Nem is gondolnánk, hogy az építészet gyökerei milyen messzire nyúlnak vissza, és hogy az egykori építészeti technikák közül milyen sokat használ a mai kor embere. Cikkünkben ezeknek járunk utána.

Mint a kirakós, csak sokkal nagyobb

Talán mindenki emlékszik arra, amikor gyerekkorában építőkockákkal játszott és egymásra rakta az elemeket, majd boldogan mutogatta építményét másoknak. Valahogy így lehetett ez az építészet kezdetén, az őskorban is. Az akkori ember a világ minden pontján hatalmas és faragatlan köveket rakott egymásra, ezek jelentették az akkori építészetet. Azzal kapcsolatban, hogy ezek mit is jelentettek számukra, sok tudásunk nincs, csupán a ránk maradt emlékekből találgathatunk. Az építmények funkcióját így többek között a kor legismertebb építményéből, a Stonehenge-ből ismerhetjük meg.

Ezt az építményt – az 1950 óta folytatott ásatások tanulsága szerint – Kr. e. 3100-tól kezdve összesen három szakaszban építették. Eredeti építője az újkőkori, úgynevezett Windmill Hill-kultúra népe volt, akik előbb szarvasagancs csákányokkal kiástak egy mintegy 98 méter átmérőjű, 6 méter széles és 1,4-2 méter mély árkot, majd a kiásott mészköves törmeléket az árok belső oldalán  töltésként halmozták fel.

Ezután az északkeleti bejáratnál két kőoszlopot állítottak fel, majd a töltés belső oldalán 56 sekély lyukat ástak. Az építményt ebben a formájában nagyjából 500 évig használták, majd a harangedényes kultúra népe fedezte fel magának és virágoztatta fel azt. A csoport jelentős mértékben át is alakította: mintegy 80, egyenként 4 tonna súlyú granulitoszlopot állítottak fel a terület közepén. A tömböket csaknem 390 kilométeres úton, tengeren, folyóvízen és szárazföldön szállították. A bejáratnál felállított granulitoszlopokat úgy helyezték el, hogy a nyári napforduló idején a középpontból nézve a napkelte helyén legyenek. Ugyanebben az irányban kiszélesítették a Sugárutat, és felállították a két sarokkövet, majd a harmadik szakasz során a helyükre kerültek patkó alakban, illetve teljes körben álló, felül áthidalt homokkő hármaskövek (trilitek), amiknek maradványai ma is láthatók. Nem sok idő elteltével a körben álló tömbökön kívül, két koncentrikus körben lyukakat ástak, amikben feltehetően a Stonehenge II-ből kimaradt 60 granulitkövet akarták elhelyezni. A kör belsejében oválisan elrendezett köveket szintén eltávolították.

A régi jó dolgokból...

Egészen elképesztő belegondolni, hogy a mai kor emberéhez képest az ókoriaknak milyen szerény források álltak rendelkezésükre egy-egy kutatás elvégzésére, mégis számtalan, máig érvényes összefüggésre jöttek rá. Gondoljunk csak a csillagászat, a matematika, a filozófia tudományára, vagy éppen az építészetre, melyek remek alapot adtak a mai kor vívmányainak.

Maradva az építészetnél: az egyiptomi piramisok, a római Colosseum, a görög Parthenón ma egyaránt a világörökség részei, ráadásul nemcsak csodálhatjuk őket, de a kor építészetéről is sok mindent elárulnak. Ezeket tanulmányozva, de több más forrásból is tudhatjuk, hogy az ókori keleti világ legjelentősebb építőanyagát az agyagos iszap, a nád, a sás, illetve a vályogtégla jelentette, míg a görögök követ és márványt, a rómaiak pedig a sokkal tartósabb cementet is használták. Azt is biztosan tudjuk, hogy a korabeli mesterek bronzból és rézből készítették a legtöbb kőmegmunkáló eszközüket, így például a fűrészt, a gyalut és a vésőt. Az ókori Egyiptomban valódi építészmérnökök dolgoztak, akiknek eszközeit a derékszögek, a függők, a szintezők és a mérőlécek jelentették, míg a rómaiak a fontosabb épületeik megépítéséhez komoly tervrajzokat készítettek. A görögök pedig a munkájuk megkönnyítésére (Vitruvius római építész feljegyzése szerint) Archimédesz matematikus és feltaláló emelőszerkezetét (a mai csigához hasonlatos eszközt) használták az építkezéseken.

A „sötét” középkor inkább a stílusában volt meghatározó

Ahogyan a világtörténelemből, úgy az építészet történetéből sem hagyható ki a középkor, melyet ugyan sötétnek szokás nevezni, ugyanakkor a valóságban ez cseppet sem igaz. A kor ugyan komoly építőipari boomot nem hozott – a középkori építészek nagyrészt az ókori társaik hagyatékára alapoztak –, az építészeti stílusjegyei a mai napig meghatározóak.

Alapvetően három stílus uralkodott ekkor: a román alapját az ókori római művészet adta, legfontosabb célja a lakás és védelem céljára készült épületek létrehozása volt. Jelentős alkotásait a székesegyházak, kolostorok, vártornyok; majd városi köz- és magánépületek jelentették, melyek közös jellemzőjét a tömör falak és az áttekinthető szerkezet adták. Az ebben a stílusban épült templomok a római bazilikákat utánozták, melyek a kolostorokkal együtt védelmi szerepet is betöltöttek. A gótikus stílus a vékonyabb, magasabb falakat részesítette előnyben. A korabeli építészek az épületekre hatalmas, csúcsíves ablakokat terveztek, melyek színes ólomüvegből álltak. A stílusra jellemzőek voltak még a karcsú, csipkézett tornyok is. A bizánci stílus a 6. század közepén jelent meg, az irányzat építészei szintén ókori mesterek munkájához és az építményekhez nyúltak vissza. A bizánci templomokat és katedrálisok legkiemelkedőbb stílusjegyei a négyzetes alaprajz, a ferde tető, a középen magasodó kupola, illetve a mozaikdíszek voltak.

Az újjászületés két arca

Amikor újkori építészetről beszélünk, talán bocsánatos bűn, ha azonnal a reneszánsz jut az eszünkbe. A korszak a középkorból nőtt ki, mégis az ókorhoz nyúlt vissza, ezért szokás kétarcúnak nevezni. De hogy mik voltak a legfőbb jellemzői, melyek a mai napig tetten érhetők a különböző épületeken? A stílus képviselői nagyon ügyeltek az arányosságra és a szimmetriára.

Az egyházi mellett hangsúlyos szerepet kapott a világi építészet, esztétikai kritérium lett a harmónia, a szimmetria és a tér centrális felfogása, térlefedéseknél a kupola. A korabeli építészek tudatos távlati hatásokra törekedtek, antik épülettagozatokat újítottak fel. Ekkor jelent meg a stukkó (gipszdíszítmény) és elsődlegessé vált a belső márványburkolat használata. Emellett jellegzetessé vált a sgrafitto (két vagy több eltérő színt vékony vakolatrétegben hordanak egymásra és így kaparják ki a díszítést), a száraz (secco) és nedves (fresco) vakolatra felhordott falfestés, illetve a pártázatos oromzat is.

Modern kor, saját stílusjegy nélkül

A 20-21. századi modern építészet legfontosabb jellemzője a stílustalanság. Persze nem a szó valódi értelmében, hanem azért, mert többféle irányzat él egymás mellett, melyeknek közös vonása, hogy a teret geometrikus formákra egyszerűsített alapelemekből építik fel a funkciónak megfelelően. A kor legfőbb jellemzője a rendeltetés gondos elemzésén alapuló, az anyag tulajdonságainak és a szerkezet követelményeinek megfelelő funkcionális alakítás. A modern kor építészei a belülről kifelé építkezés elvét követik: a belső térre jellemző az egyszerűség, formai és funkcionális tisztaság, a környezethez azonban (tájolt) szervesen kapcsolódik. A modern építészet legjelentősebb építészei többek között az amerikai Frank Loyd Wright, a német Ludwig Mies van der Rohe voltak.

Fontos hangsúlyozni, hogy a modern kor előrehaladottsága nem csupán a végeredményekben (az épületekben), de már a tervezőasztalon is tetten érhető. Ennek legfőbb bizonyítéka a napjainkban használt, úgynevezett építményinformációs-modellezés (angolul Building Information Modeling, széles körben használt rövidítése: BIM). A digitális alapokon nyugvó, innovatív módszertan fontosságát jól mutatja, hogy a Duna Aszfalt Zrt. támogatásának köszönhetően a budapesti Műegyetemen egy külön erre a célra létrehozott terem is található, valamint nemrégiben elindult egy specializált szakmérnöki képzés is.

A BIM lényege, hogy az építkezés folyamata minden esetben egy intelligens 3D modell létrehozásával kezdődik, amely platformként szolgál az építkezésben részt vevő összes partner számára. A rendszer használói így megoszthatják egymással a beruházással kapcsolatos dokumentumokat és összehangolhatják a munkálatokat a projekt teljes életciklusa alatt. A BIM ráadásul nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a tervező és építő csapatok hatékonyabban dolgozzanak együtt, de az üzemeltetési és a karbantartó tevékenységek számára is feltölthetnek adatokat. Azaz a rendszer hatékonyan javítja az építési folyamatot, amitől nemcsak minőségibbé válik a végeredmény, de maga az építési folyamat is felgyorsul, ráadásul a beruházást végzők jóval kevesebb hibát ejtenek munkájuk során.