A rózsakeresztes mozgalom három 17. századi könyvre épült, melyeket megjelenésük idején rengetegen olvastak és vitattak, majd kilencven évre megfeledkeztek róluk. Az első könyv címe a kor ízlésének megfelelően rendkívül hosszú és bonyolult volt:

Az egész nagyvilág általános és teljes megreformálása, amiképpen a Rózsakereszt Tiszteletre Méltó Testvériségének Fama Fraternitatisa Európa valamennyi tudósához és fejedelméhez szólván leírja, valamint ama Haselmeyer Úrnak rövid válasza, akit a Jezsuiták ez okból tömlöcbe vetettek majd gályapadhoz láncoltattak.

Az „alapművek”

Ez a kötet 1614-ben jelent meg, a német Kassel városban, s hosszú címét így rövidítették le: Fama Fraternatis Roseae Crucis (A rózsakeresztes testvériség híre). Egy bizonyos Christian Rosencreutz pályafutását ismertette, aki 1378-ban született, s 106 éves korában halt meg. Közel-keleti zarándoklatai során beavatták őt az arab és az ősi keresztény bölcsek titkaiba. 1407 körül (vagyis a könyv megjelenése előtt kétszáz évvel!) megalapította a rózsakeresztes testvériséget. Tagjai betegeket gyógyítottak, őrizték a titkot, évente egyszer találkoztak és új tagokat választottak soraikba. Rosencreutz halála után a testvériség harmadik nemzedékének tagjai megtalálták az alapító sírját. 

sírkamrájában pedig ott voltak a titkos könyvek, s mindazon eszközök, amelyekre a tudományos tevékenység során szükségük lehet. Ezután a testvériség tagjai úgy határoztak, hogy a világ elé tárják mesterük tanításait.

Egy év múlva ugyancsak Kasselben megjelent egy másik könyv Confessio oder Bekenntnis der Societät und Bruderschaft Rosenkreuz (Confessio avagy a rózsakeresztes testvériség hitvallása) címmel, majd 1616-ban napvilágot látott Strasbourgban a mozgalom harmadik „alapműve” is: Chymische Hochzeit Christiani Rosencreutz anno 1459 (Christian Rosencreutz kémiai menyegzője 1459-ben). E kötetek a testvériség filozófiáját fejtették ki, katolikus-ellenes és millenarista módon, azt ígérve, hogy nem csak a természet titkait tárják fel, de a keresztény egyházat is megreformálják.

Mindenki nagy meglepetésére ezután Johann Valentin Andreae (1586—1654) német teológus bevallotta, hogy a harmadik könyvet ő írta, s 

melyben be akarta bizonyítani, hogy az alkímia és az asztrológia nem komoly tudomány. Ő maga csodálkozott a legjobban azon, hogy fejtegetéseit rendkívül sokan komolyan vették. Egyesek neki tulajdonították a másik két kötet szerzőségét is. Ahogy Umberto Eco megfogalmazta A Foucault-inga című regényében:

Andreae ettől fogva élete végéig esküdözik égre-földre, hogy a manifesztumokat nem ő írta, és hogy különben is az egész csak egy… diákcsíny; rámegy az akadémikusi jó híre, begurul, kijelenti, hogy a rózsakeresztesek egytől egyig szélhámosok voltak, ha ugyan léteztek egyáltalán. De hiába. A kiáltványokra úgy csapnak le az emberek, mintha másra sem vártak volna. A tanult fők Európa-szerte igenis írnak a rózsakereszteseknek, és mivel nem tudják, hogy merre keressék őket, nyílt leveleket, brosúrákat, nyomtatott könyveket címeznek nekik.

A rózsakeresztesek pedig hallgatnak, mint a sír.

Szerintem épp a hallgatásuk izgatta fel a kedélyeket. Ha nem válaszolnak, akkor aztán biztos, hogy tényleg léteznek.

Az értelmezés

A mai szakértők szerint a mozgalom „alapművei” allegórikus értekezések voltak. Diarmaid MacCulloch, az Oxfordi Egyetem egyháztörténet-professzora így írt erről A reformáció története című, hazánkban is kiadott könyvében:

A rózsakeresztes irodalom… a harmincéves háborúhoz vezető lázas atmoszféra tünete maga is, s az érintett iratok tele vannak a Frigyes pfalzi választó eljövendő szerepére vonatkozó indirekt utalásokkal. A tanult lutheránus lelkész és kollégái által írott művek egy új, felvilágosult kultúrájú, harmonikus világot ígértek, melyben az emberi tevékenység kiteljesedhet.

Mindez

mágikus-misztikus lelkesedés, hermetikus és paracelziánus beütésekkel. Ha Frigyes végre lép, elkezdődhet az emberi történelem új korszaka, s a rózsakeresztesek fikcióból valósággá lehetnek.

Néhány éven keresztül többszáz könyv és röpirat foglalkozott a rózsakeresztesek tanításaival. Egy bizonyos Adam Haselmayer értekezésében Paracelsus tanítványainak nevezte a rózsakereszteseket, s megjósolta a Szentlélek eljövetelét és a világ végét. Az amszterdami Bibliotheca Hermetica Philosophica nevű gyűjteményben mintegy négyszáz vitairat található a rózsakeresztesekkel kapcsolatban, melyek a kötetek megjelenését követő tíz évben láttak napvilágot.

Miután azonban a cseh felkelők által királlyá választott Pfalzi Frigyes vereséget szenvedett az 1620-as fehérhegyi csatában, 

1623 nyarán Párizs utcáin megjelent még két plakát, amely a testvériség bölcsességét hirdette, ez azonban a kortársak szerint is csak afféle diákcsíny volt. A 17. századi tudósok nem vették komolyan a legendát. Francis Bacon angol filozófus szerint a rózsakeresztes iratok csak „az ókori auktorok és misztikus titkok iránti túlságos tisztelet ostoba voltát” bizonyítják. Leibniz pedig egyik levelében megállapította, hogy „mindaz, amit a kereszt és a rózsa testvéreiről írtak, néhány fantáziadús személy kitalációja.”

Az új mozgalom

Száz év múlva Európa művelt, gazdag, elegendő szabadidővel rendelkező nemesei és polgárai szívesen töltötték idejüket klubokban, kávéházakban, színházakban, kiállításokon, koncerteken, szalonokban. A legnagyobb tekintélyre azonban a titkos társaságok tettek szert. Az egyre előkelőbbé váló szabadkőműves páholyokba azonban csak kevesen jutottak be, s ezért a kirekesztettek hozzáláttak saját titkos szervezeteik megalapításához. Akik pedig ősi titkok feltárásáról álmodoztak, azok számára a legegyszerűbb megoldás az volt, hogy felelevenítették a régi, alkimista és ezoterikus hagyományokat, s újra elővették a reformáció és ellenreformáció idején kiadott vitairatokat.

1710-ben, a sziléziai Boroszlóban megjelent egy alkimista értekezés A bölcsek kövének igaz és tökéletes elkészítéséről az Arany Rózsakereszt rendjének társasága által címmel. Szerzője Samuel Richter prédikátor volt, aki a Sincerus Renatus álnevet használta. Ezután Kelet- és Közép-Európában számtalan kisebb csoport állította magáról, hogy a rózsakeresztesek titkos tudásának a birtokosa. Kijelentették, hogy mozgalmuk sokkal régebbi a szabadkőművesek szervezeténél, voltaképpen ők alapították a szabadkőművesek páholyait, ismerik az életelixír titkát, képesek kommunikálni a szellemekkel, s még a szabadkőművesek jelképeinek igaz jelentését is csak ők ismerik.

Mivel a rózsakeresztesek közül sokan a szabadkőműveseknek is tagjai voltak, egyes páholyok elismerték a kapcsolatot, és 1760 körül létrehozták a „rózsakereszt lovagja” rangot. A rózsakeresztesek jelképeit azonban

s ezért hamarosan megalakult az elkülönült, rózsakeresztes szabadkőművesség „Arany és Rózsakereszt Rendje” néven. Tagjai kilenc fős „körökbe” tömörültek, kilenc fokozatú rangokat osztogattak egymás között, melyek közül a „mágus” volt a legmagasabb. A badeni Franz Anton Mesmer is közéjük tartozott, aki az „állati magnetizmus” elméletét hangoztatva vált divatos orvossá Münchenben és Párizsban. 1777-ben egy porosz tiszt, Johann Rudolf von Bischoffswerde és Johann Christophe Wöllner lelkipásztor Berlinben megalapította a „Régi rendszerű Arany Rózsakereszt rendjét”. Nekik már nem volt elég a XIV—XV. századi Christian Rosencreutz mítosza, ők már azt állították, hogy magától Ádámtól származik az a tanítás, amely bibliai pátriárkák, titkos szekták, püthagoreusok, kelta druidák és alexandriai papok közvetítésével jutott el a keresztesekig, akik végül elhozták Európába.

A 19. században pedig a legkülönbözőbb, mágikus, ezoterikus és misztikus tanításokat hangoztató francia, brit, német, osztrák és amerikai csoportok nyilvánították magukat a rózsakeresztesek örököseinek. A portugáliai Sintra egyik birtokán, Quinta da Regaleirában még „a beavatás kútját” is megépítették a 20. század elején, melybe spirális lépcsőkön lehet leszállni, s odalent a rózsakeresztre helyezett „szelek rózsája” várja a turistákat… Az angol nyelvű Wikipédia több mint ötven rózsakeresztes szervezetet sorol fel.

A művészek fantáziáját pedig megragadta a rózsakeresztes legendakör. A költők közül Goethe és Fernando Pessoa idézte fel a rózsakereszteseket, az írók közül pedig Edward Bulwer-Lytton, Jorge Louis Borges, Sunao Yoshida és Dan Brown. A legemlékezetesebb módon azonban Umberto Eco írt róluk A Foucault-inga és Szerb Antal A Pendragon legenda című regényekben. A lényeget a magyar író fogalmazta meg legtömörebben:

A rózsakeresztesek abban különböznek a szabadkőművesektől, hogy még nagyobb titokban jöttek össze, és még kevésbé lehetett tudni, hogy mit csinálnak.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon-próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.