1933 az egykori Szovjetunió történelmének talán legsötétebb éve volt (pedig elég erős a mezőny ebben a versenyben). Összetalálkozott az erőltetett iparosítás, a valóságtól elrugaszkodott első Ötéves Terv, a mezőgazdaság szétverése, a kulákság kikiáltása a nép ellenségének és egy csúnya aszály – az eredmény a gabonatermés szinte teljes lenullázódása volt, ami egyenesen vezetett az éhínséghez. Az ukrán Holodomor, a kazah éhínség (az etnikum közel 40 százaléka egyszerűen éhen halt), és az egész Szovjetuniót érintő éhezés becslések szerint 7-10 millió áldozattal járt. Sztálinnak tennie kellett valamit, ha nem akarta, hogy az egész birodalom összeomoljon. Tett is, bevetette a csodafegyvert:

Oké, ez persze nem úgy történt, hogy a diktátor pezsgőt locsolt az éhező proletárok közé, mint a forma-1-es pilóták a dobogóról; először megvárta, hogy kicsit rendeződjenek a dolgok, és csak három évvel később, 1936-ban indította el a szovjet pezsgőforradalmat. Amikor persze még mindig durván hiánygazdaság volt az országban, de éppen megszüntették a jegyrendszert az élelmiszerekre, és már nem haltak éhen tömegével az emberek.

Sztálin ugye grúz származású volt, Grúzia pedig a világ egyik legrégebbi szőlőtermesztő vidéke (egyes kutatók szerint konkrétan itt találták fel a bort úgy 8000 évvel ezelőtt). A diktátor kijelentette, hogy a pezsgő – amit a bolsevik forradalom addig a burzsoá luxus jelképeként irtott – a kommunista jólét szimbóluma, és ennek megfelelően minden jó szovjet állampolgárnak elérhetővé kell tenni mint a becsületes munka jutalmát.

Ez azt jelentette, hogy a gyakorlatilag alig létezőből brutális tömegtermelésre kellett átállítani a szovjet pezsgőipart, és öt év alatt elérni a kitűzött, évi 12 millió palackos termelést. A pezsgő készítése persze nem olyan folyamat, amit egyik napról a másikra ipari méretekre lehet duzzasztani, de a szovjetek megtették, ami tőlük telt. Egyre-másra alakultak az állami szőlészetek, pezsgőgyárak, palackozó üzemek. Egy szovjet borász, Anton Frolov-Bargejev felturbózta a klasszikus francia pezsgőkészítési receptet. A francia champagne-t három évig palackban érlelik, Frolov-Bargejev ezt megoldotta egy hónap alatt óriási 5-10 ezer literes fémtartályokban.

A végeredmény elég pocsék lett, főleg, mert összevissza használtak benne mindenféle szőlőt. A leginkább sziruposan édes, alkoholos szódára emlékeztető Szovjetszkoje Sampanszkojénak azonban volt egy hatalmas előnye: a fogyasztóinak nemigen volt összehasonlítási alapjuk. A pezsgőt teljes gőzzel tolta az állami propaganda, a szocialista siker és magas életszínvonal jelképeként

Egészen bizarr módon a pezsgő színes hirdetései voltak még a rendőrségi furgonok oldalán is, amikkel a Gulagra szállították a politikai foglyokat a szovjet városokból.

Bár a mindennapi fogyasztáshoz túl drága volt a pezsgő, a szovjet ünnepek elengedhetetlen kellékévé vált. A háború után a népszerűsége még tovább nőtt, Moszkvában, a Lenin stadionban egy időben csapolt pezsgőt is lehetett kapni. Bár a boltokban sokszor hiány volt a legalapvetőbb élelmiszerekből is, az üres polcok mellett a pezsgőkészletek mindig fel voltak töltve.

A Szovjetunió összeomlása után aztán csak egy-két évtizednek kellett eltelni, hogy az oroszokban felébredjen a szovjetnosztalgia, és ez meglátszik a pezsgőfogyasztásban is. Miközben az oroszok alkoholfogyasztása, ha nem is zuhan, de érezhetően csökken az elmúlt években, a pezsgő piaca virágzik, és éves szinten 20 százalékkal nő. A pezsgőnosztalgia olyan szintet ért el, hogy nemrég piacra dobtak egy 1937 márkanevű, vörös csillaggal díszített, és az eredeti szovjet pezsgő nevét viselő új márkát.

1937-ben egyébként a csúcsra járt a sztálini terror, abban az évben 1,2 millió embert kiáltottak ki a szocializmus ellenségének, és küldték börtönbe vagy munkatáborba, a Gulagon pedig körülbelül 700 ezren haltak meg.

(Borítókép: Újévet ünneplik Szentpéterváron 1988-ban. Fotó: David Turnley / Getty Images Hungary)