Mezopotámia. Kína. Egyiptom. Ókori kultúrák, amelyekről mindenki hallott. Na de volt élet a Földközi- és Fekete-tengertől északra is, méghozzá egészen közel a Kárpát-medencéhez. A hegylánc keleti oldalán virágzott a Cucuteni–Tripolje-kultúra, amely rengeteg település-maradványt hagyott ránk, de képviselői egyetlen betűt sem voltak hajlandóak leírni, így nem sok biztosat tudunk róluk. A mai Északkelet-Romániát és Ukrajna nyugati részét felölelő területen lakhattak.

A Cucuteni–Tripolje-kultúra tagjai valamikor időszámításunk előtt 5500 és 2750 között éltek és alkottak. Övék lehettek a neolitikum Európájának legnagyobb városai, amikben a fénykorban 20-46 ezer ember lakhatott. Ezért különös, hogy hatvan-nyolcvan évente porig égették a városokat. Szerencsére hátrahagytak rengeteg cserépedényt és szobrocskát, így a régészek legalább találgathatnak.

A 19. század végéig senki nem hallott erről a kultúráról. A dicsőséges európai történelembe nem nagyon fért bele, hogy egy időben a kontinens keleti része volt a civilizáció fellegvára, így annak létezését a helyieknek kellett bizonyítaniuk. A román oldalról Teodor T. Burada néprajzkutató talált rá először a Cucuteni–Tripolje-kultúra cserepeire, az ukrán oldalon pedig Viknetij Hvojka. A korai kutatásokból kiderült, hogy a népcsoport Kelet-Erdélyből vándorolt el Ukrajnáig, és Moldovában koncentrálódtak. A településeik folyók mellett és völgyekben helyezkedtek el.

Vályogházakban éltek, de a kutatók találtak hosszúházakat és félig a földbe ásott, úgynevezett bordei-ket is. Főleg földműveléssel, szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkoztak, amit később (amikor a népesség elég nagyra duzzadt) kénytelenek voltak vadászattal is kiegészíteni. Amiért azonban kimondottan érdekesek, az a művészetük. A mai napig nem tudjuk, hogyan készítettek el egy-egy edényt. Kerámiáikra jellemzőek a bonyolult minták és a finom kidolgozottság.

Az biztos, hogy az egyiptomiak nem tudtak ilyesmit készíteni

– hasonlította össze a két kultúrát dr. Roger S. Bagnall a New York Timesnak adott interjújában. 

Rejtélybe burkolt enigma

Nagyjából ennyit tudunk biztosra a Cucuteni–Tripolje-civilizációról. Tudunk a városégetésről is, de mivel nem hagytak hátra írásos forrást, amiben elmagyarázzák, miért gyújtották fel a saját házaikat, csak találgatni tudunk erről. Előfordulhat, hogy rituális, spirituális okokból tették, mert van, aki szerint lelket tulajdonítottak sok élettelen tárgynak, és így engedték azokat szabadon. Az is lehet, hogy a kártevők ellen léptek fel így, és ez volt a leggyorsabb megoldás. A régészek találtak olyan várost, amit 13-szor égettek porig, majd építettek fel újra.

A társadalmukról se tudunk túl sokat. Valószínűleg se társadalmi struktúrával, se élesen elkülönülő politikai elittel nem rendelkeztek.

A régészek temetőket szinte egyáltalán nem találtak, így feltételezhető, hogy vagy hamvasztottak, vagy visszaadták a halottakat Természetanyának. Ha találtak is emberi maradványokat, azokat házak alatt. Ezek leggyakrabban női és gyerekcsontok.

Sok szobor, amit hátrahagytak, női alakra hasonlít. Sok ilyet találtak szentélyekben, és ez, valamint a leginkább női maradványok jelenléte azt az ötletet adta néhány kutatónak, hogy a Cucuteni–Tripolje-kultúra matriarchális társadalom lehetett. Ezt az elméletet erősíti a férfiábrázolás hiánya, de ez még így is egy erősen vitatott elmélet.

Mivel a régészek nem találtak sok fegyvert, valószínű, hogy a népcsoport relatív békében élt. Természetesen előkerült néhány kőből, agancsból és más természetes alapanyagokból készült eszköz, sőt a későbbi korban már rezet is használtak.

Sajnos a Pax Cucuteni–Tripolje se tarthatott örökké, és jelenleg két elmélet szól a civilizáció végéről: a népszerűbb szerint a keleti sztyeppéről belovagoltak a kurgánok, és kiszorította a Cucuteni–Tripolje-népcsoport tagjait. A másik, kevésbé elfogadott elmélet, a Blytt–Sernander-megközelítés szerint lehűlés és szárazság sújtotta a földet, ami véget vetett a földműves kultúra virágzásának.