Sajnos a cím nem egy új, a Robbanó cicákhoz hasonló társasjátékra utal, hanem a történelem egy megrázó és véres időszakára. A II. világháború során az előrenyomuló német Wehrmacht tankjait a Szovjetunió Vörös Hadserege ugyanis részben kutyákkal próbálta megállítani, megkérdőjelezhető sikerrel.

A szovjet katonai vezetés 1924-ben fogadta el a kutyák katonai alkalmazásának ötletét, és alapíttatott kutyaiskolákat. A terv az volt, hogy az állatokat mentéshez, elsősegélynyújtáshoz, üzenetek továbbításához, aknák és emberek keresésére, illetve ellenséges célpontok megsemmisítésére fogják betanítani.

A gond csak az volt, hogy akkoriban nem voltak a Szovjetunióban képzett kutyatrénerek, így az elsőként a Moszkva környéki területen megnyitott kutyaiskolában a Vörös Hadsereg vadászokat, rendőröket és cirkuszi állatgondozókat alkalmazott a kutyák betanítására. A programba állattudósokat is bevontak, a moszkvai után még tizenkét másik iskolát nyitottak az ország nyugati részén, melyek közül háromban képeztek később tankelhárító kutyákat.

Az, hogy az állatokat az első világháború óta rendkívül sokat fejlődött és veszélyes fegyvernek számító tankok ellen vessék be, az 1930-as években merült fel, 1935-ben alakult meg a Vörös Hadseregben a tankelhárító kutyás egység, a hadszíntéren pedig először az 1941-es Barbarossa-hadműveletben a Szovjetuniót megtámadó náci Németország hadserege ellen vetették be őket.

A közel féléves kiképzés a pavlovi reflexen alapult: az állatokat ketreceikben éheztették, majd tankok alatt elrejtett étel közelében kiengedték. Így a kutyák megtanulták, hogy amikor éhesek, be kell futniuk a páncélos alá, ahol ételt fognak találni. A szovjetek az álló tankokkal végzett tesztek után a kutyákat olyan körülmények között is edzették, melyek hasonlítottak egy valós összecsapáshoz, vagyis a tankokat beindították, ritkábban mozgatták is, közben pedig a kiképzők kiabáltak, és vaktölténnyel lőttek, hogy az állatok hozzászokjanak a hangzavarhoz.

Az eredeti terv az volt, hogy a kutyák testére 10-12 kilogramm robbanóanyagot erősítenek, amit az állat a szájával leoldoz, amikor beér a tank alá, majd visszafut a kiképzőjéhez. A tank alatt – ahol annak a legvékonyabb, így legsebezhetőbb a páncélzata – hagyott bombát időzítővel vagy ritkábban távkioldóval akarták élesíteni. A tesztek során kiderült, hogy a terv teljes kudarc, a kutyák több célpont jelenléte esetén összezavarodtak, s ha be is futottak a tank alá, az éles bombát jelképezni hivatott csomagot már nem tudták leoldani magukról. Ha éles helyzetben tértek volna vissza hátukon az aknát rejtő hámmal a kiképzőikhez, azzal a kutyák nemcsak magukat, hanem a szovjet katonákat is megölték volna.

A sorozatosan kudarcot valló tesztek következménye, hogy a hadsereg vezetősége úgy döntött, inkább feláldozza a kutyákat. Az állatokra erősített robbanószert egy biztonsági szegeccsel látták el, amit a kutyák elengedése előtt a katonák eltávolítottak a hadszíntéren, ezzel élesítve a bombát. A detonációt a kutyák hátára erősített, nagyjából 20 centiméteres rugós fakar indította be [kép], mely – mikor az állat berohant a tank alá – letört, felszabadítva az ütőszeget, előidézve a robbanást, végezve az állattal és jó esetben a páncélossal is.

Hogy hadászatilag sikeres módszernek nevezhető-e a tankok megállítására a kutyák feláldozása, az vita tárgya, pontos adatok nincsenek a bevetésekről. A szovjetek azt állították, háromszáznál is több német tankot semmisítettek meg kutyáikkal a nagy honvédő háborúban. Ebből bizonyított, hogy a Vörös Hadsereg öngyilkos küldetésre küldött ebei Hluhivnál öt német tankot állítottak meg, Sztálingrádnál tizenhármat, Kurszknál tizenhatot.

Amellett, hogy embertelen volt a kutyák tankok alá küldése, a hatékonyság is elmaradt a szovjet vezetés által elvárttól. Ennek több oka volt:

• A tréningre használt tankok szovjet gyártmányúak voltak, és gázolaj hajtotta őket, ezzel szemben a német páncélosok benzinnel működtek. Mivel a két üzemanyagnak más illata volt, a kutyák a hadszíntéren a Vörös Hadsereg tankjai alá futottak be, hiszen a dízel szagához rohantak az étel reményében.
• Még a szimulált háborús körülmények is sterilnek számítottak a valódi csatákhoz képest, melyek során megrémültek, megzavarodtak az állatok, ami miatt többször visszatértek kiképzőikhez, hátukon az élesített robbanószerrel. Mivel a kutyákra szerelt aknához nem terveztek hatástalanító módszert, így egy visszatérő eb gyakran a Vörös Hadsereg saját csapataiban okozott veszteségeket.
• Az állatok betanítása hosszú időt vett igénybe, ami alatt a kutyák megszerették a kiképző katonákat, azok pedig a kutyákat. Így még fájdalmasabb volt a tudat, hogy öngyilkos küldetésre küldjék az állatot, vagy pedig a parancs értelmében maguk pusztítsák el, ha a kutya megpróbálna visszatérni a szovjet csapatokhoz. A kiképzők és gondviselők lázadozni kezdtek a kutyák halálával járó kegyetlen küldetések miatt a hadseregnél, s volt példa arra is, hogy megtagadták új állat kiképzését. A hadsereg tagjai megkérdőjelezték a vezetés moralitását, a vezetés pedig nem tartotta költséghatékonynak a módszert.
• A német csapatok a kutyák első, 1941-es moszkvai bevetése után tisztában voltak vele, hogy a Vörös Hadsereg kutyákat küld a tankok ellen; annyira, hogy a németek Minenhunde, azaz aknás kutya névvel illették a Vörös Hadsereg állatait. Ezt a náci propaganda egyrészt arra használta, hogy gyávának állítsa be a szovjet katonákat, akik kutyákat küldenek a harcba ahelyett, hogy maguk állnának ki a németek ellen. Másrészt a német hadsereg vezetése parancsba adta, hogy a fronton harcoló csapataik lőjenek le minden állatot, amit meglátnak.

A fennmaradt dokumentumok alapján a Vörös Hadsereg 1943 után elvétve vetett be kutyákat a hadszíntéren, a szovjet (később orosz) hadsereg viszont 1996-ig tartott tankelhárító célra kiképzett állatokat, főként német és belga juhászkutyákat. Az Egyesült Államok, Japán és Vietnám is próbálkozott a kutyák a Vörös Hadsereg módszeréhez hasonló hadszíntéri bevetésével a negyvenes években, egyik ország sem járt sikerrel.

A modern háborúk során az iraki háborúban felkelők próbáltak kutyára szerelt pokolgéppel kárt okozni a koalíciós erőknek, sikertelenül, az állat értelmetlen halálát okozva. Manapság a kutyákat őrzésre, védelemre, aknák és robbanóanyagok megtalálására, illetve emberek keresésére használják a rendfenntartó és haderők kötelékeiben.