Szinte nincs olyan volt szovjet állampolgár, aki ne emlékezne a Hematogen szeletekre. Ezek csokinak kinéző édességek voltak, kakaó azonban nem volt bennük. Volt viszont cukor, sűrített tej és marhavér. Erről persze a gyerekeket nem siettek tájékoztatni (bár az okosabbak az elnevezésben szereplő hemato- előtagból azért sejthettek valamit).

A minimum 5 százalék marhavért tartalmazó édességet népegészségügyi megfontolásból dobták piacra: a majdnem minden negyedik embert (és ezen belül még ennél is több gyereket) érintő vérszegénységet akarták vele kezelni. Népszerűsége azonban felülmúlt minden előzetes várakozást.

Véres hurka vagy amit akartok 

A vérevés elfogadottsága éles határvonalat húz a kultúrák közé. Nálunk, a sült vér és a véres hurka hazájában, nem tűnik olyan borzasztónak, hogy gyerekek habzsolják a vért, nyugaton azonban ez kifejezetten gyomorforgató gondolat. Néhány éve a Travel Channel bemutatott egy sorozatot, amelynek alapfelállása nem volt igazán komplexnek nevezhető. A műsorvezető beutazta a világot, és mindenhol az (amerikai szemmel nézve) legundorítóbb fogásokat kóstolta meg.

Ez általában a magyar nézőknél is működött (amikor valami egzotikus helyen majomagyat vagy kígyószemet evett), de aztán az egyik epizódban emberünk Magyarországra látogatott. Elvitték egy disznóvágásra, ahol megkóstoltatták vele a friss véres hurkát. Ő ujjai közé tartotta a teljesen átlagos hurkát, és többször is megkérdezte, hogy ez akkor most tényleg vérből van-e. Ezután egy falatot evett belőle, majd letette, és udvariasan megköszönte, de hirtelen jóllakott. Az másodlagos, hogy ez a hezitálás csak megjátszott volt, vagy tényleges undorból fakadt, a lényeg, hogy a közönség körében nyilvánvalóan a vér fogyasztásával szembeni averziót volt hivatott előhívni.

Ebből az a tanulság, hogy a táplálékelutasítás sok esetben tisztán kulturális hatásra alakul ki, és mi is eszünk egy csomó olyan dolgot, amit mások találnak undorítónak. Azért előfordul nyugaton is vérből készült étel, például az angol fekete puding.

Vérpor, vérital, vérsnack

Visszatérve az orosz véres édességhez, a Hematogen a szovjet időkben évtizedeken keresztül gyakorlatilag minden gyógyszertárban beszerezhető volt recept nélkül. Még ma is kapható a posztszovjet országokban, bár már sokkal ritkább, mint annak idején. Nyilván az Amazonon is kapni. Az édesség előképei jóval megelőzték a Szovjetunió születését, és azt a szemléletet tükrözték, hogy a haszonállatokat szőröstül-bőröstül fel kell dolgozni, nem mehet veszendőbe semmi. Ráadásul a vér kifejezetten tápanyagdús szövet, tele van vassal, cukorral, nyomelemekkel.

A 19. században, ahogy az orvosok kezdték megérteni, hogy a táplálkozás milyen alapvető mértékben meghatározza az egészségi állapotot, és a lakosság (főként a szegényebb része) milyen hiányokat szenved bizonyos tápanyagokból, úgy vált szinte rögeszmévé a „feljavított” élelmiszerek gyártása. Ma úgy mondanánk, étrend-kiegészítőket terveztek, amelyek ráadásul tartósak, könnyen szállíthatók, és nem romlanak meg olyan gyorsan. Próbálkoztak mindennel a tejtől az élesztőig, így került az érdeklődésük fókuszpontjába a vér.

A natúr vér nagyon gyorsan megromlik, így gyakorlatilag használhatatlan. Jelentős élelmiszer-technológiai bravúrnak számított, hogy sikerült kidolgozni a szárításának, tartós porrá alakításának módszerét. A Hematogen őse nem is orosz, hanem az 1800-as évek végén Svájcban találták fel. De a Hematogen szelet korántsem az egyetlen vértartalmú étrend-kiegészítő édesség volt. Ott volt a szárított és por állagban forgalmazott vérből készült és édesgyökérrel ízesített Hematopan vagy a Hemosan, egy ital, amely vérfehérjét, lecitint és kalcium-glicerofoszfátot tartalmazott.

Szirup a felnőtteknek, szelet a gyerekeknek

A Hematogen 10 milligramm vasat tartalmaz, ami nagyjából megfelel a gyerekeknek ajánlott napi mennyiségnek. A magas vastartalom a leírások szerint az ízén is érződik, de a legtöbb nyilatkozó még erre is nosztalgiával, és nem fintorogva emlékszik. Az, hogy a vas történetesen vérből származik, különösen előnyös, hiszen ezáltal olyan molekulakomplex formájában (hem-vas) van jelen, amelyet a szervezet közvetlenül tud hasznosítani.

Noha a Hematogent Svájcban találták fel, és az első világháború előtt nyugaton is ismert volt (más néven), a múlt század húszas éveiben a Szovjetuniót kivéve mindenhonnan eltűnt. Az ok ismeretlen, egyes történészek szerint azért, mert a természetes forrásból származó táplálékkiegészítők szerepét átvették a vegyipari termékek. Az sem világos, hogy a Szovjetunióban miért vált olyan népszerűvé. Ismerve az ország fentről irányított társadalmi trendjeit, az a legvalószínűbb, hogy egy jó kapcsolatokkal rendelkező ember valahol fönt egyszerűen úgy gondolta, hogy ez jó ötlet, és elérte, hogy az állam a pet projectje mögé álljon.

A második világháború után a lakosság jelentős része éhezett, így valós igény mutatkozott a tápanyagdús kiegészítő élelem iránt. A legtöbb ember valószínűleg nem is tudott arról, hogy miből készült a Hematogen, mivel úgysem volt más, amit a vérszegénység enyhítésére ehettek volna. A felnőtteknek árultak szirupot is belőle, a szeletet kifejezetten a gyerekek ízlésének megfelelően hozták forgalomba.