Egy saját szigetre elég sokan vágynak, de viszonylag keveseknek adatik meg. De mi van akkor, ha a semmiből feltűnik egy sziget ott, ahol eddig nem volt semmi?

Nem mindennapos eset, de a vulkáni aktivitás létrehozhat új szigeteket, és hát ki ne csapna le egy ilyen lehetőségre, hogy teljesen ingyen legyen egy karibi szigete? A történelmi tanulmányok alapján a legtöbben most valószínűleg azt gondolják, hogy elég ha valaki a leggyorsabban odamegy, és kitűzi a zászlaját, majd kellő energiát és időt fektet abba, hogy megoldja, hogy a zászló ott is maradjon. Ennél azonban jóval kifinomultabb és talán unalmasabb módja van annak, hogyan döntik el, ki tarthat igényt egy szigetre.

Az ENSZ nemzetközi jogi szabályozásai közül a tengerjog az, ami segít megválaszolni ezt a kérdést. Nézzük ezt egy 2015-ös példán, mikor a Hunga Tonga vulkán tevékenysége egy új szigetet eredményezett Tonga partjainál. Mivel az új sziget gyakorlatilag hozzákapcsolódott egy már létezőhöz, így elég egyértelmű, hogy jó eséllyel Tonga mondhatja legmagabiztosabban azt, hogy a sziget az övé. Ha nem kapcsolódott volna hozzá, akkor is hasonló lenne a helyzet, ugyanis az ENSZ törvényei alapján a part 20 km-es (12 mérföldes) környéke automatikusan az országhoz tartozik, ráadásul az új földdarab esetünkben a szigetvilág közepén jelent meg, a nemzetközi jog szerint ez pedig az ő területük. De ha a tengerben messzebb, de olyan 320 kilométerre (200 mérföldre) lenne az országtól, akkor is jelezhetnék rá az igényüket, szintén a nemzetközi törvények alapján, főleg ha a szigetet létrehozó vulkán is az ő területükhöz tartozik.

De nem mindig ennyire egyértelmű az eset, ott van például a Spratly-szigetek esete, amit Kína, Malajzia, Vietnám és Tajvan is a sajátjának szeretne tudni, ezért a térségben mindenki felsorakoztatja látványosan a haderejét a közelben, miközben a diplomaták egyezkednek. 

Az Antarktisznál a múlt században azonban még a zászlókitűzős módszer volt a fő irányadó: több ország is igyekezett zászlót rakni, majd állomást telepíteni, hogy megmutassák a másiknak, hogy képesek kontrollálni és megvédeni a területet. Jelenleg hét ország, Új-Zéland, Ausztrália, Franciaország, Norvégia, az Egyesült Királyság, Chile és Argentína rendelkezik el nem ismert területi igénnyel a sarkvidéken. De ezért izgalmas Grönland helyzete is, ami földrajzilag Észak-Amerikához, politikailag a dán fennhatóság miatt Európához tartozik. Dánia autonóm területe, de hogy azért hogy a függetlenségi törekvések megfelelően kordában legyenek tartva, a biztonság kedvéért a katonai védelmet Dánia látja el, és nincs saját hadserege.

Az új szigetek vagy szigetcsoportok keletkezése nem éppen mindennapos dolog, és nem is egyik napról a másikra történik. Mielőtt bárki elkezdene lelkesedni amiatt, hogy talán olcsón hozzájuthat egy friss szigethez, vagy lecsaphat egy olyanra, ami minden országtól kellően távol van, tudni kell, hogy a legjelentősebb szigetek már mind foglaltak, az újak pedig elég bizonytalanok. A vulkáni szigetek hol megjelennek, hol eltűnnek, vagyis nem biztos, hogy olyan jó ötlet tartós használatra berendezkedni egy ilyenen.

A Tongánál megjelent sziget például teljesen kopár, és amikor egy tongai hoteltulajdonos, Gianpiero Orbassano elment feltérképezni a területet, azt mondta, nagyon nehéz volt egyáltalán kiszállni a hajóból, illetve arról is beszámolt, hogy a felszíne meleg. A kutatók szerint az ilyen szigetekkel az a baj, hogy nem stabilak. A magma széttagolódásával jönnek létre, gyakorlatilag apró kődarabok egymás hegyén-hátán, amik egy szigetet hoznak létre, amiket gyorsan elmoshatnak a hullámok.