Neil Armstrong az Apollo–11 misszió során elhelyezett egy lézersugarakat visszaverni képes eszközt a Hold felszínén, egy lézertükröt. Ezen kívül összesen öt került a Holdra az amerikai és szovjet missziók során, ma négy működik. Segítségükkel pontosan meghatározható a Föld–Hold-távolság, amely átlagosan 385 ezer kilométer.

De mi lenne, ha a Hold valamiért közelebb kerülne a Földhöz? Fényképeken, filmekben gyakran ábrázolják szívesen jóval nagyobbnak a Holdat, mint a valóság. Gondoljunk például Jim Carrey 2003-as vígjátékára, A minden6óra, amelyben lasszóval közelebb húzza a Földhöz a Holdat. Ha figyelünk A minden6ó hátterében látható híradásokra, észrevehetjük, hogy a filmben masszív árvizek és áradások törnek ki a Carrey játszotta Bruce Nolan lasszózása után.

 És a film ebben nem is téved, lehetséges következményeket vázol fel.

Azzal, ha a Hold közelebb kerülne bolygónkhoz, felborulna az égitest legismertebb hatása, az árapályjelenség, az a gravitációs vonzerő, amely a Föld óceánjain a napi két dagályt és apályt eredményezi.

A Nap és a Hold vonzása is hatással van bolygónk felszínére, illetve a rajta található vízre, viszont a Nap távolsága miatt a Hold gravitációs ereje érzékelteti jobban a hatását.

Neil Comins, a Maine-i Egyetem fizikusa a Live Science-nek azt mondta, ha a Hold a mostani távolság felére lenne csak a Földtől, a dagályok magassága a mostaniak nyolcszorosára nőne. Ezzel teljes szigetek kerülnének víz alá a dagályok idejére, amelyek hatalmas hullámokkal csapnának le a partra.

Nem csak a szigeteket és partokat sújtaná katasztrófa, a szárazföldekre is hatással lenne a Hold közelsége. Comins szerint a hirtelen megnövekedett gravitációs vonzás hatására az energiahullámok visszaverődnének a Földre. Ez pedig hatással lenne bolygónk kérgére, váratlan földrengéseket, vulkanikus tevékenységet idézne elő a közeli Hold. Ráadásul a rengések és a vulkánkitörések jóval gyakoribbá válnának, akár folyamatossá is.

Példaként a Jupiter Galilei-holdjai közül a legbelsőt, az Io nevűt érdemes felhozni. Ezen az égitesten olyan erős a vulkanizmus, mint a Naprendszer többi égitestje közül egyiken sem. A folyamatos vulkánkitöréseket a Jupiter, illetve az Io közelében található két másik hold, a Ganymedes és az Europa mozgása okozza. A három hold pályája szinkronban mozog a Jupiter körül, de folyamatos közeledésük és távolodásuk következtében a Föld holdjának gravitációs hatásánál hatezerszer erősebb árapályerőt hoznak létre.

Az áradások és a vulkanikus pusztítás mellett a Hold közelsége lassítana a Föld saját tengelye körüli forgásán, hosszabb nappalokat és éjszakákat eredményezve. Emellett gyakoribbá válnának a napfogyatkozások, így a földi felszín hosszú távon hűvösebbé válna. Ezek együttes hatására az állatvilág is nehéz helyzetbe kerülne. Amelyek túlélnék a dagályokat és apályokat, illetve a vulkánkitöréseket, azoknak alkalmazkodniuk kellene az új nappalokhoz, az éjjel vadászó ragadozóknak például meg kellene tanulniuk világosban is prédát szerezni, különben éhen halnának.

Comins szerint elméletileg igen, a Hold közelebb kerülhet a Földhöz, amennyiben valami képes kimozdítani mostani pályájáról. Ehhez viszont egy extrém méretű aszteroidának kellene a Föld–Hold-rendszerbe bejutnia, és a megfelelő pillanatban, megfelelő szögben megközelítenie égi kísérőnket, hogy ki tudja mozdítani pályájáról. Utána pedig a Holdnak még évekbe telne, mire a megváltozott keringési pályáján a mostani Föld–Hold-távolságot felére csökkentené, így a változások sem éreztetnék azonnali hatásukat.

Az pedig nem csak elmélet, hogy a Hold fizikai librációja következtében gyakoribbak és magasabbak lehetnek az árvizek. Az égitest egy ciklikus hintázó mozgást végez, aminek gravitációs hatása a 2030-as években a mostaninál 16 centivel magasabb vízállást hozhat a part menti vidékekre.