A brit Salfordi Egyetem entomológusa, Stephen Martin akkor fedezte fel a három méteres földkupacok sorát az út mellett, amikor néhány évvel ezelőtt a méhkolóniák globális összeomlását ment kutatni Brazíliába. Először azt hitte, hogy az útépítés során keletkezett törmeléket hagyták ott az út mellett. Mint kiderült,

Minthogy egy-egy kupac térfogata is sok köbmétert tett ki, és ezek végeláthatatlanul sorakoztak az út mellett, nem volt nehéz kiszámolni, hogy döbbenetes sok termesz kellett ezek kitermeléséhez, és a rovarok elképesztően nagy földalatti járatrendszert hoztak létre.

Mint kiderült, az egymással kommunikáló, gyakorlatilag egyetlen hatalmas kolóniához tartozó alagútkomplexumok több százezer négyzetkilométeres területet is elfoglalhatnak.

Martin elkezdte kutatni a földkupacokat, illetve a termeszeket, amelyek kiásták őket, és így találkozott Roy Funch-csal, a Feira de Santana-i Állami Egyetem kutatójával, aki akkor már igyekezett radiokarbonos módszerrel meghatározni a kupacok korát. Martin először úgy becsülte, több ezer lehet a kupacokból, Funch azonban felvilágosította, hogy több millió van belőlük. A kutatás eredményei alapján írt tanulmányból azonban kiderült, hogy még ezzel a becsléssel is alul lőtte a valós számot. Ugyanis

A halmok Brazília atlanti-óceáni partvidékén 230 ezer négyzetkilométeres területen vannak elszórva, egymástól átlagosan 20 méteres távolságban. “Mi, emberek, soha nem építettünk még ehhez fogható méretű várost” - nyilatkozta Martin az Independentnek. Persze, nem volt nehéz a Syntermes dirus nevű termesznek létrehozni a hatalmas földalatti megapoliszt, hiszen egyike a legnagyobb termeszfajoknak, testhossza eléri az 1 centimétert is.

A halmok legtöbbje egy letűnt korban jött létre. A kormeghatározás szerint a legfiatalabb vizsgált halom is 690 évesnek bizonyult, miközben

de a kora ennek akár a duplája is lehet. A 200 millió halom össztérfogata elérheti a 10 köbkilométert is. Ez 4000-szer több, mint a gízai piramisok térfogata. A kutatók először azt feltételezték, hogy a kupacok működő termeszvárakat rejtnek, de nem erről van szó. Nincsenek bennük bonyolult üregrendszerek, csupán egy központi kürtő, amin keresztül a termeszek feljutottak a csúcsra, és kidobták a magukkal hozott földet. Vagyis a halmok mindössze az építési törmeléktől való megszabadulást szolgálták, lakhatásra nem használták őket.

Ez persze még nem zárja ki, hogy az egyes kupacok alatt egymástól független termeszkolóniák lakjanak, de nem ez a helyzet. Amikor az entomológusok elkaptak egy-egy termeszt az egyik kupac mellett, és átvitték a szomszédos várhoz, az ottani rovarok semmiféle agressziót nem mutattak vele szemben. Pedig, ha egy idegen kolóniából származó állattal találkoznak, azonnal megtámadják, és végeznek vele. Vagyis itt a sajátjaik közül valónak tekintették a messziről érkezett termeszt is, mert tényleg az ő kolóniájukhoz tartozott.

A földalatti járatrendszerek akárcsak elelnyésző töredékét is szinte esélytelen feltárni. Az aktív halmok, amelyeket jelenleg is használnak a sitt kihordására, másfél méterrel lesznek magasabbak évente. Az nem ismert, hogy a felhagyott kupacok alatti régiót már egyáltalán nem használják a termeszek, vagy csak kiépítették azokat az alagutakat, amelyekre szükségük volt, és befejezték az építkezést.

Felmerülhet a kérdés, hogy a több százezer háznyi kupacról miért nem tudott egészen a legutóbbi időkig a világ. Nos, a térséget az előző évszázadokban sűrű erdő borította, így a légifelvételeken nem látszottak a halmok. Azok csak mostanában, az erdőirtás, illetve az éghajlatváltozás okozta aszály miatt pusztasággá változott tájon váltak szembeötlővé.