1865. április 16-án jelent meg a Pesti Naplóban Deák Ferenc „húsvéti cikke”. Ezt az eseményt a történettudomány és a közemlékezet a kiegyezési folyamat egyik kulcsfontosságú állomásaként tartja számon. A húsvéti cikkben Deák első ízben nyilatkozott úgy a széles nyilvánosság előtt, hogy Magyarország az Ausztriával való megállapodás érdekében hajlandó engedni az 1848-ban megszerzett önállóságából. Miután a „haza bölcse” a korabeli magyar politika vezéralakja volt, írása egy hivatalos nyilatkozat súlyával ért fel. A Pesti Naplóban megjelent cikk ezért kezdőlökést adott az osztrák–magyar kiegyezésről szóló nyílt tárgyalások megindításának. De hogyan is született meg a húsvéti cikk? Mi teremtett ürügyet arra, hogy Deák megírja élete talán legfontosabb publicisztikáját? A következő írás ezt kívánja röviden bemutatni.

Egy új birodalom születik

Amint az közismert, az 1848–49-es magyar szabadságharc leverését Ferenc József arra használta fel, hogy a Habsburg Birodalomban neoabszolutista berendezkedést vezessen be. Ennek szellemében 1851 végén hatályon kívül helyezte a forradalmak hatására életbe léptetett alkotmányt, és a hadseregre, a hivatalnokrendszerre és a titkosrendőrségre támaszkodva kormányzott. Ausztria külpolitikai fiaskói és belső nehézségei az 1850-es évek végére nyilvánvalóvá tették ennek a kísérletnek a kudarcát. Ferenc József ekkor rákényszerült arra, hogy immáron „tartósan” alkotmányos kormányformát vezessen be, ami viszont a birodalom teljes átalakítását követelte meg. Ez a folyamat az 1867-es kompromisszummal zárult le.

A kiegyezésért vívott politikai küzdelem lényege magyar szemszögből az volt, hogy az újjászervezett Habsburg Birodalmon belül a hagyományosan különálló Magyarország a lehető legkedvezőbb státuszt foglalja el, és megőrizhesse 1848-ban kivívott jogait. Az 1859 után meginduló átalakulás első szakaszában, egészen a húsvéti cikk megjelenéséig 

Ferenc József a „reformerek” közül elsőként az ókonzervatív arisztokratáknak szavazott bizalmat, akik támogatták ugyan a különálló Magyarország helyreállítását, de messze nem teljesítették a „48-hoz ragaszkodó” hazai közvélemény elvárásait. Bukásuk a liberális centralisták felemelkedését hozta el, akik viszont nyíltan szembementek a magyar érdekekkel, és Ausztria központosítását szorgalmazták. 1861-ben Ferenc József a centralisták vezérét, Anton von Schmerlinget birodalmi belügyminiszterré – kvázi kormányfővé – nevezte ki, és a februári pátensnek ellenszegülő Magyarországon ideiglenes jelleggel visszaállította az abszolutisztikus berendezkedést.

Állóháború

Annak ellenére, hogy a provizórium ismét jogfosztottságot eredményezett Magyarország számára, 1861 után pozitívabbra fordult a hazai „közhangulat”, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a birodalom átszervezése nem maradhat befejezetlen, a kitartás eredményre vezet. Az álláspontok merevsége és a felek szívóssága miatt ugyanakkor az 1861-től kormányzó centralisták és a Deák körül tömörülő magyarok között hosszú állóháború alakult ki. Schmerling a patthelyzetet úgy akarta feloldani, hogy a vele szimpatizáló birodalmi sajtóban hangulatot keltett a „kompromisszumra képtelen” magyarokkal szemben, sőt a centralisták a különállási törekvéseket a tudomány érveivel is igyekezetek hitelteleníteni. A belügyminiszter jelentős támogatást nyújtott például Wenzel Lustkandl osztrák jogtudós számára, aki 1863-ban kiadott munkájában „bebizonyította”, hogy Magyarország a Habsburgok uralkodásának eredményeként az évszázadok során már Ausztria részévé vált, tehát alaptalanul követel magának különleges státuszt a birodalmon belül. Lustkandl művének megjelentetése – illetve annak az ausztriai közvéleményre gyakorolt lehetséges hatása – válaszra ösztönözte Deák Ferencet, aki az Adalék a magyar közjoghoz (1864) című munkájában 

az osztrák jogtudós érvelését.

A húsvéti cikk végső soron egy hasonló pengeváltás során született meg. 1865 tavaszán Schmerling kormánya – nagyrészt a „magyar kérdés” megoldatlansága miatt – a bukás szélére került, aminek következtében a centralista sajtó egyre kétségbeesettebb módon próbált Deákékra nyomást gyakorolni. Ez az igyekezet egyre elfogultabb hangvételű publicisztikákat eredményezett. A sajtóhadjárat részeként jelent meg a centralista kötődésű Botschafter című lap 1865. április 9-i írása is, amely szokás szerint felrótta Magyarországnak a birodalom berendezkedésével szemben tanúsított ellenállását. Az írás azzal vádolta a magyarokat, hogy történelmükön

amely teljesíthetetlen és jogtalan követelésekre sarkallja őket Ausztriával szemben. A cikk különös hangsúlyt helyezett arra, hogy Deákék „makacskodása” a birodalom jövőjét veszélyezteti, tehát a Botschafter úgy igyekezett ellenszenvet kelteni a magyar törekvésekkel szemben, hogy azokat a közös érdekekkel állította ellentétbe.

A támadó hangvételű cikk ugyanakkor akaratlanul is Schmerling és a kormány ingatag helyzetére mutatott rá, amelynek 1865 tavaszán egyszerre kellett szembenéznie Ferenc József fokozódó türelmetlenségével és az alkotmányos reformokat keveslő osztrák közvélemény elégedetlenségével. A közbizalom megrendülésével magyarázható, hogy Deák válasza, a húsvéti cikk végső soron megpecsételte a centralisták sorsát, és néhány hónap után lemondásra ösztönözte Schmerlinget.

A húsvéti diadal

1865. április 16-án, húsvétvasárnapon a Pesti Napló címlapján egy szerző nélküli cikk jelent meg, amely a Botschafter egy héttel korábban közölt írására válaszolt. Deák Ferenc a publicisztika megjelentetésekor inkognitóban akart maradni, és jelentős óvintézkedéseket tett annak érdekében, hogy szerzőségét a lehető legtovább titokban tarthassa. Azért, hogy kézírásával ne árulja el magát, a cikket tollba mondta bizalmasának, Salamon Ferenc újságírónak, és így juttatta el azt a Pesti Napló szerkesztőségébe. Persze hosszú távon minden elővigyázatosság hiábavalónak bizonyult. Az írás jellegzetes stílusa és a lap közismert politikai irányultsága alapján az olvasók 

Így aztán a húsvéti cikk a magyar sajtótörténet egyik legjelentősebb alkotásává, Deák államférfiúi munkásságának egyik legfényesebb ékkövévé vált.

Írásában a „haza bölcse” a rá jellemző alapossággal cáfolta azt a vádat, hogy a magyarságot valóban a Habsburg Birodalomtól „elkülönző vágy” jellemezné. Rámutatott arra, hogy a korábbi évszázadok ellentéteit és véres összecsapásait Ausztria idézte elő azzal, hogy időről időre Magyarország beolvasztására és a magyar alkotmányosság eltörlésére törekedett. Annak érdekében, hogy ne keltsen ellenszenvet a dinasztia iránt, a „haza bölcse” a múlt konfliktusaiban a Habsburg-uralkodóknak kedvező szerepet tulajdonított. Az ellentéteket szerinte rendre az osztrák államférfiak rossz tanácsa idézte elő, és a királyok bölcsessége orvosolta – ez egyértelmű utalás volt arra, hogy a fennálló konfliktusban Schmerling felelősségét kell látni, és Ferenc Józseftől lehet megoldást remélni.

A Pesti Napló olvasóit minden bizonnyal Deák magyar történelemre vonatkozó állításai töltötték el a legnagyobb elégedettséggel, a húsvéti cikk valódi jelentőségét azonban nem az osztrák lap múltszemléletének cáfolata adta. A magyar szabadságküzdelmek igazolásánál sokkal fontosabb volt a cikk lezárása. Ebben ugyanis Deák kijelentette, hogy

készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni,

vagyis deklarálta, hogy a magyarok hajlandók a birodalom érdekeit a sajátjaik elé helyezni. Ez pedig szükségszerűen azt jelentette, hogy ha a közös érdek megkívánja, akkor akár a „48-ból” is képesek engedni, amikor újratárgyalják Magyarország birodalombeli helyzetét.

A Botschafter április 9-i cikke, amely végül is „kiprovokálta” Deák Ferenc írását, tökéletes időpontban érkezett a kiegyezési tárgyalások előmozdításának szempontjából. A húsvéti cikk közlése előtt Deák már hónapok óta titkos megbeszéléseket folytatott a bécsi udvar küldöttjével, Augusz Antal báróval, és rajta keresztül kinyilvánította „egyezkedési hajlandóságát” az uralkodó felé. A Pesti Naplóban megjelent írás így sokkal inkább arra szolgált, hogy a nyilvánossággal is megismertesse a „haza bölcsének” elképzeléseit, és felmérje a közvélemény reakcióit. A húsvéti cikk – kedvező – fogadtatása jelzés volt Ferenc József számára, hogy Deák segítségével esélye nyílhat a magyarok „megbékítésére” és a birodalom hosszúra nyúlt átszervezésének lezárására.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon Próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.