A krisztusi szegénység aránylag hamar kikopott az egyház mainstream értékei közül, és a papság hamar a középkor egyik legbefolyásosabb osztályává vált. Ugyan a szerzetesek kevésbé szóltak bele a mindennapi politikába, de azért ők is megpróbálták enyhíteni a rendi kikötések által felgyülemlett stresszt. Mivel a testi örömök nagy része tiltott gyümölcs volt számukra, bánatukat evésbe fojtották. És evés alatt itt nyugodtan értsük azt, hogy zabálás.

Három londoni kolostor feltárásakor a régészek arra jutottak, hogy a szerzetesek többet ettek, mint a nemesek vagy a gazdag kereskedők. Az apátok valószínűleg így tudták kordában tartani nyugtalan nyájukat. A pièce de résistance a kajakóma lehetett, mert a szerzetesek egy átlagos napon 6000, böjtöléskor pedig 4500 kilokalóriát vihettek be átlagosan.

Ennek meg is lett a böjtje (!), sok szerzetes csontjai köszvényről, ízületi gyulladásról és kóros túlsúlyról árulkodnak. A zsír és a vaj hordószámra fogytak a kolostorok asztalairól. Az étrendjük tele volt telített zsírokkal, és a kor kutatói szerint ötször nagyobb volt az esélyük a túlsúlyra, mint világi kortársaik, beleértve a nemeseket és a gazdag kalmárokat.

A Nursiai Szent Benedek 530 körül megírta a Regulát, ami arról szólt, hogy is kéne működnie egy jó szerzetesrendnek. Ebben az is szerepel, hogy

Kerüljétek a mértéktelenséget, hogy a szerzetes gyomrát soha ne terhelje. Semmi sem ellenkezik ugyanis annyira a keresztény emberrel, mint a mértéktelen evés és ivás.

Petrus Venerabilis, azaz Tiszteletreméltó Péter Cluny apát az 1000-es évek vége felé csípős kritikával illette a rendeket, mert feltűnt neki, hogy a szerzetesek „bundában járnak és zsírt esznek", de ellenlábasai szerint ez teljesen rendben volt, mert a testvérek zsörtölődni kezdenek, ha nem kapják meg a megszokott kosztot.

A kutatás során a Tower Hill-i, Bermondsey-i és Merton apátságoknál ástak, és a csontokon felfedezték az úgynevezett Dish (diffuse idiopathic skeletal hyperostosis – csontkinövés okozta ízületmerevség) tüneteit, ami angolul edényt vagy fogást jelent, így meglepően jól illik a sztorihoz. A szerző, Philippa Patric azt írta, hogy a Dish miatt egy új réteg fedte be a gerincoszlopot, mintha viasz volna.

A szerzetesekről készült korai illusztrációkon természetesen beesett arcú, vékony barátok láthatóak. Mivel ezek a szerzetesek illusztrálták a krónikákat, nem csoda, hogy a külvilág elé tárt képet a maguk szájíze szerint finomították. Ennek a gyakorlatnak a pestisjárvány után befellegzett, mert az éhező nép egyre kritikusabbá vált a jóllakott szerzetesekkel szemben. Így született meg a néphagyományban Robin Hood cimborája, Tuck barát is, a kövér szerzetes.

A túlsúlyos szerzetesek nem csak Angliára voltak jellemzőek. A portugál cisztercitáknak egy különleges tesztjük volt a túlzott kövérség kiszűrésére: akik az Alcobaca monostor étkezőjének ajtaján már nem fértek át, koplalásra voltak ítélve.

Patric kutatása alapján egy 13. századi Clunyi szerzetes reggel 11 és délután egy között elfogyasztott

• 3 tojást, főve vagy hájban sütve,
• zöldségkását babbal, póréhagymával, répával, meg minden jóval, ami a kertben nőtt,
• sertéskarajt, bacont és bárányt,
• kappant, kacsát és libát naranccsal,
• fél font kenyeret tunkolásra,
• barackot, epret és áfonyát egy kis tojás flannal,
• és négy pint felvizezett sört.

Érthető, hogy a sovány ebéd után délután négy körül már korgott a szerzetesek bendője, úgyhogy bepusziltak

• Kását birkával, fokhagymával és hagymával,
• tojásos-alkoholos meleg aludttejet fügével,
• szarvast berkenyével, fügével, kökénnyel, gesztenyével és almával,
• angolnapörköltet, heringet, csukát, delfint, ingólát, lazacot, tőkehalat és pisztrángot,
• fél font kenyeret tunkolásra, bár néha előre belemártották egy kis hájba,
• gyümölcsös syllabubot,
• négy pint sört,
• egy kancsó száraz spanyol bort, vagy más francia, spanyol, vagy portugál bort.

Ha jobban megfigyeljük, az étrend tulajdonképpen egészen hasonlított a Gyalog Galopp című dokumentumfilm vonatkozó jelenetére:

A regulában Szent Benedek azt írta, hogy csak a betegek ehetnek négylábú állatot, így a belsőségeket és a bacont a szerzetesek áthelyezték a "nem hús" kategóriába. A bor is sokáig hiányzott asztalaikról, de remek sörök főzésével megoldották ezt a problémát.

Ma már egyébként nem jellemző ez a dekadencia. Kérdésünkre Barkó Ágoston tihanyi bencés szerzetes elmondta, hogy náluk egy átlagos ebéd ma már csak két fogásos, és hétköznapi, házias ételeket esznek, mint például főzelék, vagy vasárnap rántott hús.

(Borítókép: Getty Images)