A függetlenségi háború főparancsnokaként, az Egyesült Államok egyik alapító atyjaként, illetve az ország első elnökeként George Washingtont vélhetően senkinek nem kell bemutatni. Az teljesen egyértelmű, hogy Washington államférfiúi tevékenységével bőven bebetonozta a renoméját, az egykori elnök azonban nem pusztán ezen a területen alkotott nagyot.

Abraham Lincoln mellett például ő is megállta a helyét a birkózószőnyegen, a japán sintóizmusban kvázi szentként szerepel, a függetlenségi háború során pedig hajlandó lett volna felgyújtani New Yorkot, hogy a britek ne vegyék be magukat a városba. De ide sorolható az is, hogy elnöksége után nem sokkal belevágott a whiskybizniszbe, és két évvel később pedig már

Washington persze eredetileg nem akart whiskymágnás lenni, amikor 1797-ben, a második elnöki mandátuma lejártával leköszönt a posztról, leginkább az volt a terve, hogy visszavonul virginiai ültetvényére, és annak gondozásával tölti nyugdíjas éveit. Ezt elősegítendő még ebben az évben felvett egy James Anderson nevű skót fickót intézőnek, neki azonban a birtokról valami egészen más jutott eszébe. Washington rengeteg rozst ültetett takarónövényzetként, hogy a termőföld jó minőségű maradjon. A rozs az ehető gabonafélék listáján nem volt túl magasan, de az akkoriban elég korszerűnek számító malommal és a közelben található bőséges vízforrással kombinálva remek whiskyt lehetett főzni belőle, méghozzá jó sokat.

A 65 éves Washington eleinte vonakodott attól, hogy nyugdíjas éveiben újabb üzletbe vágjon, de miután meghallgatta Anderson terveit, és konzultált egy rumban utazó ismerősével, úgy döntött, hogy beadja a derekát. A skót férfi télen birtokba is vette az ültetvény műhelyét, és két üstben nekiállt a whisky lepárlásának. Az első párlat annyira jól sikerült, hogy Washington jóváhagyta egy komplett főzde építését. Ez 1798-ban lett kész, egy évvel később pedig már az ország legnagyobb lepárlóüzemeként tartották számon.

Az, hogy George Washington neve ennek ellenére nincs úgy beágyazódva a whisky kultúrájába, mint mondjuk Jack Danielé, elsősorban annak köszönhető, hogy Washington halála után az üzem látványos hanyatlásba fordult. Míg Jack Daniel unokaöccse, Lem Motlow kiválóan vitte tovább a nagybátyja üzemét a 20. század elején, George Washington utóda, Lawrence Lewis nem igazán boldogult az 1799-ben elhalálozott honatya örökségével. Így aztán amikor az üzem 1814-ben leégett egy tűzben, nem is építették újra, és bár Virginia állam az 1930-as évek elején újjáépítési tervekkel felvértezve megvette a birtokot, a szesztilalom és a nagy gazdasági világválság hatásai miatt csak a malmot és a molnár lakhelyét húzták fel.

Az eredeti üzem alapjait 1997-ben találták meg a birtokot átkutató régészek, és elhatározták, hogy rekonstruálják az eredeti épületet. Erre 2001-ben kaptak támogatást, 2007-re pedig el is készült a lepárlóüzem lehető legpontosabb mása, ami amellett, hogy turistalátványosságnak sem utolsó, tényleg működő üzemként funkcionál. Az itt dolgozó csapat 2009 óta évente kétszer, márciusban, illetve november körül végez lepárlást, pontosan az Andersonék által használt recept alapján. Ha valakit érdekel a folyamat, van róla videó is:

Forrás: Smithsonian Magazine

(Borítókép:  Limitált whiskey-vel teli hordók George Washington rekonstruált üzemének nyitónapján Virginiában 2006-ban. Fotó: Win McNamee/Getty Images Hungary)