Hatvanöt évvel ezelőtt, 1947. július 26-án Harry Truman amerikai elnök aláírta a híres – vagy mások szerint inkább hírhedt – nemzetbiztonsági törvényt (National Security Act, Pub. L. 80-235, 61 Stat. 495). A két távoli jelentésű jelző azért is indokolt e törvény esetében, mert kezdettől fogva megosztja a világot: ennek alapján hozták létre két hónappal később a Központi Hírszerző Ügynökséget, a CIA-t és az amerikai nemzetbiztonsági tanácsot, vagyis a National Security Councilt.
Kormányzati szintű amerikai hírszerzés persze korábban is volt. Roosevelt 1942 júniusában elnöki katonai rendelettel hozta létre a nevezetes OSS-t (Office of Strategic Services), parancsnokának a legendás William J. Donovan tábornokot nevezte ki. A háború során felbecsülhetetlen értékű információkat begyűjtő és fontos akciókat végrehajtó OSS-nek lényegesen kisebb felhatalmazása volt, mint egyenes ági utódának, a CIA-nak: feladatköre eleve nem terjedt ki Latin-Amerikára, a hadseregre és a haditengerészetre – ezek az FBI-hoz, a Szövetségi Nyomozó Hivatalhoz tartoztak –, és más szférákban is korlátozták a tevékenységét.
A második világháború vége felé maga Donovan javasolta az elnöknek, hogy az OSS helyett hozzon létre egy személyesen az elnöknek alárendelt, külföldön általános felhatalmazással működő szervezet, amely – előterjesztése szerint – „nyílt és rejtett módon fog hírszerzési adatokhoz jutni, emellett pedig tanácsot ad a hírszerzés irányának meghatározására, kijelöli az országos hírszerzési célokat és rendszerezi a többi kormányszervezet által elkészített hírszerzési anyagokat.”
Roosevelt már nem valósíthatta meg a tervet – 1945. április 12-én meghalt –, de utóda, Harry Truman felkarolta az ügyet: az elnök a katonai hírszerzés, a külügyminisztérium és az FBI ellenkezése dacára 1946 januárjában megalapította a Central Intelligence Groupot, amely már ténylegesen a „Cég” váza volt.
A CIA működéséhez külön törvényben igen széles körű tevékenységi kört engedélyeztek. A Washingtonhoz közeli Langley városkában székelő intézmény feladata a külföldi országok kormányait célzó hírszerzés, a világ összes országának vállalatairól és állampolgárairól szóló információk beszerzése és elemzése. Külföldön bármit megtehet, otthon szinte semmit – az Egyesült Államok határai között az FBI az úr.
A hidegháborús stratégia – a Truman-elvnek is nevezett, „a kommunizmus felgöngyölítését” célul kitűző terv – szellemében felépített intézmény legfőbb ellenfele a KGB volt. Az ellene folytatandó harcban minden eszközt felhasználhatott, és a szervezet kívül maradt a kormányzati kontrollon, így költségvetése és ügynöklistája is rejtve maradt a kormányzat, illetve a törvényhozás elől.
A CIA első valóban világpolitikai súlyú akciója az 1953-as Ajax hadművelet volt, amellyel Iránban megdöntötték a fennálló kormányt, és Mohamed Reza Pahlavi sah híveit juttatták hatalomra. Az akciónak korántsem csak politikai célja – a szovjet befolyás visszaszorítása – volt: az elsőszámú motívumnak az iráni olajüzlet amerikai irányításának megszerzése bizonyult. Hasonlóan sikeres volt a következő CIA-operáció is: Guatemalában távolították el a Washingtonnak nem tetsző kormányzatot, és ültettek Amerika-barát vazallust az elnöki székbe.
A CIA kezdeti időszakának emblematikus arca és egész eddigi történetének legismertebb igazgatója Allen Welsh Dulles volt (1893–1969). A szocialista blokk korabeli karikatúrái – bátyjával, John Foster Dulles külügyminiszterrel együtt – visszataszító szörnyszülöttként ábrázolták, pedig Amerika-szerte híres volt eleganciájáról, kellemes modoráról, finom stílusáról. Igazi karizmatikus személyiség – munkatársai, sőt a média kedvence is lett. Szakmai körökben legenda övezte éles eszét, a hírszerzés és a kémelhárítás mesterének tartották. Tekintélyes politikuscsaládból származott – nagyapja külügyminiszter volt –, és kitűnő egyetemeket látogatott. A princetoni diploma után, 23 évesen diplomáciai szolgálatba lépett, és 1916-ban a bécsi követségen kapott beosztást. A háború alatt Svájcban, majd Isztambulban szolgált – előbbi állomáshelyén 1917-ben egy ügyben ő utasította el az emigrációban ügyködő Lenint –, majd a versailles-i béketárgyaláson helyet kapott az amerikai delegációban.
A külügyi szolgálat után ügyvédként helyezkedett el annál a tekintélyes irodánál, ahol bátyja, a későbbi külügyminiszter John Foster Dulles is dolgozott. A cég rendszeresen kapott megbízásokat a Fehér Háztól és a kormányzattól, így továbbra is benne maradt a nagypolitikában – ilyen minőségében találkozhatott Mussolinival 1932 novemberében és Hitlerrel 1933 áprilisában.
A háború alatt csatlakozott az OSS-hez, majd a CIA megalakulása után azonnal vezető pozíciót kapott, és Eisenhower elnök 1953-ban nevezte ki a Cég élére. Azóta is ő töltötte be a leghosszabb ideig az igazgatói posztot: nyolc évig, 1961-ig vezette a szervezetet. Távozásához nemcsak életkora járult hozzá, hanem az első komoly – súlyos világpolitikai krízist kiváltó – kudarca, a híres-hírhedt kubai Disznó-öböl válság (lásd erről szóló cikkünket).
Castróval alaposan meggyűlt a CIA baja; ismeretes, hogy a szervezet sikertelen kísérletet tett a Commandante meggyilkolására, és a forradalom elfojtására kidolgozott több akció is kudarccal végződött. A baloldali chilei Allende-kormány megdöntése és a Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-botrány, majd később az afganisztáni mudzsahedinek – köztük Oszama bin Laden – katonai kiképzése végképp megtépázták a CIA tekintélyét.
Miután a New York Times címlapján Seymour Hersh megszellőztette, hogy a CIA külföldi államfők meggyilkolásában is részt vett, valamint nyilvántartást vezetett több ezer amerikai állampolgárról, a kongresszus is betekintést nyerhetett a Cég tevékenységébe. Ezek után tiltották meg a külföldi államfők meggyilkolását, s az országon belüli bármifajta tevékenységet, s kötelezték a CIA-t, hogy több kongresszusi bizottságnak is adjon számot munkájáról. Érdekesség, hogy 1989-ben az a George H. W. Bush lett az Egyesült Államok elnöke, aki korábban CIA-igazgató is volt. 2001. szeptember 11. azonban a CIA működésében is jelentős változásokat hozott – a hetvenes években hozott korlátozó rendelkezéseken jelentősen lazítottak.