Valószínűleg nincs olyan pszichológus, aki azt mondaná, hogy a kiváló vezetői kvalitások közé tartozik a nárcizmus - ennek ellenére az emberek többsége ragaszkodik ahhoz a romantikus elképzeléshez, hogy egy vezető mindig határozott, tudja mit akar, azonnal cselekszik, és karizmatikus. Pedig ennek az elképzelésnek megvannak az árnyoldalai is.

Milyen egy jó vezető?

A kutatások eredményei a témában egyértelműek: a jó vezető alázatos és szerény. Ha ilyen embereket választanánk az országok, intézmények, szervezetek élére, akkor a világ jobb hely lenne.

Egy ilyen személyiségű vezető mellett mindenki sikeresebb lehet, és a teljes csapat teljesítménye jobb lesz, mivel együttműködőbb környezetet teremtenek. Pontosan tisztában vannak azzal, hogy mik az erősségeik és a gyengeségeik, és ezt másokról is meg tudják állapítani. Ráadásul nyitottak az új ötletekre és visszajelzésekre, miközben segítenek abban, hogy a csapat többi tagjának is nagyobb legyen az önbizalma. Mindez rávilágít arra, hogy az egyéni erőfeszítések a csoport érdekeit szolgálják, a siker pedig közös.

Egy tanulmány 105 kis- és közepes vállalkozást vizsgált, amelyek számítógépes szoftvereket és hardvereket gyártanak az Egyesült Államokban. A vizsgálatok szerint ott, ahol a vezérigazgató szerény, sokkal jobb volt a cégen belüli kommunikáció, a felső vezetői csapat együttműködőbb, és összességében jobban működött a cég.

Egy másik kutatásból az derült ki, hogy a vezető alázatossága terjed a beosztottak között is, vagyis szerényebb lesz a hozzáállásuk a közös munkához. Itt 161 céget vizsgáltak meg, és arra jutottak, hogy ideális vezető alatt a beosztottak hajlandóak beismerni ha hibáznak, jobban ismerik a saját korlátaikat, sőt a cégben megosztják egymással a sikereiket és a dicséretet, ha abban másnak is része volt. Nyitottabbak a beosztottak is az új ötletekre, tanácsokra és visszajelzésekre.

De mi nem ezeket a vezetőket keressük

Hiába, hogy a lelke mélyén most mindenki azt gondolja, hogy jó lenne egy olyan cégnél dolgozni vagy olyan országban élni, ahol a fentiek jellemzőek a vezetőre, mégis jellemzően azokról hisszük el, hogy jó vezetői kvalitásokkal bírnak, akik karizmatikusak, sőt, akik saját maguk hangoztatják, hogy ők jó vezetők. A német szociológus, Max Weber a karizmát úgy határozta meg, mint “isteni eredetű vagy példaértékű”, és ezen tulajdonságokon alapulva a karizmatikus egyén vezetői képességű.

A karizmatikus vezetők mellett azt szokták felhozni, hogy energikusak, magával ragadók, különlegesen tudnak gondolkozni, a megszokottól eltérő a viselkedésük, és hősiesek. Ezek akár még jól is hangozhatnának, de Jay Conger és Rabindra Kanungo azt írja, hogy a karizmatikus vezetők hajlamosabbak a nárcizmusra, ez segíti őket a grandiózus terveik elérésében.

Amikor a karizma és a nárcizmus egyszerre van jelen, akkor egy klinikai tanulmány szerint a vezetők hajlamosabbak visszaélni a hatalmukkal, és kihasználják azokat, akik a hierarchiában alattuk helyezkedek el. Egy másik tanulmány arra jutott, hogy a nárcisztikus vezetők merészebb jövőképekben gondolkodnak, és pont emiatt tűnhetnek egyszerre karizmatikusnak is.

De akkor miért ilyen vezetőket választunk?

Az egyik tanulmány szerint azért, mert hiába tűnnek arrogánsnak ezek az emberek, de úgy gondoljuk, pont emiatt hatékonyabbak is. Ők azok, akik pontosan tudják, hogyan hívják fel magukra a figyelmet, és élvezik, amikor mindenki rájuk figyel. Időbe telik, hogy egyértelmű legyen mindenki számára, hogy az illető rengeteg kérdésben nem annyira kompetens, mint ahogyan azt korábban állította, és hogy a viselkedése összefüggésben van azzal, hogy rossz az információáramlás és csapata gyengébben teljesít.

Mindez nem jelenti azt, hogy nárcisztikus emberekből egyáltalán ne lehetne jó vezető. Például jellemzően ők hoznak meg olyan merész ötleteket és döntéseket, amik látványosak egy csoport életében. Ez persze jelentheti azt, hogy az egész cég tönkremegy, de azt is, hogy látványosan kihúz mindenkit a csávából. Vagyis ők azok, akik hajlandóak nagy kockázatot vállalni, és a nevüket is adják hozzá.

És az sem igaz, hogy a szerény és alázatos vezetők nem lehetnek karizmatikusak. A kutatók egyetértenek abban, hogy a karizmatikus vezetőket is két csoportba lehet sorolni. Vannak azok, akik az önös érdekeiket tartják előtérben, és azok, akik a csoport vagy közösség érdekeit.

A pozitív kategóriába tartoznak azok, akik a kollektív jólétet és az alacsony személyes hatalmat helyezik előtérbe, karizmatikus vezetési képességüket pedig kollektív fellépés egyik hatékony eszközének tekintik. A másik oldalon pedig azok a vezetők állnak, akik inkább autoriter hatalomra törekszenek. A kutatások szerint amikor az egyének össze vannak zavarodva valami miatt, akkor hajlamosabbak az ilyen vezetőt választani. És akkor is, amikor úgy érezik, hogy akár meg is érheti az a kockázat, amit a nárcisztikus vezetők egyedül felvállalnak. Pedig ezeknek a vezetőknek kifejezetten alacsony az empátiájuk, viszont jól tudják befolyásolni az embereket, és remekül adják el magukat. Gyorsan és észrevétlenül teremtenek olyan kompetitív légkört, amiben az alatta állók is önközpontúvá válnak, és gyakorlatilag az egész szervezetben úrrá lesz a nárcisztikus szemlélet.

A szorongás nagyban okolható azért, mert a nárcisztikus vezetőkkel szimpatizálnak az emberek, és őket keresik válsághelyzetekben. Vagyis a gazdasági és társadalmi válságokkal együtt járó szorongás és bizonytalanság ideális táptalaj lehet arra, hogy a karizmatikus/nárcisztikus vezetők megszerezzék vagy megerősítsék a hatalmukat. Ilyenkor megnő az esély, hogy grandiózus tervekkel rendelkező, megmentő szerepkörben tetszelgő nárcisztikus vezetőt válasszunk, aki hosszú távon a nagy kockázatú, de látványos döntéseivel veszélybe sodorja a csoportot.

Bár a kutatók azt is mondják, hogy olyan vezetőink vannak, amilyeneket megérdemlünk, kollektíven választjuk őket - annak ellenére, hogy pontosan tudjuk, milyen lenne az ideális vezéregyéniség egy karizmatikus nárcisztikus személyiség helyett.

(Borítókép: Universal Images Group via Getty Images)