A kamupártok nem csak a választások kimenetelének manipulálására használhatók. Hollandiában a hírszerzés alapított egyet egészen speciális célra.

1968-ra a globális kommunizmus nagy veszélyt jelentett a nyugati világra és ezen belül Nyugat-Európára. Csehszlovákiában a Varsói Szerződés haderejének inváziója számolta fel napok alatt a békés forradalmat. Közép- és Dél-Amerikába, Afrikába Che Guevara importálta a marxizmust, az egész vörös fenyegetés globálisnak és megállíthatatlannak tűnt.

Az erősödő kommunista pártok addigra már felbukkantak csaknem mindegyik nyugat-európai országban, így Spanyolországban, Finnországban és elsősorban Olaszországban, ahol a kereszténydemokraták mögött soha nem látott mennyiségű szavazattal az olasz kommunisták stabil második helyet szereztek 1953-tól 1987-ig minden választáson.

Kínában Mao Ce-tung elutasította a Teng Hsziao-ping által javasolt reformokat, a tragikus, sok millió ember halálát okozó kulturális forradalomhoz vezető, elnyomó politikába kezdett. Az amerikaiakkal páros lábbal szálltak bele a kommunistaüldözésbe úgy az USA-ban, mint a világ más pontjain (akkor épp még Vietnámban). Hollandiában pedig valakinek zseniális ötlete támadt. Hatalmas hadsereg és infrastruktúra híján csalafintasággal próbáltak az ellenség közelébe jutni. Egészen pontosan Kínát célozták meg.

KULTURÁLIS FORRADALOM KÍNÁBAN

Amikor a holland MLPN kommunista párt elnöke Kínában járt, a díszes vacsoraasztal mellett csak ő és kísérete tudta, hogy ha vendéglátójuk rájönne a svindlire, már biztosan nem utazhatnának haza, hanem egy hideg börtöncella lenne az otthonuk rövid életük hátralévő napjaiban.

Akinek biztosan kicsit gyorsabban vert a szíve a kínai látogatás alatt, nem volt más, mint Pieter Boevé, aki a holland hírszerzésnek dolgozott, és 1968-ban – már korántsem baloldali meggyőződésből – alapította meg az MLPN-t, azaz a Hollandiai Marxista–Leninista Pártot. A szervezet nevéből szándékosan hagyta ki a kommunista szót, és tette bele Marxot és Lenint.

Kína ugyanis ezekre az évekre szakított az aktuális szovjet baloldali ideológiával, elutasította a hruscsovi retorikát, a sztálini személyi kultuszról, valamint a generalisszimusz által elkövetett bűnökről és az alapoknál maradva Marx, Lenin téziseit és Sztálin kérlelhetetlen gyakorlatát igyekezett követni. Az újonnan gründolt holland szélsőbalos pártocska havi kiadványaiban rendre az aktuális szovjet vezetés hibáira rámutatva igyekezett a kínai ideológiát magasztalni. Ez a kínai pártvezetésnek olyannyira tetszett, hogy többek között a lapkiadáshoz is felajánlották segítségüket, sőt a párt vezetőjét meghívták országukba, ahol személyesen az ország második embere, Csu En-laj miniszterelnök adott számára fogadást. A kínaiaknak persze fogalmuk sem volt róla, hogy a párt többezres támogatói létszáma fiktív emberekkel van feltöltve, és valójában csak tizenkét tagja van, ők is mindannyian holland kémek, akik csak információt akartak a kínai szándékokról.

Pieter Boevét – miután balos érzelműként 1955-ben egy kommunista ifjúsági szemináriumon vett részt Varsóban – a holland hírszerző szolgálat, a BVD szervezte be, amit elfogadva hamarosan ellátogatott Pekingbe egy hasonló kongresszusra. Így már a kínai–szovjet ideológiai szakadásról közvetlenül a BVD számolhatott be. Korábbi baloldali szervezetekben betöltött pozíciói mellett 1966-ban indította el „saját” újságját, a De Komunistot, amelyet kizárólag a BVD szakemberei írtak.

A pártalapítás után „ismert holland kommunistaként” juthatott be újra Kínába, már felsőbb körökbe.

Mindezt ráadásul úgy tehette meg, hogy hivatalosan nem volt BVD-alkalmazott, ugyanis ekkoriban egy általános iskolában volt matematikatanár. Kína mellett Albániával is szoros kapcsolatot ápolt a holland kamupárt, de az ország politikailag a keleti blokkban annyira súlytalan volt, hogy sok esetben nehéz volt lerázni őket, hogy a nagy halra koncentrálhassanak az ügynökök.