Az Amerikai Egyesült Államok 1787-ben elkészített s mindmáig érvényben lévő alkotmányában egyetlen szó sem esik a pártokról. A Philadelphiában ülésező alapító atyák, vagyis az alkotmányozó konvenció tagjai a felvilágosodás hagyományainak megfelelően úgy gondolták, hogy a pártok teljesen feleslegesek. Hiszen minden értelmes ember képes belátni, mit kíván a közjó, és ha becsületes, ennek megfelelően fog cselekedni. Csak éppen arról feledkeztek meg, hogy az embernek nemcsak értelme és becsülete van, hanem érdekei is, amelyek tükrében egészen eltérő nézeteket lehet kialakítani a közjóról.

Már az alkotmány ratifikálása idején (1787–1788) két nagy politikai csoportosulás jött létre. Az alkotmányt azok ellenezték, akik féltették az államok függetlenségét a szövetségi kormányzattól, valamint az adósok, a nyugati területek farmerei, a szegényebbek és műveletlenebbek. Őket nevezték antifederalistáknak. Műveltebb, gazdagabb, a városokban és a keleti parton élő ellenfeleiknek, a federalistáknak sikerült biztosítaniuk az alkotmány életbe léptetéséhez szükséges többséget. E két csoportból nőtt ki az első kétpártrendszer.

Federalisták és republikánusok

Az első elnök, George Washington még arra törekedett, hogy a legkülönbözőbb nézeteket valló politikusokat egyaránt bevonja első kormányába (1789–1793). Hamarosan be kellett látnia, hogy csak az erős központi kormányzat híveire támaszkodhat, akik ipari és kereskedelmi érdekeket képviselnek, a külpolitikában a britek szövetségesei, és az anarchiát tartják a fő veszedelemnek. Ők voltak a federalisták, akiket ellenfeleik monokratáknak (az egyeduralom híveinek) csúfoltak. Ellenfeleiket a történetírás jeffersoni republikánusok néven emlegeti, hogy elkülönítse őket a későbbi republikánusoktól. Ők a központi kormányzattal szemben az államok és az egyének jogait védelmezték, abban reménykedtek, hogy az ország a szabad farmerek köztársasága és Franciaország szövetségese marad.

és ellenfeleik mobokratáknak (csőcselékuralom híveinek) nevezték őket. 1820 körül megszűnt a Federalista Párt, és minden jel arra mutatott, hogy megvalósul a felvilágosult gondolkodók álma, a pártviszályok nélküli köztársaság.

Whigek és demokraták

Ám elég volt egy kisebb gazdasági válság ahhoz, hogy az ellentétek újra kiéleződjenek, s az 1830-as évekre már ki is alakult a második kétpártrendszer, az Andrew Jackson elnök személye körül tömörülő Demokrata Párté és ellenfeleié, akik angol mintára Whig Pártnak nevezték magukat. Az előbbiek a kisemberek pártjának tüntették fel magukat, de voltak köztük gazdag rabszolgatartók, értelmiségiek, keleti munkások és nyugati farmerek is, akiket csak az kötött össze, hogy az egyenlőség nevében elítéltek minden gazdasági és politikai kiváltságot. A Whig Pártot a befutottak, a nagyvárosok és a gazdagabbak pártjának tartották, de azok a szegények is rájuk szavaztak, akik

és szerették volna, ha utat, vasutat vagy csatornát építenek a környékükön. A Demokrata Párt mindmáig fennmaradt: előbb a rabszolgatartást védelmező Déllel azonosult, majd a nagyvállalkozók ellenfeleit tömörítette. Franklin Delano Roosevelt a XX. században e pártból kovácsolta össze a New Deal jegyében a munkások, liberálisok, katolikusok és az etnikai kisebbségek közös reformpártját, amelyet napjainkban is inkább a hagyományok ellenfelei, a városlakók, az etnikai kisebbségek, a fiatalabbak, a déliek és északkeletiek, valamint a magukat liberálisnak valló személyek támogatnak.

Republikánusok és demokraták

A Whig Párt az 1850-es években bomlott fel, s tagjai más csoportokkal egyesülve létrehozták a Republikánus Pártot. Kezdetben a szabad munka és az állam által is támogatott gazdasági fejlődés híveit tömörítette, a polgárháború idején innen kerültek ki az unió leghatározottabb támogatói és a rabszolgatartás ellenfelei. Később a puritánabb elveket valló protestánsok és az üzletemberek pártjának tekintették, amely hajlott a központi hatalom megerősítésére, a szesztilalom elfogadására és az aktívabb külpolitikára. A demokraták ellenezték az aktív külpolitikát, a szesztilalmat, a magas vámokat és a központi kormányzat költekezését. Hogyan lehetett mindezt lefordítani az egyszerűbb emberek nyelvére? Valahogy úgy, ahogy egy XIX. századi chicagói demokrata megfogalmazta:

A republikánus olyan ember, aki azt akarja, hogy minden vasárnap menj templomba. A demokrata szerint viszont ha egy férfi meg akar inni vasárnap egy pohár sört, megteheti.

Némi leegyszerűsítéssel azt is mondhatjuk, hogy az egyik párt mindig a bennfentesek, a többséghez tartozók pártja volt, akik azt hangsúlyozták, a gazdasági fejlődés közös érdek, és hosszabb távon megoldja a társadalmi problémákat. A másik párt pedig az állítólagos kívülállóké, a kisebbséghez tartozóké, akik reformokat követelnek. Amerikában tehát nem jobb- vagy baloldali elvek jegyében szerveződnek a pártok, legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a demokratákra több liberális, a republikánusokra pedig több konzervatív szavaz.

Miért kettő?

Számtalan kísérlet történt más pártok alapítására, e pártoknak azonban sohasem sikerült győzelmet aratniuk a választásokon, újra és újra helyreállt a kétpártrendszer. Valószínűleg azért, mert az Egyesült Államok társadalmát rendkívül sok politikai, etnikai, vallási, regionális és gazdasági érdekellentét osztja meg. Az a párt, amelyik csak egyetlen csoport vagy régió érdekeit kívánja képviselni, nem remélhet győzelmet: a választási eredmények ugyanis nem az arányos, hanem a többségi képviselet elvei szerint alakulnak ki. Ezt nevezik Máté-effektusnak, arra a bibliai idézetre utalva, amely szerint

akinek van, annak adatik (…) de akinek nincs, az is elvétetik tőle, amije van.
(Máté evangéliuma, 13:12)

Az elnökválasztáson egy-egy állam elektortestülete nem az elnyert szavazatok arányában szavazhat saját elnökjelöltjére, hanem bármilyen csekély szavazattöbbségre is tett szert, a jelölt máris rendelkezhet az állam valamennyi elektori szavazatával. A kisebb csoportok szavazatai tehát egyszerűen elvesznek. 

és minden más párttól elhatárolódik, hanem annak, amelyik minél több más csoporttal lépett szövetségre. A pártok mindent megtesznek pártszervezeteik valamennyi államban történő kiépítéséért, minél több testület, párt, társadalmi csoportosulás magukba olvasztásáért. E folyamat végén pedig törvényszerűen két hatalmas pártcsoportosulás jön létre.

Mi a különbség?

Az utóbbi években sajnos alaposan kiéleződtek a demokrata és republikánus párti amerikaiak ellentétei. Más nézeteket vallanak a fegyverviselésről, az abortuszról, a bevándorláspolitikáról, a nagyvállalatokról, az azonos neműek házasságáról, az egészségbiztosítási rendszerről, a környezetvédelemről és a külpolitikáról. Pár évtizede azonban, amikor még nagyobb volt az egyetértés, úgy tűnhetett, nincs is akkora különbség a két párt között. A kongresszus jó humorú képviselői és szenátorai ekkoriban így foglalták össze két párt sajátosságait:

A republikánusok rovarirtókat hívnak ki a bogarak ellen – a demokraták rájuk lépnek.

A demokraták megvásárolják azokat a könyveket, amelyeket valahol betiltottak – a republikánusok cenzúrabizottságokat alakítanak, ahol közösen olvassák.

A demokraták megeszik a halakat, amelyeket kifogtak – a republikánusok a falra akasztják trófea gyanánt.

A republikánusok behúzva tartják függönyeiket, bár semmi okuk rá – a demokraták nem húzzák el, pedig így illene.

A demokraták a szegényeknek adják régi ruháikat – a republikánusok viselik.
A demokraták az aktuálisan népszerű politikusokról, sportolókról és színészekről nevezik el gyermekeiket – a republikánusok szüleikről vagy nagyszüleikről, attól függően, kitől várnak pénzt.

A republikánusok hosszan tanulmányozzák az újságok pénzügyi adatokat közlő oldalait – a demokraták ezekkel bélelik ki a madárkalitkák alját.

A republikánusok harcolnak a dohányzás ellen, de vereséget szenvednek – a demokraták is.

A demokraták terveket szőnek, majd valami egész mást csinálnak – a republikánusok nagyapáik terveit hajtják végre.

A republikánus fiúk demokrata lányokkal randevúznak. Republikánus lányokat fognak feleségül venni, de úgy érzik, előbb joguk van némi szórakozásra.

A republikánusok külön ágyban alszanak, néha külön szobában. Ezért van több demokrata.

Mennyit tud valójában a történelemről? Tegye próbára tudását a Rubicon-próba kvízjátékban! Mind a 13 pontot csak egy igazi történelemzseni szerezheti meg! 

Ez a támogatott szerkesztőségi tartalom a Rubicon Történelmi Magazin közreműködésével jött létre.