjuk, hogy a regnáló bajnok kikapjon. Az ő kutatásában is a kevésbé esélyes csapatnak volt több szurkolója, de amint kiderült, hogy a következő győzelemmel kiejtenék a favoritot, már kevesebben támogatták a kevésbé esélyes csapatot. Ez inkább arra utal, hogy a szurkolók nem az óriás vereségére vágytak, hanem az esélytelen hős csodaszerű győzelmére. Amikor azonban kiderült, hogy a favorit csapat sokkal több pénzt költött sztárjátékosokra, mint a másik csapat, onnantól kezdve nem volt könyörület, egyértelműen a nagyobbik csapat vereségéért szorítottak.

A pénz azonban mindenkit megfoszt az esélyteleneknek járó támogatástól. Goldschmied egy másik kutatása során több résztvevőnek is azt mondta, hogy a gyengébb csapatnak sokkal több pénze van. Ezzel minden támogatójától megfosztotta a csapatot, hiszen ha sok pénze van, de nem sikeres, akkor az már biztos a csapat hibája, és nem érdemel győzelmet.

Az is előfordulhat, hogy ez az egész pusztán egy védelmi mechanizmus. Sokkal jobban szeretjük a meglepő győzelmeket, mint a váratlan vereséget. Ha a favoritnak szurkolunk, akkor komoly stressznek tehetjük ki magunkat, hiszen előfordulhat, hogy a nagy csapat szenvedését kell végignéznünk. De ha a kevésbé esélyes csapatnak szurkolunk, akkor nincs nagyon mit vesztenünk, legfeljebb kikapnak, na bumm.

Az eddig felsorolt kísérletekben fontos faktor volt, hogy a megkérdezetteknek olyan csapatok közül kellett választaniuk, amiket nem ismernek, vagy nincs hozzájuk semmilyen érzelmi kötődésük. Na de mi van akkor, ha minket is érint egy verseny kimenetele?

Scott Allison a Richmondi Egyetemről nemcsak a sportban, hanem az élet más területein is megvizsgálta az esélytelenek támogatását. Kutatásában a résztvevőknek két cég közül kellett választaniuk, hogy melyik vizsgálja be egy amerikai város vizét. Az egyik kitalált cég természetesen egy új, kicsi vállalat volt, minden megbízásra szükségük volt, míg a másik opció egy évtizedes hagyományokra visszatekintő, erős cég volt. Az embereknek kicsit több mint a fele a kis cégnek szurkolt, egészen a következő kérdésig: a kettő cég közül melyik tesztelje a saját városuk vizét, hogy nem tartalmaz-e rákkeltő anyagokat. Erre a válasz már egészen más volt, a megkérdezettek több mint kétharmada a régebbi, jó hírű céget bízta volna meg.

A sportban elsősorban mindenki a kedvenc csapata győzelmére vágyik, de ha épp más játszik, akkor legtöbben beérjük egy mindent felforgató, váratlan győzelemmel.