A vízi állatokat folyamatosan víz veszi körül, így a hidratációjuk is teljesen máshogy működik, mint a szárazföldieké. Pontosabban annyira nem is működik máshogy. A vízben élő gerincesek, így a halak és a bálnák többsége is iszik, és vizeletet ürít, mint mi. Ennek mennyisége a testméretükkel arányos, vagyis a bálnák egészen sokat pisilnek. A vizeletük eloszlik a tengervízben, a benne oldott tápanyagok pedig egész ökoszisztémák táplálását fedezik.

De ennél sokkal fontosabb, hogy a hal- és bálnavizelet mindenhol ott van a tengerekben. Vagyis minden ember, aki frissítő fürdőt vesz a kristálytiszta tengervízben, valójában felhígított bálnapisibe merítkezik. (És ha emiatt kimenekülne a gyönyörű fehér homokos trópusi fövenyen napozni, hát, attól is van egy rossz hírünk.)

Ha Michael Phelps amerikai úszót esetleg elfelejtenék a jövőben, dacára 23 olimpiai aranyérmének, akkor is emlékezni fognak rá, mint arra az úszóra, aki elismerte, hogy simán belepisil a medencébe. Phelps a neki szegezett kérdésre nyíltan rávágta, hogy persze, hogy a vízben könnyít magán, nem fog az edzés vagy a verseny közben kimászni a vízből, hogy elmenjen a vécére. Azt is elmondta, hogy

Ha Michael Phelps is ezt csinálja, mint várjunk a halaktól vagy a bálnáktól? Az ő esetükben nem is az a kérdés, hogy hogyan járnak el, ha rájuk jön a szükség, és könnyíteniük kell magukon, hanem inkább az, hogy kell-e egyáltalán vizelniük. Ennek megválaszolása előtt talán érdemes a vízháztartás ellenkező végével kezdenünk, vagyis hogy isznak-e a halak.

A válasz - amit persze már elspoilereztünk a cikk elején - a legtöbb faj esetében: igen. Ugyanakkor jelentős különbség van az édesvízi és a tengeri halak vízfelvétele között. Az édesvízi halak környezetének sókoncentrációja alacsonyabb, mint testnedveiké, ezért passzív módon is áramlik víz a szervezetükbe (az oldószer általában a hígabb oldat felől a sűrűbb oldal felé áramlik). Egyúttal ők hígabb, vagyis alacsonyabb sótartalmú vizeletet ürítenek.

A tengeri halak esetén azonban a sókoncentráció különbsége fordított, így őnekik több energiabefektetéssel kell felvenniük a vizet, vagyis a hagyományos értelemben is többet kell inniuk. Minthogy ők sós vizet isznak, a veséiknek több sót kell kiválasztania a vérükből, hogy a belső sókoncentrációjuk ne emelkedjen meg túlságosan, így végül a vizeletük is sósabb lesz.

Az édesvízi halak tehát nemcsak a szájukon keresztül képesek vizet felvenni, annak egy része a bőrükön, illetve a kopoltyúikon keresztül szivárog be a szervezetükbe. A tengeri halaknál a folyamat fordított, a víz kifelé, a sűrűbb sóoldat felé áramlik. Ezt a folyamatot ozmózisnak nevezzük.

Emiatt a tengeri halak folyamatosan vizet veszítenek bőrükön keresztül, így gyakorlatilag folyamatosan inniuk kell, hogy a vízháztartásuk egyensúlyban maradjon, és ne száradjanak ki. Mindez azt is okozza, hogy az édesvízi halaknak sokkal több vizeletet kell üríteniük, mint a tengerieknek, akikből az amúgy is szivárog.

Az előbbiek főként a csontoshalakra vonatkoztak. A cápák ugyanis gyakorlatilag nem isznak. Szervezetük még a tengervíznél is sósabb, így az ozmózis miatt befelé áramlik a víz a szervezetükbe. Bőrük azonban gyakorlatilag vízhatlan, így szinte csak a kopoltyúikon keresztül tudnak vizet felvenni. A szervezetük sósságát főként a szöveteikben felhalmozott húgysav (urea) okozza.

A legtöbb állat igyekszik megszabadulni az ureától, minthogy az salakanyagnak számít az ő számukra. Ellenben a cápa felhalmozza a szervezetében, így biztosítja, hogy belső sókoncentrációja magasabb legyen, mint a tengervízé. A végbelében azért rendelkezik egy sómiriggyel, amely sót választ ki a székletébe, ha véletlenül túl magasra emelkedne a belső sókoncentráció.

Bár nem halak, semmiképpen sem szabad kihagynunk a tengerbe vizelő teremtmények közül a bálnákat - már csak a méretük okán sem. Ahogy azt sejthetjük, egy egész életét vízben töltő állat esetében nem egyszerű kívülről megmérni az ürített vizelet mennyiségét, bár abban többé-kevésbé biztosak lehetünk, hogy nem a milliliteres nagyságrendben kell keresnünk a választ. A nagy bálnafélék esetében az ürített vizelet térfogatát leginkább a fogságban tartható, így könnyebben vizsgálható cetfélék adatainak felszorzásával becsülhetjük meg.

Ezek alapján valószínűleg a 18 méteresre növő és 18 ezer kilót nyomó tőkebálna 627 litert, míg a 26 méter hosszú, 72 tonnás közönséges barázdásbálna majdnem egy köbmétert (974 litert) pisil naponta. Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a bálnák akkor vizelnek, amikor éppen a felszínre emelkedtek. Ilyenkor gejzírként tör elő belőlük a vizelet. Az esetek többségében azonban

A bálna- és halvizelet rendkívül fontos ökológiai szerepet tölt be, emiatt a bálnákat egyes kutatók “ökoszisztéma-mérnököknek” is nevezik, mivel a kiválasztásuk egy egész sor más élőlénynek teremt életlehetőséget. Tele van nitrogén- és foszfortartalmú tápanyagokkal, amelyek gyorsítják a vízi növények és a korallok növekedését is. Sőt, egyes vizsgálatok szerint a korallzátonyok számára a halvizelet a legfontosabb nitrogénforrások között van. Más forrásból nagyon nehéz lenne újabb nitrogénvegyületeket beépíteni a rendszerbe, így a már egyszer a halak szervezetében járt, majd onnan kiválasztott anyagok gyakorlatilag pótolhatatlanok.

(Borítókép: Barázdás bálna (Balaenoptera physalus) az Atlanti-óceánban. Fotó: Francois Gohier/VW Pics/Universal Images Group / Getty Images Hungary)