Spanyolország helyzetét a gazdasági válság alig csituló hullámai mellett egy egyre élesedő belső konfliktus is nehezíti. Artur Mas, a katalán kormány nemrégiben megválasztott feje még tavaly év végén bejelentette, hogy népszavazást szándékozik kiírni a „függetlenségről”, azaz Katalónia elszakadásáról Spanyolországtól. A spanyol kormány ezt megakadályozandó kemény lépésekkel fenyegetőzött. Kijelentette, hogy a tervezett népszavazás alkotmányellenes, ezért az alkotmánybírósághoz fordul. Hozzátette azt is, hogy nem csupán jogi eszközök állnak a rendelkezésére, és a kormány kész használni ezeket. Mindenesetre a katalán népszavazás más elszakadni kívánó tartományok – Galícia és Baszkföld – számára is veszélyes precedenst teremthet.

A katalán miniszterelnök kormányprogramja bemutatásakor egyértelművé tette, hogy 2014-ig megteremtik a függetlenség jogi kereteit. Január 23-án pedig a katalán parlament 85-41 arányban megszavazta azt a szuverenitási nyilatkozatot, amely szerint Katalónia önrendelkezését demokratikus úton fogják kivívni. (Lásd erről korábbi cikkünket.) A spanyol kormány a nyilatkozatra egyelőre visszafogottan reagált, nem tulajdonítva gyakorlati jelentőséget a dokumentumnak.

Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy továbbra is igen nagy a feszültség a központi kormány és a szakadár törekvéseket felkaroló katalán vezetés között, és a helyzet tovább mérgesedhet, különösen, mivel a közvélemény-kutatások szerint a katalánok több mint felének tetszik a függetlenség eszméje.

De mik ennek a szembenállásnak a történelmi, kulturális és gazdasági gyökerei?

Ütközőzóna

Katalónia nyelvi, politikai és gazdasági szempontból is alapvetően különbözik a többi spanyol tartománytól. Mind a katalán, mind a spanyol nyelv latin eredetű, de különböző dialektusaiból származnak. A spanyol (a modern kasztíliai) a rómaiak által Északnyugat-Spanyolországban beszélt nyelv változatából ered. A katalán viszont eredetileg a középkori francia nyelv délkeleten beszélt változata, az úgynevezett régi okcitán, amely az ott beszélt latin nyelvből alakult ki.

Katalónia politikailag is önálló identitással rendelkezik. A 8. század végén a mórok elfoglalták Spanyolország jó részét, de Dél-Franciaországból kiverték őket a frank királyok, egy sor félig független, határ menti ütközőállamot hozva létre, hogy megakadályozzák a mórok visszatérését. A 10. század végére az ütközőzóna keleti része kiszabadult a francia fennhatóság alól, és Katalóniává alakult át.

Katalónia az északi spanyol királysággal, Aragóniával egyesült, és a 14. században fenntarthatta befolyásos parlamentjét – így saját politikai identitását is. Gazdasági téren is másként fejlődött, mint Spanyolország többi része, ami ideológiailag hosszú távú következményekkel járt. Ennek három fő oka van. Az első a földrajzi fekvés – a terület a Földközi-tengerrel határos, és közelebb esik a többi európai piachoz is –, ami hatalmas kereskedelmi előnyt jelent az Ibériai-félsziget többi részével szemben.

A másik az, hogy mivel a mórok csak pár nemzedékre foglalták el a 8. században, Katalónia jó részére nem terjedt ki a rekonkviszta, ami a keresztény Spanyolország által az ország déli és középső részének visszafoglalását jelentette a móroktól a 11–13. században.

A rekonkviszta döntő változást hozott a földtulajdonlásban: a spanyol nemesség és az egyház hatalmas területeket kapott. Ezeken az újra visszahódított területeken a földbirtokok nagyon kevés személy kezében összpontosultak. Katalónia legnagyobb része nem ment át ezen a klasszikus feudalizációs folyamaton, és így ahelyett, hogy földbirtokszerzéssel akartak volna magas pozícióba jutni, a katalánok a kereskedelemben és a politikai, gazdasági terjeszkedésben látták a kibontakozás útját.

A középkor során Katalónia – közvetlenül vagy az Aragóniai/Katalán Királyságon keresztül – a Baleár-szigeteket, Szardíniát, Szicíliát Görögország déli részét és a dél-francia kikötővárost, Montpelliert is magában foglaló földközi-tengeri birodalmat épített ki.

Arany és ezüst

A harmadik tényező, ami a Katalónia és Spanyolország nagyobbik része közötti gazdasági különbségeket növelte, egy másik spanyol hódítás volt – az Újvilág kolonizációja. Katalóniát jórészt kizárták ebből a folyamatból, így annak látszólagos haszna Spanyolország többi részének jutott. Az Újvilág gazdagsága – gyakorlatilag az összes arany és ezüst – Kasztíliába áramlott.

Spanyolország nagy részén az újvilági hódítások kasztíliai haszonélvezői arra használták újonnan szerzett vagyonukat, hogy még több földbirtok megszerzésével erősítsék presztízsüket. Közép- és Dél-Amerika meghódítása csupán a döntően földorientált kasztíliai elit és a spanyol gazdaság nagy részének további elsáncolásához vezetett.

Katalóniában másként alakultak a dolgok. A katalánok hagyományos kereskedő vénája elősegítette, hogy erőteljes, nyitott középosztály szülessen, amely jobb oktatási infrastruktúrára törekedett és arra, hogy beleszólhasson a politikába. A 15. század közepére Aragónia/Katalónia hat egyetemmel büszkélkedhetett, míg Spanyolország többi részén összesen csak négy volt. Kasztília és Aragónia/Katalónia dinasztikus egyesülése után 1479-ben a kvalifikált középréteg segített a katalán parlamentnek, hogy ellenálljon a központi kormány magas adóköveteléseinek – amit a sokkal gyengébb kasztíliai parlamentnek nem sikerül elérnie.

Egyebek mellett ezek a nyelvi, politikai és gazdasági tényezők vezettek a sajátos történelmi tapasztalatokból fakadó katalán identitás kialakulásához, amely egész más, mint amit Spanyolország többi részén tapasztalhatunk. A modern katalán nemzeti mozgalom az elmúlt 300 esztendő nem mindennapi, sokszor ellentmondásos eseményeire támaszkodik.

A legfrissebb fejlemények egy sor szélesebb, szinte egész Európára kiterjedő jelenséget tükröznek – a politikai centralizációt, kulturális romanticizmust, iparosodást és az ideológiai polarizációt.

A 19. század előtt Katalónia bár a spanyol állam része volt, pénzügyi és politikai autonómiával rendelkezett. Mivel a terület a spanyol örökösödési háború veszteseinek oldalán állt, a vereségért súlyos árat fizetett. Az új spanyol rezsim, a központi hatalmat növelendő, a terület minden pénzügyi kiváltságát megszüntette és feloszlatta a parlamentjét. A katalánok sokáig törekedtek ennek visszaállítására, és a pénzügyi autonómia – amit három évszázada nem teremtettek újjá – ma is nemzeti követelésük egyik központi eleme.

A 19. században az európai romantika kora közismerten fellendítette az egyes nemzetek és nemzetiségek, így a katalánok nyelvi mozgalmait is. A premodern Európa országai gyakran soknemzetiségűek voltak és elsődlegesen a dinasztikus uralomra épültek. Az egy területen élőket elsődlegesen az uralkodó alattvalóiként definiálták, nem pedig egy nép vagy nemzet tagjaiként. A romantika mindezt megváltoztatta, az etnikai és kulturális identitásra helyezve a hangsúlyt. Ebből fakadóan a katalán kultúra – a régió eltérő nyelvi, történelmi és gazdasági örökségén alapuló – renaixencának nevezett, széles körű újjászületésének lehettünk tanúi.

Ezt az újjászületést újfent megerősítette a nemzeti büszkeségnek és öntudatnak a katalán ipar 19 –20. századi gyors növekedésével együtt járó hulláma. A régió sokkal nagyobb léptékben iparosodott, mint Spanyolország többi része. A kora újkorban Katalónia fontos gyapjútermelő és gyapjúruha-gyártó központ volt. A 19. századra a terület könnyűipara hatalmas sikerrel terjeszkedett a pamuttextil piacon is. A textilipar robbanásszerű fejlődése nyomán gyárak születtek és felduzzadt a munkásosztály létszáma. Európa többi ipari körzetéhez hasonlóan ez a szakszervezetek és a radikális baloldali politika fejlődésével járt együtt. A 20. században az iparosodott Katalóniában a szakszervezetek, valamint a baloldali és demokratikus irányzatok összeütközésbe kerültek a Kasztíliában és Navarrában erős szélsőjobboldali ideológiákkal.

Menekülés Franco elől

Az 1936 és 1939 közötti polgárháborúban a katalánok a számukra autonómiát ígérő köztársasági kormány mögé álltak. Franco átütő győzelme után a kivégzés vagy jobb esetben a börtön elől menekülő spanyolok 60 százaléka katalán volt.

Az ezt követő években Franco szétzúzta a katalán kultúra tartóoszlopait, betiltotta a katalán nyelvet, irodalmat, filmeket, még a táncokat is. A nacionalista uralom az 1970-es évekig sok szenvedést és keserűséget okozott Katalóniában, ami tovább erősítette a katalánok függetlenségi aspirációit.

Spanyolországot 2008 óta recesszió sújtja, és ez ismét előtérbe hozta a katalán függetlenségi követeléseket. Az ország többi részével összehasonlítva ugyanis a katalán gazdaság viszonylag erős. Spanyolország GDP-jének 20 százalékát teszi ki, míg lakossága az ország népességének csupán 16 százaléka, amely az ország területének 6 százalékán él. Katalán közgazdászok azt állítják, hogy 8 százalékkal több adó hagyja el Katalóniát, mint amennyit a régió a központi kormányzattól kap, s emiatt a katalánok úgy vélik, hogy erejükön felül támogatják Spanyolország többi részét. Különösen neuralgikus pont, hogy 2005-ben nem sikerült megegyezésre jutni a pénzügyi autonómia visszaállításának kérdésében.

A spanyol kormány eközben úgy érzi, hogy a katalán regionális kormánynak a függetlenségről tartandó népszavazásra irányuló kísérletei „a spanyol nemzet megbonthatatlan egységén, minden spanyol közös és oszthatatlan hazáján” alapuló spanyol alkotmány megszegésére irányulnak.

Madrid és Barcelona között tehát az eltérő történelmi fejlődésből fakadó konfrontáció egyre sötétebb forgatókönyve körvonalazódik.