Talán egyetlen király élete alatt sem történt annyi változás, mint Fülöp herceg életének 99 éve alatt, még akkor is, ha de facto nem volt uralkodó. Edinburgh hercegének 1921-es születésekor Nagy-Britannia még vitathatatlanul a világ legerősebb hatalma. A világ legerősebb hadiflottájával, modern és erős gazdaságával, stabil, bár kissé elavult osztályalapú társadalmával, valamint ez egészet összefogó parlamentáris monarchiájával maga volt a modern állam megtestesülése. Nem véletlenül tűzte ki a legtöbb feltörekvő állam a brit modell elérését és megvalósítását.

Bár ekkorra a Brit Birodalom, amelyben szó szerint sosem nyugodott le a nap, részben az I. világháború óriási költségei és áldozatai miatt, már túl volt hatalma delelőjén. Mivel Németország, ami már az 1910-es években megelőzte szén- és acéltermelésben, éppúgy romokban hevert, mint saját maga, ezért az új kihívó a tengerentúlról érkezett. A valamikori gyarmat, az Egyesült Államok növekvő hatalmát jól jellemzi, hogy az 1922-es Washingtoni Flottaegyezményben Nagy-Britannia – az amerikai anyától született Winston Churchill hathatós nyomására – elfogadta, hogy az Egyesült Államok ugyanakkora flottát tarthasson fent, mint ő maga.

Hol vagyunk már ekkorra az 1900-as évek elejére jellemző „two powers standard” elvétől? A brit tengeri hatalom fenntartása érdekében ugyanis az 1889-től érvénybe lépett terv szerint a Royal Navynek erősebbnek kellett lennie, mint az őt követő két hatalom egyesített flottájának. Az I. világháború végére, hogy az Egyesült Államokat megbékítse a brit vezetés, még évtizedek óta hűséges szövetségesét, a Csendes-óceánon amerikai vetélytársként fellépő Japánt is feláldozta, amely döntése kevesebb mint két évtizeddel később súlyosan visszaütött.

A húszas éveket jellemző, háború utáni fellendülést a nagy gazdasági válság törte félbe 1929-ben, ami Nagy-Britanniát is súlyosan érintette. Hatalmas gyarmatbirodalma még egészben volt ugyan, de 

Európában az újra felemelkedő Németország, Ázsiában a gyarmattartó nyugati hatalmakat egyre élesebben ostorozó Japán fenyegette Nagy-Britannia befolyását. A viszony az USA-val sem volt rendezettnek mondható, erre utalnak a mindkét fél által elkészített haditervek, amelyek közül az amerikai Vörös haditerv vált ismertté.

A harmincas évekre a szigetország még mindig egyértelműen a legerősebb európai hatalom, súlyát jól mutatja, hogy Lengyelország függetlenségét (Franciaországgal együtt) is Nagy-Britannia garantálta. Azonban befolyásának korlátaira rávilágít az a tény, hogy a II. világháború kitörését jelző német támadásra mindössze hadüzenettel, a később bekövetkező szovjet támadásra pedig már sehogy nem tudott reagálni.

A II. világháború még lejjebb lökte a monarchiát a lejtőn. Ipari ereje már ahhoz sem volt elég, hogy az elkerülhetetlen háborúra készülve fegyveres erőinek összes ágát megfelelően fel tudja készíteni, a világégés végére egyértelműen az amerikai akarat érvényesült, bármennyire is keményen próbálta kivívni a függetlenségét Bernard Montgomery és a többi angol tábornok. A német tengeralattjáró-blokád, a bombázások és a haderő fenntartásának költségei miatt 

Az ötvenes években Winston Churchill a megváltozott erőviszonyokra utalva annyit mondott: „Már csak a harmadikok vagyunk.”

Mivel a két szuperhatalom egyaránt ellenezte a gyarmatok fenntartását, amelyek szintén mindent megtettek az idegen uralom lerázásáért, így a birodalom szépen lassan felbomlott. India 1947-ben vált függetlenné, az ázsiai birtokok az ötvenes években, míg az afrikaiak többsége a hatvanas évekre nyerték el függetlenségüket. Többségében sikerült békés úton megvalósítani az átmenetet, de bizonyos, a britek számára kedvezőtlen szereplők ellen több gyarmati háborút folytattak. A hagyományos nagyhatalmak, Nagy-Britannia és (Franciaország) szerepét jól mutatja, hogy az 1956-os szuezi válság idején megpróbáltak önálló tényezőként fellépni, de az USA és a Szovjetunió közvetett ellenállása nélkül is kudarcot vallottak.  

A hatvanas évek elejére a társadalom is jelentősen átalakult, az osztálykülönbségek jelentősen csökkentek, a Beatles és a Rolling Stones színre lépésével 

Jól jelzi a változásokat, hogy a gombafejűek lovaggá avatásakor számos veterán visszaküldte sajátját. A hetvenes évekre Nagy-Britannia betagozódott a NATO-ba, és sokak ellenérzése ellenére a formálódó Európai Unió elődszervezeteinek is tagja lett. Margaret Thatcher gyakran támadott vezetése alatt a gazdaságilag egyre rosszabb helyzetbe került szigetország sokat visszanyert erejéből, amelyet a föld másik felén a Falkland-szigetekért megvívott háború is mutat.

A hidegháború lezárultával Thatcher és utódja, John Major miniszterelnök hiába igyekezett megakadályozni a német egyesülést, mondván, nem azért viseltünk két háborút Európában, hogy a németek puskalövés nélkül hajtsák uralmuk alá.

Az egyesült Németország mellett a szigetország már Európában is a másodhegedűs szerepébe kényszerült, amelyet sem a lakosság, sem az elit nem nézett jó szemmel, azonban közös botladozásaik eredményeképpen Nagy-Britannia hosszas alkudozást követően kilépett az Európai Unióból.

Fülöp herceg királyi hitvesével gyakorlatilag kénytelen volt végignézni, ahogy a történelem hullámai az erőfeszítések ellenére egyre kisebb és kisebb területre szorítják vissza a valamikori világhatalmat. Hogy közismert velős és éles megjegyzéseivel hogyan írta le a folyamatot, nos, azt talán sosem tudjuk meg.