Mielőtt az első ember, Jurij Gagarin végrehajtotta volna történelmi űrrepülését, a világ sok országában kísérleteztek állatok űrbe juttatásával. Az állatos rakétakísérletek fő célja az volt, hogy a tudósok megbizonyosodjanak róla, az űrrepülés biztonságos az emberre nézve is. Többek között azt vizsgálták, élettanilag nem veszélyes-e a mikrogravitáció (avagy súlytalanság) valamint a megnövekedett kozmikus sugárzás, ami a légkörön túl, Föld körüli pályán hat az űrhajósokra.

A tudósok rengetegféle élőlénnyel kísérleteztek, mire nagy bátran embert szíjaztak volna a sok-sok tonna robbanásveszélyes üzemanyaggal töltött kezdetleges rakétákon ülő pilótafülke ülésébe. Az első emberek előtt jártak rövidebb-hosszabb időre muslicák, majmok, egerek, kutyák is az űrben - legismertebb mind közül természetesen Lajka kutya lett, a szovjet űrprogram szomorú sorsú négylábú hősnője. Azt viszont kevesen tudják, hogy az ember másik nagy házi kedvence, a macska is viszonylag hamar eljutott az űrbe, sőt az első példány épségben vissza is tért onnan.

Az űrkutatás történetének első macskáját 1963. október 18-án egy Véronique AGI szuborbitális rakétával lőtte föl az űrbe a Repülőorvosi Oktatási és Kutatóközpont (Centre d'Enseignement et de Recherches de Médecine Aéronautique – CERMA) Franciaország algériai űrközpontjából. A Véronique rakétacsaláddal a francia űrkutatási tanács (Comité des Recherches Spatiales – CRS) már 1950 óta kísérletezett, az macskás föllövés volt a 46. startja a német V-2 rakéták alapján fejlesztett francia rakétatípusnak. A filigrán, hat méter magas, legfeljebb kéttonnás, egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakéta küldetése meglehetősen fontos volt, és rendben is zajlott minden: a szaharai francia bázisról indított rakéta orrkúpjába rakott macska sikeresen átvészelte a 13 percig tartó űrutazást.

A rövid küldetési időből is kitűnik, hogy a macskát rejtő kis űrhajó nem állt Föld körüli pályára, csak úgynevezett űrugrást hajtott végre (mint az első amerikai űrhajós, Alan Shepard), a szuborbitális repülés során 152 kilométeres magasságig jutva. A rakéta hajtóműve a beindítás után 42 másodpercig működött, a kísérleti állat ez idő alatt 9,5 g-s gyorsulást, majd miután a rakéta orr-része rendben levált, körülbelül öt percig tartó súlytalansági állapotot élt át. A neheze az űrhajó visszatérési pályáján jött: a pörgő és rázkódó szerkezetben 7 g-s erőhatások érték a gyanútlan, valószínűleg nagyon meglepett állatot, aminek az ejtőernyők kinyílásakor – szűk kilenc perccel a start után – 9 g-s gyorsulási erővel kellett megbirkóznia. A sikeres landolás után helikopterrel kutatták föl az űrt épségben megjáró macskát, hogy vállára vehesse végre a jól megérdemelt világhír.

A kezdetben csak C 341 kódjellel szereplő állat egyike volt a 14 macskának, amiket a francia űrprogram kutató kiképeztek a kísérletekhez. A Félicette francia női nevet a sikeres űrrepülés után kapta meg hivatalosan, miután a korabeli sajtó elkezdett Felix néven hivatkozni a híres rajzfilmmacskára hasonlító macskanautára, több országban még bélyegeket is kiadtak, amiken ez a férfinév szerepelt a macska képe alatt. Mindezzel azt az tévképzetet keltve, mintha egy hím egyed lett volna az úttörő, egyes vélekedések szerint elvéve ezzel a nőstény macskáktól a történelmi dicsőséget, ebben az apró tévedésben is visszatükrözve a patriarchális elnyomást.

Az első űrhajós macska híre bejárta a világot, még kis hazánkba is eljutott, igaz jókora késéssel. A Jövő Mérnöke 1964. március 16-i, 8. számában, "Az 1963-as év űrkutatási eseményei" című cikkben még csak annyi szerepelt, hogy

Októberben Franciaországban Veronique rakétával macskát lőttek fel ballisztikus pályán. A macska szerencsésen földet ért.

Az 1965. december 1-jei Ország-Világ magazin már három bekezdésben számolt be "ŰR-CICÁK" címmel Félicette kalandjairól – érdekes módon úgy, mintha még nem történt volna meg az űrrepülés. Az olvasók mindenesetre megtudhatták, hogy míg az amerikaiak majmokkal kísérleteztek, addig a franciák macskákat képeztek ki űrhajósokká:

Hosszú hónapokon keresztül edzik a tudósok a mit sem sejtő cicákat, hogy eleget tudjanak tenni tudományos feladatuknak. Különböző gyakorlatokat végeztetnek velük, különleges étrendet írnak elő számukra. Végül is sebészi úton elektródákat helyeznek koponyájukba, hogy a testükben lejátszódó biológiai folyamatokat közölni tudják földi megfigyelőikkel. 14 cicát készítenek elő űrhajózásra a párizsi légügyi orvosi központban. Közülük azonban egyelőre csak a fehér-fekete foltos Felicette mutat megfelelő képességeket. A többiek falánkak, és hízásra hajlamosak. Még a cicák számára elég sanyarú táplálékon is túlságosan gyarapodnak. Csupán Felicette súlya felel meg az előírásoknak, s igy ő lesz az első macska, amelyet a szaharai rakétakilövő állomásról útnak indítanak a világűrbe. Nyávogását a világ összes űrkutató állomásain rögzítik hangszalagra, esetleg a képe is megjelenik majd a tv képernyőjén. Annyi bizonyos, hogy ilyen sokra még nem vitte cica — a földön.

Lajka kutyával ellentétben Félicette-ről hamar megfeledkezett a világ. Ennek részben az is volt az oka, hogy a francia űrügynökség nem csapott körülötte akkora felhajtást, mint a szovjetek az első űrkutya körül. Erre jó okuk volt, szerintük ugyanis a francia kísérletekhez használt macskák nem igazán voltak médiaképesek, azaz nem voltak alkalmasak a francia űrprogrammal kapcsolatos megnyerő kép kialakítására: a koponyájukon viselt, agyukba ültetett elektródák ellenérzést, sőt sokkot válhattak ki sokakban, állatvédők tiltakoztak is a kíséretek ellen. (A Félicette agyának kilenc pontjára ültetett elektródák a repülés közben keletkező neuroimpulzusokat közvetítették a földi központnak, illetve ezeken keresztül stimulálták is a macska agyát, végtagjait.)

A francia űrprogramban egyébként nem Félicette volt az egyetlen állat, előtte Hector, a patkány volt az első francia élőlény ami megjárta az űrt. Félicette után újabb macskát küldtek föl, de sajnos a rakéta meghibásodása miatt a második kísérleti alany nem élte túl a küldetést. A maradék 12 kiképzett macska végül nem vált űrhajóssá, Franciaország ugyanis a hatvanas évek második felében áttért a majmokkal végzett kísérletekre.

Félicette űrutazása jól használható adatokkal szolgált a tudósok számára. A nyugodt viselkedése és megfelelő testsúlya (2,5 kilogramm) miatt kiválasztott macska a start és az emelkedés ideje alatt nagyon éber volt, a szívverését, légzését figyelő szenzorok szerint a súlytalanság percei alatt nyugodtan viselkedett, és a kissé rázós visszatérés alatt került ismét fokozott izgalmi állapotba – érthető okokból. Félicette két hónapot élhetett még az űrutazása után, a kísérleti állatot végül a kutatók elaltatták, hogy boncolással megvizsgálhassák milyen hatással volt az állat agyára az űrben töltött idő.

A világhír 2017-ben vette ismét szárnyára a francia űrmacskát: közösségi finanszírozású projekt indult a Kickstarteren, hogy szobrot emeljenek Félicette tiszteletére. A célul jelölt 40 000 font (kb. 15 millió forint) a nagy hírverésnek köszönhetően össze is gyűlt, és Gill Parker szobrász már elkészítette az első agyagváltozatot a tervezett másfél méteres bronzszoborhoz, amit a strasbourgi Nemzetközi Űregyetem területén állítanak majd föl valamikor a közeljövőben – így Lajkához hasonlóan köztéri műalkotás őrzi majd az űrkutatás hosszú időre elfeledett macskahősének emlékét.