89 éve történt, hogy 1932. március 1-én elrabolták Charles Lindbergh, a legendás pilóta gyermekét, majd a sikertelen váltságdíjátadás után kegyetlenül meggyilkolták. A gyilkost elvileg elfogták és kivégezték, ám az egész sötét ügy körül mind a mai napig sok a kérdőjel – különösen azután, ami azóta Lindberghről kiderült.

Nehéz ellentmondásosabb karaktert találni az elmúlt évszázad történelmében Charles Lindberghnél: a hős pilótát, akinek nevét először akkor ismerte meg a világ, amikor 1927-ben először repülte át egyedül az Atlanti-óceánt – New Yorktól Párizsig. Lindbergh életútját azonban később egyaránt övezték olyan tragédiák, mint a csecsemője elrablása és meggyilkolása, illetve 

mint például a nácikkal való szimpatizálás, a házasságszédelgés minősített esetei, amelyeket csak csekély mértékben árnyaltak az olyan pozitív cselekedetei, mint a második világháborús részvétele amerikai pilótaként, illetve az élete vége felé elég komolyan vett környezetvédő tevékenysége. Charles Lindberghet lehetetlen egyetlen skatulyába belerakni, mi most a róla írt korabeli feljegyzések és könyvek alapján próbálunk egy összetett képet kialakítani róla. 

A hős amerikai pilóta?

Az ifjú Charles Lindbergh tényleg tagadhatatlan érdeme, hogy 1927-ben ő volt az első pilóta, aki egyes-egyedül átrepülte az óceánt 33 és fél óra alatt, New Yorktól Párizsig, ezzel pedig valóban rekordot döntött. Párizsba érve igazi hősként ünnepelték, a 25 000 dollár kitűzött jutalom ütötte a markát, és a 25 éves fiatalember az addigi ismeretlenségből egy csapásra világhírű „sztár” lett – igazi „celeb” a szó korabeli értelmében. Szinte törvényszerű, hogy fejébe szállt a dicsőség, és az egyik első tőle idézett mondat ez volt, amelynek köszönhetően bepillantást nyerhetünk a hirtelen híressé vált fiatal férfi lelkivilágába:

Voltak olyan pillanataim a repülőgépen, amikor úgy tűnt, hogy már nem is vagyok halandó, ahogy Istenként néztem le a földre.

Persze 25 évesként nem nehéz elszállni, amikor a repülővel történt landolás után százezres éljenző tömeg vesz körül. Hozzá kell viszont tenni, hogy ha ’27-ben nem nyeri meg a versenyt, és kudarcot vallott volna, akkor más pilóták napokon belül véghezvitték volna az átkelést. A crimetraveller.org írása szerint Lindbergh csak egy átlagos fiatal pilóta volt, aki legyőzte a rivális pilótákat azzal, hogy ő kelt át először az Atlanti-óceánon a 25 000 dolláros nyereményért. Évekkel később a felesége egyik barátja ezt mondta róla:

Ha nem tette volna meg ezt az utat, akkor most benzinkutas lenne Minnesotában.

Charles apja egyébként politikus volt, az amerikai kongresszus tagja, az eredetileg svéd nemzetiségű nagyapja pedig szintén politikus, aki egy korrupciós ügye utáni leleplezés miatt menekült az USA-ba szeretőjével és egyetlen közös fiukkal, az idősebb Charlesszal. Az idősebb Charles Lindbergh azáltal vált híressé, hogy arra szólította fel az amerikai parlamentet, ne vegyenek részt az első világháborúban. Ez a motívum aztán a fiatalabb Charles Lindberghnél is felmerült, aki ugyanerre szólította fel az amerikaiakat a második nagy világégés alatt. 

A csecsemőrablás és -gyilkosság előzményei

Nem sokkal a sikeres repülés után Charles megismerkedett Dwight Morrow diplomatával és három lányával. Állítólag mindháromnak udvarolt (Elizabethnek, a legidősebb lánynak komolyabban is), de végül a középsőt, Anne-t vette el. Érdekes színfoltja a sztorinak, hogy a legkisebb lány, Constance egy ismeretlen zsarolótól kapott egy olyan levelet, amelyben egész konkrétan 50 000 dollárt követeltek az apjától, különben a zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy elrabolja és megöli a lányt. A pénzt egy temetőben kellett volna elhelyezni egy dobozban... Sosem derült ki, ki volt a fenyegető levél írója.

Miután Charles Lindbergh elvette Anne-t feleségül, megtanította a lányt repülni, olyannyira, hogy később együtt repültek a világon mindenfelé. Anne persze ezt élvezte, a korabeli fényképeken azt lehetett látni, hogy boldogan mosolyog a dupla szárnyú repülők mellett állva a férjével, vagy a pilótafülkében ülve, azonban a rózsaszín összképet árnyalja, hogy 

és állítólag ekkor történt, hogy négy napig kórházba került, mert repülés közben rossz levegőt szívott be. Sokan ennek róják fel, hogy kis Charles bébi a testéhez képest irreálisan nagy fejjel született és angolkórban is szenvedett, ezért speciális étrenden kellett élnie. 

„Az évszázad bűnténye”

Az azóta világhírűvé vált csecsemőrablás 1932. március 1-jén történt, Charles Augustus Lindbergh Jr.-t, Lindberghék 20 hónapos, elsőszülött gyermekét ezen a napon rabolta el egy ismeretlen tettes a Highfields-kúria emeletén lévő bölcsőből, miközben az apa lent olvasott egy könyvet, az anya pedig éppen kiszállt a fürdőkádból.

A tettes egy macskakaparással, rossz helyesírással írt levelet hagyott hátra, amelyben ötvenezer dolláros váltságdíjat követelt. Innentől kezdve maga Lindbergh, a rendőrség és az FBI is nyomozott a csecsemőrabló után.

Rengeteg tárgyi bizonyítékot találtak: egy kézzel készített, ámde láthatóan profi ács keze alól származó létra, amivel megközelítették az emeleti gyerekszoba ablakát, és egy véső. A levél alján egy különös jel: két, egymást metsző kék karika, a metszetük pirosra színezve, továbbá három lyuk a papíron.

A gyermekrabló később felhívta Lindberghet és közölte, hogy emelkedett a tét: immár hetvenezer dollár az ára a kis Charles szabadulásának. Lindberghben felmerült, hogy a rablás a szervezett alvilág munkája, emiatt felbérelt egy Morris Rosner nevű korábbi maffiózót, hogy kutassa fel, ki rabolta el a gyermekét – ez persze vakvágánynak bizonyult. Az adócsalásért börtönben ülő

ha segít neki kijutni, ő garantálja, hogy kapcsolatai révén megtalálják a kisfiút – vele Lindbergh nem foglalkozott.

Felpörögnek az események

A rendkívül szövevényes ügy során végül egy különös közvetítőn (egy nyugdíjazott bronxi iskolaigazgatón) keresztül egy temetőben (!) kifizették a tettest, aki a csecsemőt nem adta át, csak egy instrukciót: a gyermek egy Nellie nevű hajón van, épségben. Csakhogy a hajó üres volt. Az állítólagos rabló lelépett a pénzzel – a bankjegyeket viszont megjelölte a rendőrség, így a pénztárosok a nyomravezetői díj reményében innentől kezdve aktívan, árgus szemekkel figyelték, hol kerülnek elő a jelzett sorszámú bankók.

Drámai fordulat következett be az ügyben, amikor

A vizsgálatok és maga Lindbergh is azonosították a kis Charlest, aki a kórboncnok szakvéleménye alapján egy fejre mért erős ütés következtében már az elrablás éjszakáján meghalt.

Végül 1934-ben kapták el az első és egyetlen gyanúsítottat: a Bruno Richard Hauptmann nevű német származású ácsot, aki egy jelzett tízdollárossal fizetett egy New York-i benzinkúton. Ellene többek között az szólt, hogy közel húszezer dollárnyi jelzett bankót találtak nála, a szekrénye belső falára pedig fel volt írva az említett nyugdíjas közvetítő telefonszáma.

Mivel a harmincas években járunk, a bevándorlás- és németellenes közhangulat Amerikában általában véve jellemző volt. Egyrészről emiatt is gyanakodtak sokan arra, hogy Hauptmannt ártatlanul ítélték el. Bár tárgyi bizonyíték bőven akadt, ugyanakkor ezek egy részét maga a rendőrség „produkálhatta”, hogy a kétéves blamázs után végre lezárják a nyomozást.

Még Eleanor Roosevelt, az elnök felesége is felszólalt a tárgyalások visszássága miatt, változtatni azonban nem tudott a végkimenetelen. Maga Hauptmann a kínvallatások ellenére is ártatlannak vallotta magát az utolsó percig, de mindhiába: 1936. április 3-án villamosszékben végezték ki.

Hogy mennyire visszás az ügy, azt mit sem mutatja jobban, mint hogy Hauptmann felesége még több mint hatvan évvel (!) a férje kivégzése után, 94 évesen is azt követelte, hogy ismét vizsgálják ki az ügyet, és utólag mentsék fel a férfit (neki pedig fizessenek kártérítést). A férje szerinte ártatlan volt: a gyermekrablás időpontjában érte jött autóval a nő munkahelyére, majd hazavitte, aztán egész este otthon voltak. 

A gyanú árnyéka

Felmerül persze a kérdés, hogy ha nem Hauptmann volt a rabló és a gyilkos, akkor mégis ki? A Lindbergh-ügyben rengeteg összeesküvés-elmélet szövődött, ezek egy része megmosolyogtató, vagy nincs semmilyen bizonyíték, amivel alá lehetne támasztani, a többi viszont nagyon is elképzelhető hipotézisen alapszik. Ami minden egyes gyanúsítottnál visszatérő motívum, az, hogy nagyon szűk kör tudott csak arról, hogy a házaspár a Highfields-kúriában tölti az aznap estét: Lindberghéken kívül gyakorlatilag csak néhány szolga.

Az egyik feltételezés Mrs. Lindberghre vonatkozik: sokaknak szemet szúrt ugyanis, hogy a hölgy feltűnően keveset vett részt a tárgyalássorozatban vagy a nyomozásban, így az elmélet szerint ő a tettes, a szülés utáni depressziójában gyilkolta meg saját gyermekét, és ezt igyekezett eltussolni a férj. Ezt az elméletet azért hamar elvetették.

A gyanú Elizabeth Morrow-ra, Anne nővérére is ráterelődött, akinek Lindbergh (ahogy a cikk elején említettük) még annak idején udvarolt, mielőtt végül Anne-t választotta volna. Az biztosan megtörtént, hogy a csúnyán elhagyott nővér régebben, egy dührohamában megölte a házaspár kutyáját. Az alkalmazottaknak ugyan parancsba adták, hogy Elizabeth semmiképpen sem maradhat egyedül a kis Charles Juniorral, ám – legalábbis az elmélet szerint – a végzetes éjszakán a nő valahogy mégis felosonhatott a gyermekszobába, és fejbe verte a csecsemőt. Ennek azért erősen ellentmond, hogy Lindbergh miért falazott volna a nőnek – még akkor is, ha esetleg továbbra is „érzelmi szálak” fűzték volna hozzá...

Mások szerint a tettes Violet Sharpe Smith, a család brit takarítónője volt, aki összevissza beszélt a kihallgatásokon. Annyi biztos csak, hogy a nő a negyedik kihallgatás előtt ciánkálival megmérgezte magát.

A leggyakrabban visszatérő és legtöbbet alátámasztott gyanú azonban magával Charles Lindberghgel szemben merült fel. Az egyik elmélet szerint Lindbergh – aki állítólag rendszeresen szórakozott azzal, hogy „megtréfálja” a feleségét, és egyszer már eljátszotta ugyanezt – véletlenül ölte meg saját gyerekét egy ilyen „vicc” során, és hogy saját magát védje, Hauptmannra kente az egész általa kiagyalt elrablást.

A másik Lindbergh-elmélet egy kicsit bonyolultabb. A hipotézis lényege, hogy mivel Lindberghről később kiderült, hogy náciszimpatizáns, illetve egyébként is durván szélsőjobbos elméleteket vallott, a „defektes” gyerekét egy másik, francia származású, szintén náci érzelmeket tápláló orvos, a Rockefeller Institute for Medical Researchnek dolgozó Alexis Caroll orvosi kísérletében áldozták fel. Ezt az elméletet konkrétan Lise Pearlman, egy volt amerikai ügyész írta meg egy 576 oldalas könyvben, amelynek A Lindbergh-rablás első számú gyanúsítottja: az ember, aki megúszta (The Lindbergh Kidnapping Suspect Number 1: The Man Who Got Away) volt a címe, és amelyben az írónő hosszú kutatás után, részletesen fejti ki, hogy szerinte miért egyértelműen Lindbergh a tettes.

A sztoriban itt is „közrejátszik” Elizabeth, aki iránt Lindbergh továbbra is „gyengéd érzelmeket táplált”, és aki súlyos beteg volt. Lindbergh (aki egyébként is meg akart szabadulni „defektes” gyerekétől) ennek a kísérletnek az eredményével akarta megmenteni. Elizabeth mindenesetre pár évre rá meghalt.

Charles Lindbergh utóélete: nácizmus, bigámia, buzgó környezetvédelem

Persze hangsúlyozni szeretnénk, hogy mindezek csak elméletek, és nincs semmilyen bizonyíték Charles Lindbergh bűnösségére, az viszont egészen biztos, hogy szimpatizált a náci Németországgal. Ő maga is olyan beszédeket mondott, illetve szövegeket írt például a „veszélyeztetett fehér fajról” vagy az „ázsiai veszélyről”, amelyek kínosan idézték Hitler fajelméleteit, továbbá az amerikai zsidókat kárhoztatta azért, hogy be akarták „lökni” az USA-t a második világháborúba, amely ellen több beszédében is küzdött. Nem véletlen, hogy többször találkozott a németekkel, egy alkalommal például Hitler mellett ült a pódiumon egy sporteseményen, egy másik alkalommal pedig megengedték néki, hogy meglátogassa a német légierőt.

Lindbergh ugyanakkor a Pearl Harbort ért támadás után mégiscsak részt vett a csendes-óceáni háborúban pilótaként – igaz, az „ázsiai veszélyt” jelentő japánok ellen harcolva.

Végül 1999-ben egy újabb elképesztő fejezet derült ki Lindbergh életéről. Ekkor vált ismertté ugyanis egy német nő, Brigitte Hessheimer halálával, hogy 

amerikai családja mellett tizenhét éven át Hessheimerrel is viszonyt folytatott, és a müncheni kalaposnő három gyermeket szült neki. Az utódok csak a pilóta 1974. augusztus 26-án bekövetkezett halála után tudták meg, ki az apjuk, Hessheimer azonban megeskette őket, hogy csak az ő halála után hozzák nyilvánosságra a történteket. Ezután nem sokkal derült fény arra is, hogy Lindbergh Brigitte lánytestvérével, Marietta Hessheimerrel is viszonyt folytatott, és tőle is született két gyermeke, végül egy Valeska nevű harmadik nővel is, akitől úgyszintén két, ismeretlen nevű gyereke született.

Életének utolsó szakaszában Lindbergh ismét hajtűkanyart vett, és ezúttal a környezetvédelemmel kezdett el hevesen foglalkozni. Az új technológiák negatív hatását kutatta az olyan zöldövezetekben, mint Hawaii, továbbá hatalmas erőfeszítéseket tett a hosszúszárnyú bálna és a kék bálna kihalása ellen. Ha minden egyéb szennyesére nem derült volna fény, elismerésre méltó környezetvédőként maradhatott volna meg az emlékezetünkben.

Charles Lindbergh végül 1974-ben, rákban halt meg, 72 éves korában, és a nem Anne-tól származó gyermekei csak ezt követően, évekkel később tudták meg, ki volt az apjuk. Az elsőszülött, meggyilkolt Charleson kívül összesen tizenkét gyermeke volt különféle nőktől, így tehát elmondhatjuk, a Lindbergh-„dinasztia” messze jár a kihalástól...