Az LSD a hatvanas években nemcsak a civilek, de a hadsereg fantáziáját is megmozgatta. A második világháború után a világ hadügyminisztériumai – érthető módon – humánusabbá akarták tenni a jövő csatatereit. Így tett a brit védelmi minisztérium is: elkezdték bedrogozni a katonáikat, hogy megnézzék rajtuk, milyen tudatmódosítóval lehet kiütni az ellenséget egyetlen puskalövés nélkül.

Az 50-es években a Porton Down nevű kutatóintézet (ha esetleg ismerős a név: ugyanez az intézet volt, ami tavaly megfejtette, hogy az exszovjet–angol kettős ügynököt és lányát az oroszok által kifejlesztett novicsokkal mérgezték meg) tudósai lehetséges igazságszérumként kísérleteztek az LSD-vel. Le is futtattak egy kísérletsorozatot brit katonákkal, azzal a fedősztorival, hogy a közönséges megfázás ellenszerét tesztelik.

A légierőnél szolgáló Daniel Webb is részt vett a kísérletben, mert az gondolta, hogy nyugis meló lesz: egy heti bér nulla munkáért. Az akkor 19 éves katonának egy héten keresztül többször is LSD-t adtak be, amitől rémálomszerű hallucinációkat élt át.

Szétrepedezett az emberek arca, látni lehetett a koponyájukat, a szemük lefolyt az arcukon. Egy virág csigává változott. Azt látod, hogy dolgok nőnek rajtad

– emlékezett vissza Webb, aki a kísérlet után még tíz éven át szenvedett hallucinációktól. Két másik kísérleti alannyal együtt 2006-ban kompenzációt kaptak, bár a védelmi minisztérium nem vállalta a felelősséget.

A vér nélküli háborúk kora

1963-ban, a konzervatív miniszterelnök, Harold Macmillan vezette kabinet védelmi bizottsága egyik ülésén úgy döntött, hogy több energiát kéne fordítani olyan kémiai anyagok kutatására, amik nem halálosak, de cselekvőképtelenné teszik az ellenfelet. Erre azért volt szükség, hogy csökkentsék a fegyveres konfliktusok járulékos veszteségeit.

Hogy elhozzák a vérmentes háborút, 1964. december 1-jén 17 tengerészgyalogos (mind önkéntes volt) megitta a kezébe nyomott pohár vizet, amibe 200 mikrogramm LSD volt keverve. Három ilyen kísérletet hajtottak végre.

Az LSD elfogyasztása után a katonákat kivezényelték a Porton Downs gyakorlóterepére, ahol egy sor gyakorlatot kellett (volna) végrehajtaniuk. A drog első hatásai hamarosan jelentkeztek, két tengerészgyalogost engedetlenség miatt felnyomtak a parancsnoknál. Innen már csak lefelé vezetett az út, a többiek is szépen lassan elengedték magukat, és

A gyakorlatról készült videóból kiderül, hogy ötven perc után a rádiós kommunikáció nehézkessé, majd szinte lehetetlenné vált, bár fizikailag még terhelhetőek volt a tesztalanyok. A brit narrátor teljes komolysággal számol be arról, hogy

egy órával és tíz perccel a drog bevétele után, amikor az egyik embere felmászott egy fára, hogy megetesse a madarakat, a parancsnok feladta, beismerve, hogy sem magát, sem az embereit nem tudja kordában tartani. Ez a férfi majdnem sikeresen kivágta ezt a fát csupán az ásóját használva.

Azonban nem mindenki érezte ilyen jól magát. Az egyik tengerészgyalogos teljesen elvesztette a valóságérzékét, eldobta a fegyverét, és vissza kellett szállítani kórházi megfigyelésre. Három és fél órával a drog bevitele után még mindig nem tudta, hol van és mit csinál. A kommentár szerint másnap már jól volt, és el tudta látni a feladatait.

Aggasztó jelentések

Bár a katonák viselkedése bizakodásra adott okot az LSD-fegyvert illetően, a kísérletezés nem ment zökkenőmentesen. 1966-ban az alkalmazott biológiai bizottság elgondolkozott a tervek elhalasztásán, és megjegyezte, hogy volt néhány aggasztó eredmény, amikor valaki többször is magának adta be a szert, és felmerült a függőség kialakulásának lehetősége. Ez valószínűleg annyit jelent, hogy az egyik tudós rájárt az LSD-készletre, bár ezt azóta sem erősítették meg.

Ennek ellenére nem hagyták abba a kísérletezést, és 1966-ban és ‘68-ban is lefolytattak az elsőhöz hasonló gyakorlatokat, hasonló eredményekkel.

A dolgok nem tűntek valóságosnak. Nem tudtam koncentrálni, a csokinak keserű íze volt, és hasonlóan az első részegséghez, csak azt vártam, hogy elmúljon

– mesélte az egyik katona a kórházi megfigyelés során.

A viháncoló katonák között azonban mindig látni lehet néhány bizonytalan, zavarodott arcot is. Amikor az 1968-as gyakorlat alatt egy őrmestert arról kérdezték, hogy érzi magát, csak annyit válaszolt, hogy

borzasztóan zavarodott vagyok. Nagyon kellemetlen.

Bár az eredmények biztatóak voltak, a kutatás hatalmas akadályba ütközött: hogy kéne az LSD-t bejuttatni az ellenséges katonák szervezetébe? Gáz formában lenne a leglogikusabb, de ez nagyon macerás, és nagyon nagy adagra van ahhoz szükség, hogy hatásos legyen. A katonáknak osztogatott ingyen-LSD koporsójába 1968-ban verték be az utolsó szöget. R. B. Fischer professzor, a Kémiai Védelmi Tanácsadó Testület elnöke kiadott egy tanulmányt, ami elvetette a katonákat cselekvőképtelenné tevő szerek használatát.

Egy ilyen anyag ötlete egy kicsit inkább mágikus, mint tudományos.

A gyakorlatról készült teljes filmet angolul itt tudja megnézni.