A himalájai só már a nevével is hazudik, ezek után hogy lehetne neki bármit elhinni? Nyugaton pár évtizede kezdett el elterjedni, és hála az internetnek, a közösségi médiának és a rengeteg követős influenszereknek, mára elnyerte az "egészséges só" címét a közvélekedésben.

Amikor beindult az organikus ételek forradalma és az emberek egészségesebb alternatívák után néztek, sok olyan termék került le az asztalokról, amik alapvetőek voltak, így pótolni kellett őket, bármi áron. Ilyen például a csokoládé: az emberek elkezdtek figyelni arra, hogy mennyi cukrot esznek, és kitalálták, hogy az étcsoki egészséges, hogy legyen valami, amit tiszta lelkiismerettel ehetnek.

Hasonló a helyzet a himalájai sóval. A túl sok konyhasó fogyasztásáról kiderült, hogy többek között hozzájárul a magas vérnyomáshoz, így el kéne engedni. Na de a só az élet sója, és a megszokott ízek nem igazán jönnek elő, ha az ételeinkből kihagyjuk a sót, mint fűszert.

Pont jókor jelent meg a rózsaszín himalájai só. Különleges színével elütött a sima fehér sótól, misztikus, keleti nevével felébresztette mindenkiben a 18. századi költőt, és elvágyódással vezérelve nyúlt az amúgy a szokásosnál jóval drágább sóért. Sok ételmítosz úgy indul el, hogy először egészségesnek mondják, így megnő a kereslet, de ezzel a sóval fordítva volt: előbb megtetszett az embereknek, majd kitalálták, hogy mennyivel jobb ez nekünk.

Kezdjük az első tévedéssel: a rózsaszín só nem a Himalájából jön, hanem a 300 kilométerrel arrébb található pakisztáni Khewra sóbányából, amit elvileg Nagy Sándor fedezett fel. Ez még nem lenne akkora bűn, de talán érezhető, hogy a félrevezető brandingnek valami célja lehet: hogy egzotikusnak tűnjön.

Azt is állítják, hogy egészségesebb, mert nyomokban több olyan ásványi anyagot tartalmaz (pontosan 84-et) ami a fehér sóban nem található meg. Ez speciel igaz, csak éppen nem jelent semmit. A rózsaszín só 98 százalékban nátrium-klorid, ahogy az asztali só is. Nagyjából két százaléka lenne az extra jótékony ásványi anyag, de amilyen kis mennyiségben fogyasztjuk a sót, annak a 2%-nak nem igazán lehet pozitív hatása. Egyelőre rózsaszín só - fehér só: 0 - 0.

Egy másik igaz állítás, hogy kevésbé van feldolgozva, mint a fehér só. Ez is igaz, a konyhasó az őrléskor veszít egy keveset az eredeti összetételéből, és gyakran kezelik csomósodás ellen is. Ezeknek az egészségre gyakorolt hatása elenyésző.

Nem teljesen értelmetlen, csak kicsit

Mivel általában nagyobb darabokban lehet kapni, mint a finomra őrölt konyhasót, és kicsit sósabb is, kevesebbel is ugyanazt az ízt érjük el, amit megszoktunk. Egy kanál konyhasóban valamivel több nátrium van, mint a rózsaszínben. Ezek alapján a sóváltás minimálisan csökkentheti a nátriumbevitelt, amivel csökkenthető a magas vérnyomás kialakulásának veszélye. 1- 0.

A konyhasóra azonban nem csak az ízlelőbimbóinknak van szüksége: a rózsaszínben nincs jód míg a fehérben van, és jódra szüksége van például az anyagcserénknek. Ha valaki áttér a rózsaszín cuccra, érdemes hallal, tejtermékkel vagy étrend-kiegészítővel pótolni a kieső jódot. Persze olyan is van, akinek kifejezetten kerülnie kell a jódot (például pajzsmirigy problémák miatt). 1-1.

Bárhogy is nézzük, a rózsaszín só is só. Bár elég belőle kicsit kevesebb, a jód hiánya ezt ellensúlyozhatja. Összességében azon túl, hogy rózsaszín és kicsit sósabb, nem jobb, mint a hagyományos konyhasó. Még ha van is egy kicsi előnye, a kevésbé fotogén rokonához képest (a #pinksalt már több mint 100 ezer Instagram-posztnál jár) jelentősen drágább, és a jód is hiányozik belőle, így nagy vonalakban gyakorlatilag ugyanott tartunk egészségileg a kettővel, pénztárcailag viszont nem. A lényeg az, hogy mindenki figyelje a nátriumbevitelét, és mértékkel sózzon.