A matrózblúzról mindenkinek vannak emlékei, aki a hatvanas években volt iskolás lány. Akkoriban teljesen általános volt a kék csíkos gallérú fehér ing, mint a lányok kötelező iskolai ünneplője. A későbbi évtizedekben kissé visszaszorult, de az utóbbi években megint terjedőben van. A patinás iskolák hagyományaikhoz ragaszkodva követelik meg a viseletet tanulóiktól, míg a többi intézmény külsőségeiben a patina látszatát igyekszik kelteni az előkelőnek tartott matrózblúz kötelezővé tételével.

Magyarország viszonylag csekély tengerhajózási hagyományokkal rendelkezik, ennek ellenére a modern matrózblúz (távolról) a brit tengeri flotta tengerészeinek 19. századi díszegyenruhájára hajaz. Ráadásul női tengerészek nem is léteztek abban a korban. Magyarországon kívül csak Japánban, illetve kisebb mértékben a többi délkelet-ázsiai országban elterjedt a matrózblúz iskolai használata, és ez csak még rejtélyesebbé teszi a szokást.

A matrózblúz eredete a 19. század közepéig vezethető vissza, amikor az első azonosítható elődjét bevezették a brit királyi haditengerészet matrózainál. Sohasem volt általános a mindennapi viselése, főként ceremoniális alkalmakkor, például katonai díszszemléken viselték, bár bizonyos elemei a rendes szolgálati egyenruhában is megjelentek.

Elsősorban a leginkább felismerhető tartozékának számító kék gallér, mely hosszan ráfekszik a hátra, illetve a vállakra. A legenda szerint ez nem pusztán esztétikai célt szolgált. Minthogy a tengerészeknek folyamatosan a szeles, esős, sós tengeri levegőben kellett szolgálatot teljesíteniük, a hajuk rendkívül rossz állapotban volt.

A viszontagságok ellen zsíros pomádéval próbáltak védekezni, amely azonban nyomot hagyott egyenruhájukon. Az elmélet szerint a gallér az egyenruha tisztaságát lett volna hivatott megóvni a zsíros hajkenőcstől. Kétséges, hogy mennyi igaz mindebből, hiszen ez azt feltételezné, hogy a tengerészek egyenruhája egyébként makulátlanul tiszta maradt mindvégig.

Mindenesetre a brit tengerész-egyenruha ismertté vált az egész világon, és azt számos ország tengerészete le is másolta. Viszont valószínűleg nem innen terjedt át az iskolai ünnepségek világába, hanem az úri gyerekek ruhatárából.

Már 1846-ban a tengerészek lekicsinyített egyenruhájába bújtatták Albert Eduárd walesi herceget (a későbbi VII. Eduárd királyt), amikor a királyi család a Csatorna-szigeteken tett hivatalos látogatást. Az egybegyűlt köznépet - és Viktória királynőt - elbűvölte a matróznak öltöztetett fiúcska, amit a királyi család PR-osai felismertek, és ki is használtak (bár akkor ezt még nem PR-nak, hanem propagandának hívták).

A királyi kegytárgyak piacát ellepték a matrózuniformisban feszítő hercegről készült metszetek és egyéb csecsebecsék. A legnagyobb szolgálatot a gyerekméretű tengerész-egyenruha népszerűségének mégis Franz Winterhalter festménye tette, amelyet 1846-ban festett Albert Eduárdról.

Mivel mindenki szerette volna ha gyermeke - legalább öltözködésében - egy trónörökösre hasonlít, a miniatürizált matrózegyenruha a következő évtizedekben a gazdag családokba született fiúknál és lányoknál egyaránt általános ünneplő öltözetté vált. A 20. század elején az öltözék ismertségét és népszerűségét tovább növelték a tengerész-egyenruhát hordó rajzfilmsztárok, így Popeye és Donald kacsa is.

A 20. század elején a matrózöltözék az Egyesült Államokban is népszerű gyermekviselet volt, bár ott általánosan Peter Thomson-ruhának nevezték. Thomson, mielőtt New Yorkban és Philadelphiában polgári szabóságokat alapított volna, a haditengerészetnek tervezett egyenruhákat. Az ott kialakult stílusjegyeket alkalmazta a gyerekeknek, illetve fiatal lányoknak készített ruháiban is. Ekkor már szinte kizárólag a kék gallér emlékeztetett az eredeti uniformisra, a ruha egyéb részeit és anyagát az évszakhoz, illetve a viselő neméhez, életkorához igazították.

A Thomson-cég mindent megtett, hogy az általa gyártott viseleteket elfogadtassa az iskolákkal, mint kötelező egyenruhát, és ebben ért is el sikereket. Az 1910-es évek végén már általánosnak volt tekinthető az a felfogás Amerikában, hogy a jó ízlésű szülők gimnazistakorú lányaikat matrózblúzba (illetve -ruhába) öltöztetik. Sőt, a korai női fürdőruhák is a Peter Thomson-ruhák stílusát vették át. A 20. század közepére azonban a matrózminta kiment az amerikai divatból. Az öltözékhez elválaszthatatlanul hozzákötődött a “gyerekruha”-stigma, és ha idősebb lányokon meglátták, gyerekes öltözködésük miatt gúnyolták őket.

Ellenben néhány országban - főként Magyarországon és Kelet-Ázsiában fennmaradt a matrózblúz már szinte kizárólag a női változata, iskolai egyenruhaként. Japánban rengeteg iskolában nem csupán az iskolai ünnepélyeken, hanem mindennap viselniük kell a lányoknak. Ott olyannyira egybeforrt a tengerészuniformis a serdülő lányokról alkotott képpel, hogy erősen szexuális tartalmat nyert. A popkultúra ezer ágában megjelenik, a mangától és animétől kezdve, a magukat fiatalnak láttatni igyekvő női popsztárokon át a pornóig.

Japánban a Meidzsi-korban vált általánossá az európai stílusú tengerészöltözet leányiskolai használata, miközben a fiúknak más katonai egyenruhák alapján terveztek uniformist. Korábban az iskolás lányoknak kimonóban kellett járniuk, de a matrózblúz egyesítette magában a Meidzsi-kormányzat fő irányvonalait, a militarizációt, a modernizációt és a Nyugat felé nyitást.

A matrózblúz praktikus szempontból is ideális választásnak tűnt a japán oktatásügy irányítói számára, hiszen egyszerű kiszabni, és nem igényel drága anyagokat. A múltban rendszeres volt, hogy az idősebb lányok varrták a fiatalabb tanulók blúzait az iskolai szabás-varrás órákon. 2012-ben a 12-15 éves lányokat tanító alsógimnáziumok 50 százaléka, míg a 16-18 éves korú diákokat fogadó felsőgimnáziumok 20 százaléka tette kötelezővé a matrózegyenruhát.

A téma ötletét köszönjük olvasónknak, Norbertnek.