„És a csúf béka daliás herceggé változott” – talán mindenki ismeri legalább ezt az egy fordulatot a Grimm testvérek által világkarriert befutó, Békakirályfi című meséjéből. Vagy tisztában van azzal, hogy régen úgy hitték, a boszorkányok állatok képében jelennek meg, többek között békaformában. Esetleg ismeri azt a népi hiedelmet, mely szerint aki megfog egy varangyot, az súlyos mérgezést kap, akit pedig szembe pisil a béka, az megvakul.

„Tény, hogy a varangyok bőre mérget termel, ez már régóta ismert, de ha a méreg, mondjuk, az ember szájába kerül, meghalni azért nem »szokás« tőle. Émelygésre, rosszullétre, hányásra lehet számítani, illetve az anyagnak hallucinogén hatása is lehet. Egyes vidéken a sámánok így, a békák mérge segítségével kerültek révületbe” – közölte az Index megkeresésére Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Hozzátette, ez a tapasztalat jelenik meg a népmesékben is, amikor a megcsókolt béka herceggé, királykisasszonnyá változik – a dolog tehát eredetileg csak hallucináció –, és innen már csak egy lépés a dolog továbbgondolása, hogy a boszorkány a varázserejű főzeteihez mindenféle, az emberek többsége számára undorító, mérgező, visszataszító alapanyagokat használ fel.

A régi idők filozófiai gondolkodásában – valószínűleg Szent Ágoston ezzel kapcsolatos írásai nyomán – a világot isteni és ördögi részre bontva értelmezték, és ezt a szemléletet az állatvilágra is kiterjesztették. Az olyan állatokat, amelyek éjjel aktívak, vagy egyszerűen csak nem találták őket szépnek, kecsesnek, méltóságot sugárzónak, rendszerint a világ ördögi feléhez tartozónak gondolták, ami bizony érintette a macskák és a denevérek megítélését is, de természetesen a varangyok sem maradtak ki ebből a sorból.

A békák összességében egyébként mind igen hasznosak a természet háztartásában és az ember számára, hiszen már ebihalként is rengeteg szúnyoglárvát pusztítanak el. Kifejlett állapotukban is sok olyan apró élőlényt fogyasztanak el, amely az ember számára a mezőgazdaságban kártevőként jelentkezne. Sajnos az összes állatcsoport közül a kétéltűek, és ezen belül a békák körében a legmagasabb a fenyegetett, ritkulóban lévő fajok aránya, mivel ezek az állatok testfelépítésüknél és életmódjuknál fogva különösen érzékenyek az ember környezetátalakító tevékenységére.

A varangyokat érintő több veszélyeztető tényező közül az egyik legnagyobb problémát az élőhelyek csökkenése, feldarabolódása jelenti, amihez hozzájárulnak a különféle nyomvonalas létesítmények, például a közutak is. Ha az élőhelyüket egy út vágja át, a varangyok kénytelenek átkeni ott, és ilyenkor sajnos sok a gázolás. Hogy ezek az esetek pontosan milyen arányban csökkentik a populációt, azt azonban nem tudni, mivel nincs olyan ember, aki megbecsülte volna a hazánkban élő varangyok számát. Az ilyen típusú állatoknál ennek így nem is lenne sok értelme, a természetvédelem számára sokkal fontosabb információ, hogy hol és milyen gyakorisággal lehet velük találkozni.