Saint-Denis közvetlenül Párizs északi határa mentén fekvő, több mint 120 ezer lakosú kisváros, 9 és fél kilométerre a francia főváros központjától. Valaha nevezetesebb látványosságnak számított magánál Párizsnál is: Európa legtekintélyesebb uralkodói közül igen sokan ellátogattak ide, hogy megtekintsék katedrálisának ereklyéit. Az újkor századai során olyan hírességek lépték át a katedrális kapuját, mint V. Károly német-római császár (1540), IV. Ulászló lengyel király (1645), a leendő II. Károly angol király (1646), II. József császár (1776) és III. Gusztáv svéd király (1784). A kisváros ugyanis a francia keresztény királyság több mint ezeréves emlékhelye volt.

A névadók

A városnév Szent Dénes emlékét őrzi, akit a Meroving-dinasztia (Kr. u. 5—8. sz.) óta a francia királyok, a királyság és a korona fő patrónusának, vagyis védőszentjének tekintettek. Különös szent ő, alakjában három személyt olvasztottak össze a középkori legendaírók: Athén I. századi püspökét, Dionüsziosz Areopagitát, Korinthosz Dénes nevű, III. századi püspökét és Párizs III. századi püspökét, akit Decius császár idején fejeztek le. Hilduin apát 835 táján írt Vita sancti Dionysii (Szent Dionüsziosz élete) című művében megpróbált rendet teremteni a hagyományok között. Azt állította, hogy a Szent Pál által megtérített Dionüsziosz Areopagita előbb Athén püspöke volt, majd az I. században Kelemen pápa őt küldte Galliába, ahol Párizs püspöke lett, és Sissinus elöljáró kivégeztette. Egyesek szerint a Mons Martyriumon (Mártírok hegyén) végezték ki, melynek neve Montmartre-ra rövidült, mások szerint a róla elnevezett Saint-Denis területén, ahol eltemették. A legenda megoldja az ellentmondást: eszerint

E hagyomány valószínűleg arra utal, hogy földi maradványait 627 táján átszállították Saint-Denis-be, s a legendával azt akarták megerősíteni, hogy a szent maga is itt kívánt eltemetkezni. Szent Dénest általában úgy ábrázolták, hogy a kezében tartja levágott fejét. Ezen évszázadokig senki sem ütközött meg különösebben, a nagy francia forradalom tömeges kivégzései után azonban minden bizonnyal sokakban ébresztett szomorú emlékeket, hogy éppen egy lefejezett szent volt a francia királyok fő patrónusa.

Nagy események egy kisvárosban

Aligha lehet eltúlozni Saint-Denis történelmi és kulturális jelentőségét. Itt szentelte királlyá 754-ben II. István pápa Kis Pippint, Nagy Károly apját. A városka bencés apátságában helyezték el, s innen szállították át rendszeresen Reimsbe a királyok felszentelésének kellékeit. Itt őrizték Nagy Károly és Szent Lajos koronáját, valamint az oriflamme-ot, a vörös selyemből készült, arany csillagokkal díszített lobogót, amelyet a középkori francia királyok minden fontosabb ütközetbe magukkal vittek. Itt épült meg a XII—XIII. század folyamán az első nagy, gótikus bazilika. Jeanne d’Arc, az Orléans-i Szűz itt szenteltette fel fegyvereit 1429 augusztusában. Itt koronázták meg I. Ferenc király két feleségét, majd Medici Katalint és Medici Máriát. A XVI. századi vallásháborúk kezdetén a Saint-Denis előtt vívott csatában sebesült meg halálosan Anne de Montmorency connétable (katonai főparancsnok), a francia reneszánsz egyik leghatalmasabb főura, I. Ferenc és II. Henrik királyok barátja. A vallásháborúk végén itt tért át IV. Henrik ünnepélyesen a katolikus hitre 1593. július 25-én, az ifjú XIV. Lajos pedig 1652 júliusában innen indult Párizs ostromára. A Saint-Denis-ben élő karmelita apácák közé lépett be 1770-ben XV. Lajos lánya, Lujza hercegnő. Harmincnégy varázslatos gyógyulást tulajdonítottak neki, amikor boldoggá avatásra terjesztették elő.

A királyok nekropolisza

Saint-Denis nem csak a francia történelem híres fordulatainak színhelye volt, hanem a régi királyság temetkezési szentélye is. Ötvenkét király, harminckét királyné, hatvanhárom királyi herceg és hercegnő, valamint tíz egyéb híresség koporsóit helyezték el az évszázadok során az apátsági bazilikában. A Meroving-házból származó Dagobert volt az első király, akit 639-ben itt temettek el. Utódai közül pedig – hogy csak a leghíresebbek nevét idézzük fel – itt nyugodott Szent Lajos, Bretagne-i Anna, XII. Lajos, I. Ferenc, II. Henrik, IV. Henrik, Valois Margit, Medici Katalin, Henrietta Mária angol királyné, Orléans-i Henrietta angol hercegnő, Turenne marsall, XIII. Lajos, Ausztriai Anna, XIV. Lajos és teljes rokonsága, Orléans-i Fülöp régens valamint XV. Lajos a fiával és leányaival. A régi rend idején az utolsó temetésre 1789. június 4-én került sor, amikor XVI. Lajos és Mária Antónia elsőszülött fiának, a tuberkulózisban elhunyt, hét éves Lajos József Xavér Ferencnek a földi maradványait helyezték el a bazilikában.

Támadás a múlt ellen

A történelmi múlt szinte kézzel fogható közelségben volt – talán éppen ezért érezték úgy a forradalom idején mind a helyi, mind a párizsi hatóságok, hogy radikálisan szakítaniuk kell a múlt itt felhalmozott jelképeivel. 1793. augusztus 1-én a Nemzeti Konvent határozatok sorozatával egyszerre ítélte pusztulásra tényleges és jelképes ellenségeit. Elrendelte, hogy a vendée-i lázadás területén

 Megparancsolta mindazon személyek letartóztatását, akik a forradalom előtt olyan országokban éltek, amelyek ellen most Franciaország hadat visel. Utasította a hatóságokat, hogy a fogoly királynét hamarosan állítsák a Forradalmi Törvényszék elé. Elrendelte, hogy dolgozzák ki a mértékeknek a Föld délkörére alapozott, decimális rendszerét – és e rendkívüli jelentőségű rendeletek után csak úgy mellékesen azt is kimondta, hogy Saint-Denis királysírjait augusztus 10-re (a királyság megdöntésének első évfordulójára) le kell rombolni.

Új szó születik

A kisvárosban olyan visszataszító pusztítás vette ezzel kezdetét, amelyre a korabeli francia nyelvben szavakat sem találtak.

amelyet azóta is használunk, ha céltalan és esztelen rombolásról beszélünk. Előbb az uralkodók temetéseihez készített viaszmásolatokat semmisítették meg, majd augusztus 6-án hozzáláttak a kripták megnyitásához. A koporsók tartalmát közszemlére tették, s míg a bazilikát a közelmúltban eltemetett, oszló tetemek bűze töltötte meg, a kíváncsi látogatók emléktárgyakat gyűjtögettek: ujjakat, fogakat, lábszárcsontokat. Főleg IV. Henrik király és a 14. századi legendás harcos, Bertrand Du Guesclin földi maradványai bizonyultak keresettnek. Egy katona levágta IV. Henrik bajuszát, s ezért a király mumifikált feje 1919 októberében bajusz nélkül bukkant fel egy párizsi hagyatéki tárgyaláson, ahol egy montmartre-i régiségkereskedő három frankért megvásárolhatta. Csak a szent mártírok relikviái maradtak meg, amelyeket az utolsó kincstáros, dom Warenflot elrejtett egy sírban. A bátor műgyűjtőnek, Alexandre Lenoirnak pedig sikerült átszállíttatnia múzeumába néhány reneszánsz királysírt. Neki köszönhetjük, hogy ezeket a műemlékeket ma is megcsodálhatjuk.

Franciade

Saint-Denis városa a múltjával együtt a nevét is megtagadta: október 21-én a Nemzeti Konvent elfogadta, hogy ettől kezdve csak Franciade néven emlegessék. Ekkorra már a koporsók tartalmát az apátságtól északra lévő Valois-udvarban ásott, közös sírba temették, oltatlan mésszel leöntve, az ólmot pedig begyűjtötték. November 14-én hat szekérben szállították az apátság több évszázadon át összegyűlt műkincseit Párizsba, hogy valamennyit a Nemzeti Konvent rendelkezésére bocsássák. A városi tisztviselők azzal fejezték ki a keresztényellenes kampányhoz való csatlakozásukat, hogy a lovakra és kocsisokra püspöki palástot, miseruhát, stólákat adtak, a bazilikát pedig elnevezték az Ész Templomának. Talán e látványos pusztítással sikerült elérni Saint-Denis-ben, hogy a terror az élőket megkímélje?

Annyi bizonyos, hogy a városka lakói közül a forradalmi terror idején csak egyetlen személyt végeztek ki, egy köztörvényes bűnözőt. Az ólom begyűjtése során azonban a bazilikának 1794 tavaszára szétszedték a tetőzetét, s hamarosan ajtói, ablakai is eltűntek. A végső lerombolást (oly sok más katedrálishoz hasonlóan) valószínűleg csak méretei miatt kerülhette el, mert a városka kisebb templomai közül többet is lebontottak.

Az utolsó temetés

Még egy ünnepélyes temetésre került sor Saint-Denis-ben. A császárság bukása után 1815. január 18-án exhumálták a kivégzett királyi pár, XVI. Lajos és Mária Antónia földi maradványait, és 21-én szállították át Saint-Denis-be. Chateaubriand, a kor egyik legnagyobb írója részt vett az exhumáláson, s emlékirataiban azt állította, a csontok között felismerte

a királyné fejét a mosolyról, amelyet egyszer ez a fej küldött felé Versailles-ban.

Hatalmas, fekete szekéren vitték a fekete lepellel letakart koporsókat. Amikor a gyászkocsi megkoronázó dekoráció beleakadt egy gázlámpa kötelébe, a nézők közül néhányan gúnyosan felkiáltottak:

Lámpavasra velük!

A többség azonban néma tisztelettel figyelte a régi rend utolsó királyi párjának gyászmenetét.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon-próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.