Bár hazánkban viszonylag ritkán találkozunk mérges kígyókkal a terrárium ezen oldalán, a Föld bolygón azért él pár száz veszélyes faj. A nagyjából 3000 kígyófélének a 10 százaléka mérges, de ezeknek mindössze a 10-15 százaléka veszélyes az emberre. Ennek ellenére a filmek elhitették velünk, hogy minden lián valójában két injekciós tű egy szál spagetti végén, így sok olyan ember is retteg a kígyóktól, aki még nem is látott olyat élőben.

Az USA-ban évente nagyjából 8000 embert marnak meg kígyók, de ötnél ritkán magasabb a halálos esetek száma. Adja magát a kérdés: miért nem látunk úton-útfélen döglött mérges kígyókat, mikor ott egy mirigy a fejükben teli méreggel? Hogy élik túl saját magukat?

Ehhez érdemes tudni, miből áll a kígyóméreg, és hogyan működik. Egyfajta zootoxinokat (állati eredetű mérget) tartalmazó nyálról van szó, amit a kígyó egy mirigyben állít elő és tárol, általában a szeme mögött. Néhány összetevő minden kígyó mérgében megtalálható, míg mások csak egy-egy fajra jellemzőek. A méreg az előállítása után nem érintkezik a kígyó többi szervével, marad a mirigyben, míg bele nem fecskendezi egy apró, szőrös állatba, amiből aztán a vacsorája lesz.

Na de hogy nem mérgeződik meg, ha mérgezett zsákmányt eszik? Úgy, hogy a méreg fő hatóanyagai olyan fehérjék, amiket a gyomorsav könnyen elemeire bont. Az ember gyomorsava is; tehát ugyan valószínűleg nem lenne kellemes kígyómérget inni, de elvileg nem is halnánk bele (ettől függetlenül ezt senki ne próbálja ki otthon!). A kígyó ezért jó stratégiai érzékkel nem a préda kedvenc itatótavát mérgezi meg, hanem egy harapással rögtön az áldozat vérkeringésébe juttatja a mérget, ami azonnal elkezdi rombolni a préda szervezetét.

Mivel az állatok nem tökéletesen vannak összerakva, óhatatlan, hogy egy kígyó olykor véletlenül kicsit megmérgezze magát, például egy félrement harapással. Ennek azért nincs komolyabb hatása, mert a kígyók az evolúció során immunitást építettek ki a saját mérgük ellen. Ez lehet az oka annak is, hogy amikor egy fajból két kígyó harcol egymással, nem is bajlódnak a mérgükkel, izomból oldják meg a dolgokat.

De ez csak a mérges kígyókra igaz, a mérgetlenek pont olyan védtelenek az unokatesóik biológiai fegyvere ellen, mint mi. Minél távolabbi rokon két küzdő kígyó, annál nagyobb az esélye, hogy a mérgük hatásos a másik ellen. Mivel mindig vannak kivételek, léteznek olyan kígyók is, amik számára nagy mennyiségben (egy teljes harapásnyi adag) igenis halálos lehet a saját mérgük.

Tehát Jormungand, a skandináv mitológia Midgard-kígyója, ami a saját farkába harap, lehet, hogy már rég belehalt a saját mérgébe, csak még senki nem merte megbökdösni.

(Borítókép: Carl De Souza / AFP)