A címben feltett kérdésre az amerikai történelem ismerői azt felelnék: Thomas Jefferson virginiai ültetvényes írta, aki később az Egyesült Államok első külügyminisztere, második alelnöke és harmadik elnöke lett. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a történteket, a válasz kissé bonyolultabbá válik.

Amikor 1775 tavaszán kirobbant az amerikai függetlenségi háború, az amerikaiak többsége még nem törekedett az elszakadásra Nagy-Britanniától. Abban reménykedtek, hogy a brit parlament és a király előbb-utóbb orvosolja sérelmeiket, s visszavonja a sértő rendeleteket. III. György brit uralkodó szemében azonban a fegyvert fogó amerikai alattvalók máris árulókká és lázadókká váltak, s az év végén megszüntetett velük minden kereskedelmet.

Út a függetlenséghez

A tizenhárom észak-amerikai gyarmat brit kormányzói kemény megtorlást ígértek a lázadóknak, majd egymás után elhagyták székhelyüket, és brit hadihajókra menekültek. 1776 januárjában a felkelők főparancsnokának, George Washingtonnak a tisztjei még a király egészségére ürítették poharukat, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a paradox helyzet nem tartható fenn sokáig. Az év elején Thomas Paine közzétette Józan ész című röpiratát, amelyben azt hangsúlyozta, hogy az illúziók ideje lejárt, a kiegyezés lehetetlenné vált, s az amerikaiaknak 

hatalmukban áll újjáépíteni a világot. Noé napjaitól máig nem alakult ki a jelenlegihez hasonló helyzet.

Vagyis hozzá kell látniuk egy független, demokratikus köztársaság létrehozásához, amely minden kapcsolatot megszakít a romlott és zsarnoki Nagy-Britanniával.

1776 májusára a függetlenség hívei kerültek többségbe a Kontinentális Kongresszusban. Június 7-én Richard Henry Lee javaslatot tett arra, hogy

ezeknek az egyesült gyarmatoknak szabad és független államokká kell válniuk.

A kongresszus megvitatta a javaslatot, és 11-én kinevezett egy ötfős bizottságot egy függetlenségi nyilatkozat megfogalmazására.

Add tovább!

E bizottságba a kongresszus legtekintélyesebb tagjait választották. Benjamin Franklin, a politikus, tudós, feltaláló, író és diplomata volt talán az amerikai kontinens egyetlen olyan személyisége, akit szélesebb európai körökben is ismertek. Robert R. Livingstone New York egyik előkelősége volt, Roger Sherman Connecticut kormánytanácsának tagja, a massachusettsi John Adams pedig már tíz éve vezető szerepet játszott a függetlenséghez vezető mozgalmakban. A bizottság legfiatalabb tagja egy harminchárom éves virginiai ültetvényes volt, Thomas Jefferson. Nem volt jó szónok, de már 1774-ben radikális röpiratban hirdette, hogy az amerikai gyarmatokat kizárólag a király személye fűzheti össze Nagy-Britanniával. Ráadásul az előző év folyamán ott volt a Fegyverkezés okainak és szükségességének nyilatkozata megfogalmazói között is. Kissé komikusan hangzik, de igaz: a Kontinentális Kongresszus öt képviselőre bízta a nyilatkozat elkészítését, 

Thomas Jeffersonra.

John Adams egy későbbi levelében így ismertette a történteket:

A bizottság összeült. Megvitatta a tárgyat, majd megbízta Jefferson urat és engem a vázlat elkészítésével, azt hiszem, azért, mert mi voltunk az elsők a listán. Az albizottság összeült. Jefferson azt javasolta, készítsem el én a vázlatot. Azt mondtam: Nem fogom. – Magának kellene megcsinálnia! – Ó, nem. – Miért nem? Magának kellene! – Nem fogom. – Miért? – Éppen elég érvem van ellene. – Mik lehetnek az érvei? – Első érvem: maga virginiai, és virginiainak kellene irányítaniuk ezt az ügyet. Második érvem: velem ellenszenveznek, gyanakodnak rám és népszerűtlen vagyok. Magával egész más a helyzet. Harmadik érvem: maga tízszer jobban ír, mint én. – Nos, mondta Jefferson, ha így döntött, megteszem, ami tőlem telik.

Az első módosítások

Jefferson egy-két nap alatt megírta a nyilatkozat tervezetét Market Street-i, bérelt szállásának első emeletén, egy általa tervezett, ölbe vehető, aprócska íróasztalon. Ezután megmutatta a szöveget Adamsnek és Franklinnek. A két idősebb úr elismeréssel olvasgatta az emberi jogok bevezető mondataiban olvasható, azóta is leggyakrabban idézett felsorolását:

Szentnek és tagadhatatlannak tartjuk ezen igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, melyek között ott van az élethez, a szabadsághoz és a boldogulásra törekvéshez való jog.

Franklin javaslatára már ezt az első mondatot átírták, a „szent és tagadhatatlan” jelzőket „magától értetődőre” változtatták, s a következő mondatokon más, kisebb módosításokat is végrehajtottak. Június 28-án pedig a kongresszus elé terjesztették a nyilatkozatot. E pillanatot ábrázolja John Trumbull híres festménye, amely mindmáig megtekinthető a washingtoni Kongresszus épületének kupolája alatt.

1776. július 1-jén és 2-án a kongresszus megvitatta Richard Henry Lee függetlenségi javaslatát, s elfogadta, majd hozzálátott a nyilatkozat vitájához.

A „szétmarcangolás”

Jefferson megkövülten hallgatta a változtatásokat, amelyeket végrehajtottak eredeti tervezetén, s azt írta egy barátjának, hogy képviselőtársai „szétmarcangolták” irományát. 

Jefferson azzal vádolta a királyt, hogy megalapította a rabszolgaság rendszerét Észak-Amerikában, megakadályozta annak felszámolását, majd lázadásra bujtogatta a rabszolgákat gazdáik ellen. A kongresszus tagjai némi joggal érezhették úgy, hogy abszurd dolog a király szemére hányni mind a rabszolgaság megalapítását, mind fenntartását, mind a felszámolására tett kísérletet. Túlzásnak találták azt az állítást is, hogy az első telepesek saját erejükből hozták létre a gyarmatokat, a brit kormány támogatásától függetlenül. Majd kihúzták azt a részt is, amelyben Jefferson melodramatikusan ecseteli, hogy „brit testvérei” külföldi zsoldosokat küldtek az amerikaiak ellen:

E tények adták meg a halálos döfést a haldokló érzelemnek, s a férfias szellem arra késztet minket, hogy örökre lemondjunk e szívtelen testvérekről. Meg kell próbálnunk megfeledkeznünk irántuk érzett korábbi szeretetünkről, s úgy nézni rájuk, mint az emberiség többi részére, háborúban ellenségként, békében barátként…

A „szívtelen testvérek” ellen vívott harc ugyanis polgárháborúra utal – a lázadó gyarmatokon azonban egyre többen adtak új nevet a fegyveres harcnak: immár forradalomról beszéltek.

Franklin vigasztal

A hetvenéves Franklin a vita során ott ült Jefferson mellett. Mint tudós és író mélységesen átérezte Jefferson elkeseredését, akinek éppen szétszabdalták az irományát. Miközben a tervezet szövege egyre fogyott, Franklin megpróbálta vigasztalni fiatal barátját. Elmesélte neki egy kalapos történetét, aki a cégtáblájára egy kalap ábrája mellé a következő szöveget íratta fel:

John Thompson kalapos, kalapok készítése és eladása készpénzért.

Az egyik barátja feleslegesnek találta a „kalapos” szót, és kihúzatta vele, hiszen aki kalapokat készít és ad el, az csak kalapos lehet. Egy másik a „készítése” szót húzatta ki vele: mit érdekli a vásárlót, hogy ő készíti vagy mással készítteti a kalapokat? Egy harmadik barát a készpénz emlegetését nyilvánította feleslegesnek, hiszen evidens, hogy nem ingyen adja a kalapokat. Végül csak a név maradt fenn a cégtáblán egy kalap ábrája mellett. Valahogy így járt Jefferson is a függetlenségi nyilatkozat szövegével.

Nem tudjuk, sikerült-e Franklinnek megvigasztalnia Jeffersont ezzel a történettel. Annyi azonban bizonyos, hogy a címben feltett kérdésre a helyes válasz így hangzik: a nyilatkozat végleges szövegét a Kontinentális Kongresszus képviselői alkották meg – Jefferson tervezete alapján.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon-próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.