Kereken 150 éve, 1865. április 14-én érte lövés Abraham Lincolnt, az Egyesült Államok tizenhatodik elnökét. A merénylő, John Wilkes Booth ünnepelt színész volt, de űzött vadként halt meg. Áldozata háborús elnökből az egység és egyenjogúság szimbólumává vált.
Abraham Lincoln 1809-ben született, ügyvéd volt, mielőtt 1861-ben megválasztották az Egyesült Államok elnökének. Ő lett a fiatal Republikánus Párt első elnöke, és szintén az első, aki merénylet áldozatává vált. Hivatali ideje egybeesik az amerikai történelem legvéresebb éveivel, az Észak és Dél közti polgárháborúval.
A viszály legfőbb okaként ma már a rabszolgák felszabadítását emlegetjük. Egyrészt azonban ez sem csak emberi jogi kérdésnek számított, súlyos gazdasági vonatkozásai voltak, és komoly hatással bírt az államok közötti erőviszonyokra. Másrészt több más területi és gazdasági kérdés feszítette tovább az ellentéteket a két országrész között.
Olyannyira, hogy eleinte magának a háborúnak sem a felszabadítás volt az elsődleges célja. Lincoln kezdetben csak korlátozni akarta a rabszolgaság intézményét, de ez is elég volt ahhoz, hogy a megválasztásakor hét déli állam kiváljon a szövetségből. Az elnök ebbe nem törődött bele, és katonai erővel akarta megakadályozni a szakadást. Ennek hatására lépett ki további négy állam, és a szakadárokból megalakult az Amerikai Konföderációs Államok.
A háború azzal tört ki, hogy az új államszövetség elkergette az északi unionista katonákat. A polgárháborúval tehát az ország újraegyesítését akarta elérni Lincoln, a lázadó államok rabszolgáinak felszabadítása az 1863-as Emancipációs kiáltvánnyal vált deklarált céljává, amelyet a tizenharmadik alkotmánykiegészítés szentesített 1865 elején.
Mindenesetre Lincoln hatalomra kerülésével éleződött ki az ország társadalmi és gazdasági berendezkedésébe kódolt feszültség. Nem csoda hát, hogy többször is erőszakkal próbálták meg eltávolítani őt. Először még 1861-ben, első beiktatásakor terveztek ellene merényletet. Később pedig, 1864 augusztusában az emblematikus cilinderét lőtték le a fejéről, de ő maga ekkor is sértetlenül megúszta. 1865. március 4-én pedig megkezdhette a második ciklusát is, amelyből azonban már csak egy hónapot tudott kitölteni.
John Wilkes Booth már a legemlékezetesebb szerepe előtt is ismert volt, kora egyik legsikeresebb színészeként dolgozott Washingtonban. Maga Lincoln is többször látta a színpadon, sőt annyira kedvelte a játékát, hogy a Fehér Házba is meghívta. Booth persze visszautasította a megtiszteltetést, mivel elszánt Konföderáció-párti volt. Az útjaik mindenesetre többször is keresztezték egymást: Lincoln látta Booth darabjait, a színész pedig élőben hallgatott több elnöki beszédet, sőt a második beiktatásán is jelen volt.
Ugyanakkor Booth már ekkor is azon dolgozott, hogy az elnök személyén keresztül megfordíthassa a vesztésre álló háborút. Ulysses Grant tábornok 1864-ben beszüntette a foglyok cseréjét, hogy megakadályozza a déli hadsereg újratöltését a szabadon engedett katonákkal. Booth ezt a cseretilalmat akarta feloldatni azzal, hogy hat társával elrabolják Lincolnt. 1865. március 17-én, egy színdarab alkalmával, az előadás után akarták elfogni, de az elnök végül mégse nézte meg a darabot. Ehelyett egy ünnepségen vett részt – éppen abban a hotelban, amelyben Booth akkoriban lakott. Így ez a terv is meghiúsult.
Bár a történészek vitatják, egyesek szerint Lincoln megálmodta a halálát. Ward Hill Lamon, az elnök barátja évekkel később azt írta, hogy Lincoln néhány nappal korábban beszámolt neki egy álmáról, amelyben elnöki ravatalon járt a Fehér Házban.
Egy másik, visszatérő álmát halála reggelén mesélte el a környezetének. Ebben ismeretlen vizeken hajózott át nagy sebességgel a túlsó partra, és állítása szerint a háború minden fontos eseménye előtt ezt álmodta.
Booth az utolsó pillanatig hitt abban, hogy a Konföderáció bukása még megakadályozható. Az emberrablási kísérlet után viszont, Robert Lee tábornok sorsdöntő appomatoxi fegyverletétele miatt, egyre reménytelenebbé vált a helyzet. Booth és társai ezért még radikálisabb lépésre szánták el magukat.
Booth abban reménykedett, hogy ha legyilkolják a teljes unionista vezérkart, akkor Északon kitör az anarchia, és Dél fordíthat a háború sorsán. Ezért két társával, Lewis Powellel és George Atzerodttal nemcsak Lincolnt, hanem Andrew Johnson alelnököt és William Seward külügyminisztert is áldozatul szemelték ki.
Sewardot végül csak megsebesíteni sikerült. A Lincolnt az ország élén követő Johnson pedig még ezt is megúszta, Atzerodt idegei ugyanis nem bírták a nyomást, és még a merénylet előtt elmenekült (miután ő már magát a gyilkos tervet is ellenezte). Az elnöknek nem volt ilyen szerencséje. Lincoln április 14-én este Tom Taylor Amerikai kuzinunk című vígjátékát nézte a washingtoni Ford Színházban, amikor Booth belevágott a tervébe.
Az elnöki páholy védelme egy John Frederick Parker nevű rendőr feladata lett volna, de ő először jobb helyet keresett, hogy láthassa a darabot, a merénylet idején pedig már az elnök inasával és kocsisával ivott a szomszédos kocsmában. Ez az elővigyázatlanság ma már elképzelhetetlen, de akkoriban még nem volt szokványos esemény egy elnököt célzó merénylet. Ezt mutatja az is, hogy Parker az eset után is rendőr maradhatott, és csak három évvel később rúgták ki, miután szolgálatban elaludt. Egyébként sem biztos, hogy a jelenléte megakadályozta volna a merényletet, hiszen Booth ünnepelt sztár volt, akit az elnök feltehetően szívesen engedett volna be a páholyba.
Booth tehát pisztollyal a kezében belépett a páholy előterébe. A darabot jól ismerte, ezért megvárta a legviccesebb részt, hogy a közönség reakciója elnyomja a lövése hangját. A csattanónál benyitott a páholyba, és
Egy késsel a szintén a páholyban tartózkodó, és a lövés után rátámadó Henry Rathbone katonatisztet is megsebesítette, majd a színpadra ugrott.
Sic semper tyrannis! Megbosszultam a Délt!
Pontosabban nem tudjuk, mit kiáltott, mert a fültanúk egy része nem is emlékezett a latin mondatra, maga Booth pedig a naplója szerint csak az első felét idézte. Az “Így jár minden zsarnok” felkiáltást mindenesetre a hagyomány szerint Brutus használta először, mikor meggyilkolta Julius Caesart, egyébként pedig a szakadár Virginia állam mottója volt.
– kiáltotta. Mivel hivatásából adódóan megszokták már a színpadon, az 1700 fős közönség későn eszmélt, hogy nem a darab részét látja. Így a gyilkos annak ellenére el tudott menekülni, hogy a nagy ugrás miatt törött lábbal landolt.
Lincoln nem halt meg rögtön, de a sebe olyan súlyos volt, hogy hiába ért oda perceken belül két orvos is a nézőtérről, nem tudtak segíteni rajta. Végül átvitték a szemközti fogadóba, ahol többen virrasztottak mellette. Másnap reggel, 56 évesen halt meg. Vagyis Lee tábornok április 9-i sorsdöntő fegyverletételét még megérte, a polgárháború május 9-i hivatalos lezárását már nem. Május 4-én temették el az Illinois állambeli Springfieldben, ahol a Fehér Ház előtt élt és dolgozott.
Booth dél felé menekült, de nem sokáig tudta elkerülni a sorsát, illetve a keresésére indított hadseregnyi katonát és rendőrt. Április 26-án találtak rá egy farmon, és mivel nem adta meg magát, rágyújtották a rejtekhelyéül szolgáló istállót, majd egy katona lelőtte. Utolsó szavai állítólag ezek voltak:
Hasztalan, hasztalan
Igaza lett, a merénylet hiábavalónak bizonyult. Addigra a polgárháború gyakorlatilag már eldőlt, Lincoln halála pedig nemhogy nem változtatott ezen, de sokak szemében az egységes nemzet mártírjává avatta az elnököt. Koporsóját tízezrek kísérték Washingtonból Springfieldbe, a Lincoln-emlékmű pedig 1922 óta a polgárjogi mozgalmak emblematikus helyszíne. Csaknem száz évvel később Martin Luther King is itt mondta el legendás beszédét, az első meggyilkolt elnök kilenc méteres szobrának szimbolikus árnyékában.