Nem kell ahhoz pszichológusnak lenni, hogy nagy vonalakban belőjük, mitől lesz valaki boldog. A tánctól kezdve a zenén át a természetjárásig egy sor dolog van, ami a legtöbb ember számára örömet okoz, de meg lehet említeni a közeli barátainkkal történő folyamatos kapcsolattartást is, mint az elégedettség általános forrását (lásd a népi bölcsességet, miszerint a Isten a barátainkkal kér bocsánatot a rokonainkért). Ez azonban amennyire általános vélekedés, annyira nem egyetemes: minél intelligensebb valaki, annál alacsonyabb ennek a pozitív hatása, sőt,

Mindez egy olyan kutatásból derült ki, melynek szerzői egy kérdőívből kinyert adatok elemzésével arra jutottak, hogy az őseink vadászó-gyűjtögető életmódja a mai napig meghatározza azt, hogy mitől érezzük magunkat boldognak. Az intelligensebb emberek viszont sokkal jobban tudnak alkalmazkodni a modern világ merőben eltérő körülményeihez.

Magasabb IQ = kevesebb barát

A kérdéskör, hogy pontosan mi a jól élt élet titka, első ránézésre inkább tűnik filozófiai, vagy teológiai problémának, de az elmúlt évek során sok tudós is foglalkozott vele. Így tett Kanazava Szatosi és Norman Li is, akik 2016 februárjában a British Journal of Psychology szaklapban publikált, a témában folytatott kutatásukat. A tanulmányhoz egy korábbi felmérést vettek alapul, ami 18 és 28 év közötti embereknél mérte meg, hogy mennyire elégedettek az életükkel, mennyire intelligensek és milyen az egészségi állapotuk. Az adatok elemzéséből egy sor dolog kiderült, két eredmény azonban kulcsfontosságúnak bizonyult:

• az egyik, hogy azok az emberek, akik nagyobb népsűrűségű területeken élnek, általában kevésbé elégedettek az életükkel,
• a másik pedig, hogy minél többet lép interakcióba valaki a közeli barátaival, annál boldogabb.

Az is kiderült ugyanakkor, hogy ahogy nőtt a vizsgált illetők intelligenciaszintje, egyre alacsonyabb volt ez a korreláció, egyes esetekben pedig egyenesen fordított hatást ért el a dolog. A kutatás alapján a népsűrűség kérdése csaknem kétszer akkora mértékben hatott a kevésbé intelligens emberek boldogságára, mint a magas IQ-val rendelkezőkére. Ennél is meglepőbb az, hogy utóbbi csoport kevésbé volt elégedett az életével, ha gyakrabban töltöttek időt a barátaikkal.

Az, hogy a vidéken élők általában boldogabbak, nem túl meglepő: rengeteg kutatás szól arról, hogy minél nagyobb a tömeg egy ember lakhelyén, annál kevésbé lesz boldog az ember. Gondoljon csak arra, hogy érzi magát, miután a reggeli csúcsidőben fél óra után leszáll a 4-es villamosról. A második eredmény ennél jóval érdekesebb, általában ugyanis mindenki a boldogság egyik alapfeltételének tartja a családdal és a közeli barátokkal töltött időt. De akkor miért van ez máshogy az intelligensebb embereknél?

Ide az újszerű problémákat!

Carol Graham, a Brookings Intézet boldogságkutatója szerint a kutatásban felmerült kérdés magyarázata az lehet, hogy az intelligensebb emberek kisebb eséllyel fognak időt tölteni a szocializálódással, mert általában egy számukra fontosabb, hosszú távú cél megvalósítására használják a képességeiket. Ha például egy rendkívül intelligens kutatóorvos a rák ellenszerének megtalálására tette fel az életét, könnyen lehet, hogy a másokkal történő interakciót zavaró tényezőnek ítéli a küldetése mellett, és kevésbé lesz elégedett az életével, ha ezekkel gyakran kell foglalkoznia.

Ez nem is tűnik elképzelhetetlennek, Kanazava és Li azonban más magyarázattal álltak elő a jelenségre. Az ő elméletük szerint az emberi agy úgy fejlődött ki, hogy képes legyen válaszokat adni az ősi környezetünk, vagyis az afrikai szavannák által elénk állított problémákra. A kutatók úgy vélik, hogy a boldogságunkat nemcsak az határozza meg, hogy mi történik a jelenben, de az is vastagon benne van, hogy az őseink miként reagáltak volna az adott helyzetben. Az evolúciós pszichológusok szerint az agyunk minden más szervünkhöz hasonlóan az ősi környezethez alkalmazkodott, így nehezen tudja feldolgozni a manapság előálló szituációkat.

A népsűrűség és a barátság kérdése kétségtelenül a két legfontosabb probléma ezen a téren, ami amúgy nem is olyan meglepő – őseink idejében sokkal kevesebben éltek egy adott területen, a viszonylag alacsony létszámú törzsek miatt pedig sokkal fontosabb volt az, hogy folyamatosan tartsák az emberek a kapcsolatot a barátaikkal és a szövetségeseikkel. Ennek öröksége a mai napig látszik, az ember továbbra is társas lény, a létezés körülményei azonban evolúciós szempontból nagyon rövid idő alatt mentek keresztül hatalmas változáson, amihez nem biztos, hogy sikerült alkalmazkodnunk. 

A kutatók szerint ugyanakkor úgy tűnik, hogy az intelligensebb emberek könnyebben megbirkóznak ezzel, az adottságaiknak hála ugyanis nemcsak könnyebben oldja meg az újszerű problémákat, hanem könnyebben fel is dolgozza az ilyen helyzeteket. Az intelligens embereknek gyakrabban vannak az őseinktől merőben eltérő preferenciáik, ami többek közt abban is előjöhet, hogy az emberi alaptermészettel szembemenve kevésbé törekednek a barátságok kötésére. (Már csak azért is, mert ha egyedül is képes megoldani a problémáit, akkor nem létszükséglet számára az emberi kapcsolatok fenntartása) Emiatt jobban is érzik magukat a természetellenes városi környezetben. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha valaki szeret a barátaival lenni, az nem elég intelligens, de rávilágít arra, hogy a legokosabb emberek nem kényszerűségből magányosak, hanem egyszerűen így érzik jól magukat.