Amint az köztudott, Alexandre Dumas regényeinek (A három testőr, Húsz év múlva, Bragelonne vicomte) hőse volt, melyek közül az első vált leghíresebbé. E regény filmes feldolgozásainak se vége, se hossza, s d’Artagnan szerepét olyan híres színészek alakították, mint Don Ameche, Gene Kelly, Michael York, Chris O’Donnell és Logan Lerman. De vajon létezett-e ilyen nevű francia katonatiszt a 17. században?

A történelmi d’Artagnan az abszolút monarchia néven emlegetett francia politikai rendszer egyik oszlopa volt, annak a politikai-katonai elitnek a jeles képviselője, amelyet Richelieu bíboros alakított ki. E katonák és tisztviselők később Richelieu politikai örökösét, Mazarin bíborost támogatták, s végül vezető szerepet játszottak a Napkirály, XIV. Lajos kormányzatának kiépítésében. A francia történészek szerint az igazi d’Artagnan nem furfangos és hencegő gascogne-i párbajhős volt, hanem olyan tiszt, aki a bátorságot szenvedélyes szolgálatkészséggel, politikai bölcsességgel és humánus, emberséges magatartással egyesítette.

A gascogne-i legény

Valóban gascogne-i volt, vagyis Franciaország délkeleti részén, Lupiacban látta meg a napvilágot, 1615 körül. Apai nagyapja még kereskedő volt, apja viszont már a Bertrand de Batz nemesi nevet viselte, Castelmore és La Plagne urának címezve magát. Anyja, Françoise de Montesquiou d’Artagnan már előkelőbb volt, s ezért a fiú az ő nevének egyik elemét illesztette apja családnevéhez. Teljes neve így hangzott: Charles de Batz-Castelmore, d’Artagnan ura.

Nem volt tehát olyan szegény nemesi család sarja, mint Dumas regényhőse, de azért magas rangú támogatókra volt szüksége, ha sikert kívánt aratni a társadalomban. Anyai nagybátyja példáját követve a katonai pályát választotta. Guiche grófjának és fiának, Gramont marsallnak a támogatásával 1635-ben belépett a gárda kadétjai közé, 1644-ben pedig muskétás lett. (Dumas híres regényének eredeti címe A három muskétás, amely valahogy a magyar fordítások során átalakult A három testőrré.)

D’Artagnan harcolt a harmincéves háború németalföldi frontjain (1640—41), majd Mazarin első miniszter egyik legbizalmasabb embere lett. Amikor a Fronde néven emlegetett lázadás miatt 1651-ben Mazarin német területre menekült, d’Artagnan követte, majd ő vitte az üzeneteket a miniszter és az udvar között. Mazarin visszatérése után egyre előkelőbb katonai rangokat vásárolhatott meg. 1655-ben 80 000 livre fejében a gárdisták egyik századának kapitánya lett, s a pénz egy részét Mazarin másik embere, a később oly híressé vált miniszter, Colbert kölcsönözte a számára. 1658-ban a muskétások alhadnagyaként harcolt Dunkerque ostrománál, de ez nem volt lefokozás egy kapitány számára, mert ez utóbbi egység jóval tekintélyesebb volt. Amikor egy gazdag özvegy, Madame de Damas tétovázott, hogy hozzámenjen-e a köznemesi származású d’Artagnanhoz, Mazarin lovagi ranggal jutalmazta meg hű támogatóját. Nem csoda, hogy 1660-ban d’Artagnan is részt vett XIV. Lajos esküvőjén Saint-Jean-de-Luzban, s ott lovagolt a kíséretben, amikor az ifjú uralkodó ünnepélyesen visszatért Párizsba.

A király hű tisztje

Minden bizonnyal ő is megvívott néhány párbajt becsülete védelmében, mint minden, hasonló foglalkozású és hasonló társadalmi környezetből származó férfi, de jóval diszkrétebben és ritkábban, mint Dumas regényhőse. Különben aligha maradt volna fenn egy levél XIV. Lajostól, amelyben arra szólítja fel d’Artagnant, hogy büntessen meg két, párbajozásban vétkes muskétást. Amikor valamely kényes ügyben kellett gyorsan, határozottan és diszkréten intézkedni, a király újra meg újra d’Artagnanhoz folyamodott – vagyis minden bizonnyal 

1661 szeptemberében őt szólította fel a király, hogy tartóztassa le kormányzata egyik vezető személyiségét, Nicolas Fouquet pénzügyi főintendánst és államminisztert, és ő kísérte el börtönébe is. Amikor pedig tíz év múlva a Napkirálynak elege lett Lauzun herceg szemtelenségéből és követelőzéséből (aki képes volt bebújni a király szeretőjének, Madame de Montespannak az ágya alá, mielőtt Lajos meglátogatta az asszonyt), az uralkodó d’Artagnant bízta meg azzal, hogy kísérje a herceget Pinerolo várába. D’Artagnan mindkét főúri foglyával udvariasan bánt. Montpensier hercegnője, a király nagynénje, aki imádta Lauzunt, s össze akart házasodni vele, így emlékezett meg a tisztről:

D’Artagnan rosszindulatától még az ellenségeinek sem kellett félniük, mert igen becsületes ember volt, aki nagyon is megérdemelte a király nagyrabecsülését és bizalmát.

Magánélete nem volt különösebben boldog: bár két gyermekük született, felesége kolostorba vonult, s 1665 áprilisában elváltak. 1667-ben a király első muskétás századának kapitányhelyettese lett. Ez ugyancsak magas rang volt, hiszen e század kapitányi címét a király viselte. Az 1667 és 1668 során megvívott, úgynevezett devolúciós háborúban d’Artagnan a lovasság dandárparancsnokaként harcolt Flandriában. 1672-ben Lille katonai parancsnoka lett, és a Napkirály következő háborújában, a holland háborúban esett el, Maestricht ostrománál, 1673. június 24-én.

A regényhős gyémántjai

Hogyan lett e megbízható és kötelességtudó tisztből Dumas kalandor regényhőse? A magas rangú katonatiszt regényes formában megírt életrajzát egyik beosztott muskétása, a rengeteget publikáló Gatien de Courtilz de Sandras (1644—1712) adta ki d’Artagnan nevében 1700-ban. Ez a többkötetes könyv ihlette meg Alexandre Dumas-t, aki alaposan kiszínezte a történteket 1844-ben kiadott regényében.

De azért a regény valamennyi motívumának volt némi történelmi alapja. D’Artagnan három barátjának, Athosnak, Porthosnak és Aramisnak alakját az író Armand de Sillègue d’Athosról, Isaac de Porthau-ról és Henri d’Aramitzról mintázta. A francia történészek csak annyit tudnak róluk, hogy nemes, délvidéki származású katonatisztek voltak. Athos valószínűleg párbajban halt meg, mert a holttestét egy olyan külvárosi telken találták meg, ahol a párbajozók szoktak találkozni.

A veszedelmes Milady modellje a Lady Carlisle néven emlegetett Lucy Hay (1599—1660) lehetett, aki szépségéről és intrikáiról vált híressé az 1640-es években. La Rochefoucauld herceg emlékirataiból tudjuk, hogy Lady Carlisle szerint az angol Buckingham herceg olyan gyémántdíszítményeket viselt, amelyeket talán Ausztriai Anna francia királynétól kapott. A szépasszony egy bálon ügyesen ellopott néhányat ezekből, hogy elküldje Richelieu-nek ellenőrzésre. Amikor Buckingham rájött, hogy mi történt, lezáratta Anglia összes kikötőjét (főadmirálisként ezt könnyen megtehette), ékszerészével pótoltatta a hiányzó darabokat, majd az egész készletet elküldte Annának, egy magyarázó levél kíséretében. A történészek csak annyit tudtak megállapítani, hogy az Ausztriai Anna halála után elkészített leltárban szerepel hat gyémántkitűző, amelyeket nem Spanyolországból hozott magával, hanem valószínűleg a férjétől kapott.

Természetesen nem tudjuk, hogy ezek az ékszerek azonosak voltak-e azokkal, amelyeket Buckingham viselt. D’Artagnan nevét pedig csak Dumas hozta kapcsolatba ezzel az egyetlen emlékiratban megemlített, homályos történettel.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon Próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.