A majonéz és a mogyoróvaj nem feltétlenül passzol egymáshoz, legalábbis az Egyesült Államok néhány lelkes fogyasztóján kívül nem valószínű, hogy máshol kitörő lelkesedéssel fogadnák, ha ilyen szendvicset kellene enni. De sokáig nem is az evése tartotta lázban igazán az embereket, a hatvanas években ugyanis elterjedt, hogy az amerikai fiatalok intravénásan öntik magukba, mert kiválóan szuperál drogként.

Miután még a legfelsőbb törvényhozási szervek is foglalkoztak az üggyel, a média is felkapta a sztorit, és már egy olyan gyerek sem menekülhetett a rosszalló tekintetek elől, aki mogyoróvajat kért a bevásárlás alatt. De vajon hány olyan tinédzser volt, aki valóban képes lett volna majonézes mogyoróvajat fecskendezni az ereibe, és egyáltalán hogyan terjedt el, hogy be lehet tépni ettől a koktéltól?

1969 októberében tört ki a pánik, mikor az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia chicagói éves közgyűlésén két magas rangú drogszakértő, Ernest A. Carabillo Jr. és Frank Gulich a fiatalokra leselkedő drogveszélyekről beszélt. Az előadásuk alatt bedobták a bombát a majonézes mogyoróvaj alternatív felhasználási módjáról, ami állítólag egy underground receptes könyvben szerepelt, és egy dollárért lehetett hozzájutni a pontos arányokhoz. A szakácskönyvben nemcsak ez az egy recept volt olvasható, hanem több olyan is, ami a kulináris élvezetek helyett a valóságból való kiszakadást kínálta, vagyis arról szólt, hogyan lehet egyszerűen, hétköznapi alapanyagokból drogot készíteni.

Carabillo a konferencián arról számolt be, hogy vannak feljegyzések halálos esetekről is. Az újságok címlapon hozták le a sztorit, később más drogszakértők is beszéltek arról, hogy valóban előfordultak olyan esetek, amikor valaki mogyoróvajat fecskendezett a vénájába. 1970 májusában R.B. Jenkinson kapitány, a Missouri autópályarendőrség bűnügyi osztályának parancsnoka is arról számolt be, hogy a körzetében több fiatal is rosszul lett a mogyoróvajas majonézes drogtól, de nem haltak meg. 1970 augusztusában pedig Rupert Salisury, az Ohio Állami Egyetem Gyógyszerészeti Karának dékánja beszélt arról egy gyógyszerészeti konferencián, hogy Franklin megyében öt fiatal halt bele abba, hogy majonézes mogyoróvajjal szerettek volna drogozni. 1970 végére azonban a jelenség eltűnt a közbeszédből, és már senki sem tartott attól, hogy ez a hülyeség széles körben el fog terjedni a fiatalok között.

Tényleg be lehetne tépni a majonézes mogyoróvajtól?

Ez a kérdés foglalkoztatta a legjobban a kutatókat is, hogy vajon tényleg be lehetne-e tépni valamilyen kevésbé halálos úton-módon ettől a keveréktől, de mivel erre vonatkozóan ezelőtt semmilyen tudományos kísérlet nem született, így nem is tudták megválaszolni. Mindenesetre arra következtettek, hogy valószínűleg ez az egész mendemonda onnan indult, hogy a tinédzsereknek tényleg sikerült olyan keverési arányt találni valahol valamikor, amitől nem haltak meg, viszont tényleg betéptek, ezért elkezdtek találgatni, hogy ez vajon hogyan történhetne meg.

A másik teória szerint a véráramba juttatott ragacsos anyagok lelassítják a vérkeringést, és mivel az agy nem jut elég oxigénhez, kissé módosult tudatállapot, egyfajta betépés állhat be. Megint más kutatók szerint az egyetlen módosult tudatállapottal járó élmény, amit meg lehet így tapasztalni, az a szívroham.

A másik nagy kérdés, hogy vajon mindkettőre szükség van-e ahhoz, hogy valaki beálljon, vagy csak a szendvics inspirálta az egészet? 1970 után is felbukkant hébe-hóba egy-egy olyat történet, hogy valaki mogyoróvajat fecskendezett a véráramba és meghalt, de olyan esetről nincs feljegyzés, hogy valaki csak majonézzel tette volna ugyanezt. Ebből a kutatók arra következtetnek, hogy a fő összetevő mindenképpen a mogyoróvaj lehetett.

Alternatívák az LSD-re

A közvélemény azért is aggódott a majonézes mogyoróvaj miatt, mert attól féltek, hogy a fiatalok valamilyen alternatívát keresnek majd, hogyan tudnak előállítani legális alapanyagokból olyat, aminek a használata olyan élményt nyújt, mintha LSD-t használnának.

A hatvanas-hetvenes években viszonylag rendszeresen jelentek meg arról cikkek, hogy a fiatalok például a klasszikus szipuzás mellett olyan egzotikus dolgokat is kipróbálnak, mint hogy a hajnalka nevű növény magját eszik meg, vagy a meténg nevű növény leveleit szívják el, esetleg izzadásgátló dezodorral fújják be a cigijüket jó alaposan, vagy csótányirtót fújnak az orrukba. És ne feledkezzünk meg arról a kamuhírről sem, miszerint a banánhéjat ki kell kaparni, ezt fel kell forralni, kiszárítani, majd cigiben elszívni. Ez egyébként egy egyszerű poénból indult ki, de még a szövetségi hatóságok is úgy gondolták, hogy tanulmányozni kell a banánokat, hátha tényleg pszichoaktívak.

Felesleges pánikoltatás és hatalmas félreértés

Az Erowid nevű, drogprevencióval és edukációval foglalkozó szervezet szerint a majonézes pánik teljesen felesleges volt, ráadásul az ő kutatásaik szerint nem is volt olyan eset, amikor valaki mogyoróvajat és majonézt fecskendezett volna a véráramába, márpedig ha valóban akkora divat lett volna, bizonyára találnak ezt bizonyító orvosi feljegyzéseket. Aztán az egyik kommentelőjük megfejtette, hogy valószínűleg egy hatalmas félreértés az egész, és csak arról van szó, hogy a hatóságok egészen egyszerűen nem értették meg a fiatalok nyelvezetét.

Valószínűleg ezt hallották a rendőrök a fiataloktól, és szó szerint vették, hogy majonézzel felütött mogyoróvajat lőttek be maguknak az áldozatok.

Az újságok sem számoltak be konkrét halálesetekről

Az is érdekes, hogy a befecskendezett majonézzel vagy mogyoróvajjal kapcsolatos halálesetek az újságokban is csak úgy kerültek elő, hogy drogprevenciós cikkekben hivatkozott rájuk egy-egy szakértő, hogy már hallott ilyesmit is. Pedig a valódi mogyoróvajas halálesetek bekerültek az újságokba, csakhogy ezekben az okozta az illető vesztét, hogy belefulladt vagy allergiás lett rá.

1969 márciusából szól az egyik első feljegyzés a mogyoróvajas majonézes drogról, akkor LaVerne G. Stordockm, a wisconsini ügyészség drogosztályának egyik munkatársa jelentette, hogy egy iskolai drogprevenciós órán kérdezték tőle a diákok, hogy tényleg be lehet-e tépni ettől az injekciótól, és ő nem tudott nekik érdemben válaszolni. Az is lehet, hogy az ottani diákok hallották az utcai szlengben a kifejezéseket, és vagy ők vagy Stordockm vette szó szerint a hallottakat. 1969 májusában egy újságcikkben beszélt arról Marshall Chazen iskolaigazgató, hogy milyen kétségbeesett próbálkozások folynak a diákjai között, hogy betépjenek, például mogyoróvajat és majonézt lőnek be maguknak. Majd 1969 júliusában, a Washington Post cikkében panaszkodott az újságokban dr. Donald Luria, hogy milyen bizarr módszerekkel próbálják meg belőni magukat a fiatalok, pedig ez akár halálos is lehet.

Vagyis úgy tűnik, hogy néhány eset történhetett, amikor valamilyen okból pár ember kipróbálta a mogyoróvajat mint drogot, és az is egyértelmű, hogy a fiatalok között elterjedt a pletyka arról, hogy ez a módszer akár hatásos lehet. Valószínűleg ez jutott el a drogok ellen harcoló szervekhez is, és minél többet beszéltek róla, annál jobban módosult a történet arról, mennyire lehet ez tömeges probléma az egész Egyesült Államokban. Vagyis lehet, hogy tényleg abból ered, hogy valaki szó szerint vette az utcai szlenget, az is lehet, hogy egy-két gyerek ki is próbálta, az viszont egészen biztos, hogy nem jelentett akkora veszélyt a fiatalokra, amennyire pánikoltak tőle a szakemberek.