Hónapokig tartotta magát az a legenda, hogy egy aranyrudakkal és egyéb kincsekkel tömött vonatot rejt egy lengyel hegy, és hogy a vonatot a nácik rejtették el. A vonatot állítólag megtaláló kincsvadászok augusztus óta folyamatosan újabb és újabb információkkal állnak elő, amiket rendre megcáfolnak a tudósok, a lengyel hatóságok mégis egészen minisztériumi szintig segítik a furcsa és titokzatos akciót.
A legenda szerint aranyrudakkal tömött páncélozott vonatot (néhány forrás szerint több vonatot) ástak el 1945-ben lengyel wałbrzychi Bagoly-hegységben a nácik, hogy elrejtsék a második világháború alatt összerabolt kincseket. A történet úgy szól, hogy a 150 méteres szerelvényt a hegyek alatti titkos alagútrendszerbe falazták be, és telis-tele van a Harmadik Birodalom jelentős mennyiségű aranyával, drágaköveivel és műtárgyaival.
2015 nyara óta folyamatosan újabb és újabb hírek érkeznek az állítólagos aranyvonatról: szponzorok támogatják a lelkes kincsvadászokat, lengyel miniszterek és miniszter-helyettesek nyilatkoznak az ügyben, a krakkói bányászati akadémia is kutat, sőt, a hadsereg potenciális bevonásáig jutott a rejtély. A legfrissebb információk szerint viszont tudósok megnézték, és ahol lennie kellene a titokzatos vonatnak, ott nincsen semmi.
A rejtélyeknek éppen az a lényege, hogy rendszerint nem lehet ismerni az eredetüket, sőt, annál izgalmasabbnak tűnnek, minél homályosabb és meseszerűbb a kiindulópontjuk. A legenda népszerűségét nemcsak hatalmas pénzügyi értéke, hanem az a tény is megtámogatta, hogy a nácik valóban építettek alagútrendszert arrafelé, aminek a kialakításába ráadásul hatalmas energiát fektettek, és soha nem derült ki, milyen célra készítették. Hadifoglyok, deportáltak és kényszermunkások vájták a Bagoly-hegység belsejét, a feltételezések szerint fegyvergyárnak szánták az alagutakat, de egyes források szerint akár Hitler főhadiszállását telepítették volna ide.
Aztán 2015 augusztusában robbant az aranyvonatbomba, amikor először a Daily Mail brit bulvárlap, majd a Reuters hírügynökség is beszámolt arról, hogy egy lengyel és egy német férfi jogi képviselőjükön keresztül felkereste augusztus 18-án a Bagoly-hegységnél területileg illetékes wałbrzychi hatóságokat, és állították, hogy egy német páncélozott vonatot találtak, amelyen rajta van az eredeti rakomány. És hogy nem árulják el, hol van pontosan a vonat, amíg a hatóságok nem garantálják nekik, hogy 10 százalékot kapnak a felfedezés értékéből. Ugyanis a lengyel jog szerint a földben, föld alatt talált dolgok az állam tulajdonát képezik.
Talán ezért is cuppantak rá annyira a már elejétől gyanús történetre a lengyel hatóságok, mert gyakorlatilag azonnal beindult a lengyel állami gépezet, és folyamatosan segítették az állítólagos kincsvadászokat.
Még augusztusban egy Marika Tokarska nevű önkormányzati alkalmazott elárulta, hogy a kincsvadászok szerint egy 150 méteres vonatról van szó, és a rajta lévő kincsek több mint egymillió dollárt is érhetnek. A szokatlan hírre több lengyel és nemzetközi tudós is megszólalt, a határozottabbak állították, hogy itt valami hatalmas szélhámosságról van szó, és a szelídebbek is kétségeiknek adtak hangot. Ennek ellenére a világ sok pontjáról érkező kincsvadászok tűntek fel Wałbrzych megyében, hogy ne maradjanak le a rejtély megoldásáról. Ahogy egyre többen szólaltak meg az aranyvonattal kapcsolatban, úgy duzzasztották az érdeklődést iránta, még a New York-i Zsidó Világkongresszuson (WJC) is szóba került, ami után a kongresszus közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a náci vonaton esetlegesen talált minden értéket a jogos tulajdonosának kell visszajuttatni. "Nagyon reméljük, hogy a lengyel hatóságok minden szükséges lépést megtesznek arra az esetre, ha a vonaton haláltáborba küldött zsidóktól rabolt tárgyakat találnának" - mondta Robert Singer, a WJC vezetője.
A két kincsvadász még mindig nem mondta meg, hol találta a vonatot, amikor a lengyel kulturális miniszter-helyettes, Piotr Zuchowski azzal állt elő, hogy látta a vonatról készült radarfelvételeket, és azt is, hogy feltehetően fegyverek vannak rajta. Később saját tárcája elhatárolódott tőle, de a hivatalos szervek ennek ellenére sem álltak le: a helyi hatóságok a védelmi minisztériumhoz fordultak segítségért. Azt kérték, biztosítsák a területet, mert attól tartottak - bár erre konkrét bizonyítékot nem mutattak be -, a vonat tele lehet fegyverekkel, alá lehet aknázva, és metángáz felhalmozódása is lehetséges. Ezért a helyi rendőrség, tűzoltóság és a lengyel hadsereg is a térségben vizsgálódott a lehetséges biztonsági kockázatok miatt.
A hivatalos szervek tehát feltűnően komolyan kezelték a hoaxnak tűnő sztorit, de mivel szokatlan, ritka, titokzatos és nagy értéket rejtő dologról van szó, nemcsak ők, de a világsajtó is ráugrott a témára. A Telegraph például percről percre frissülő cikkben követte az eseményeket. Az események közepén egy 39 éves férfi meghalt a hegyen, az állítólagos vonattól nagyjából öt kilométeres távolságban, mert leesett egy síremlék tetejről. Társait később sírgyalázással gyanúsították, és egyáltalán nem bizonyítható, hogy a vonattal bármilyen kapcsolatban lettek volna, vagy hogy amiatt mentek oda, de ez is hozzájárult a legenda titokzatosságának táplálásához.
Az ARCA, műkincsekkel összefüggő bűncselekményeket vizsgáló szervezet információi szerint két héttel az első hírek után fedte fel magát a két kincsvadász, akik állítólag megtalálták a vonatot. Egyikük Piotr Koper walbrzychi lakos, másikuk pedig a német Andreas Richter. Azt állították, hogy egy olyan ember árulta el nekik a vonat lelőhelyét, aki segédkezett a náciknak az elrejtésben, és hogy a halálos ágyán osztotta meg velük a vonat lelőhelyét. Később pedig az is kiderült, hogy egy Tadeusz Slowikowski nevű idős bányásszal is egyeztettek, aki korábban állította, hogy létezik egy ilyen szerelvény és egy 1926-os térképen mutogatta a lelőhelyet.
Egy meglehetősen komolytalannak tűnő céges weboldalt is létrehoztak a kincsvadászok, a cégük neve XYZ lett. A szájton videókat mutatnak be és rövid szövegeket posztolnak arról, hogy milyen eszközökkel milyen vizsgálatokat végeznek éppen a hegyek között, illetve, hogy a hírekkel ellentétben nincs semmilyen szponzoruk, így arra kérik az olvasóikat, hogy küldjenek nekik anyagi támogatást. Azt írják itt, hogy egy KS700 nevű radar eszközt használnak, amit valóban föld alatti fémtárgyak vizsgálatára szokás használni, de az eszközt forgalmazó weboldal referenciái szerint eddig maximum 70 méteres területet tudtak vele befogni, a vonat meg elvileg 150 méteres.
Publikáltak a kincsvadászok egy az eszközzel készített radarképet is, ami szeptember harmadikán arra késztette Tomasz Siemoniak, akkori lengyel védelmi minisztert, hogy bejelentse: a honvédség részt vesz a helyszín biztosításában. Ezzel párhuzamosan mindkét kincsvadászt kicsapták abból a régészeti társaságból, amelynek tagjai voltak, és amelyben a világháborús időszakot vizsgálták. A társaság többi tagja kamunak gondolta az aranyvonat-sztorit, pedig a közösségnek Koper az alelnöke is volt.
Szeptember második felében újabb és újabb lengyel hivatalnokok tartottak sajtótájékoztatókat az ügyben és újabb, a tudósok által gyanúsnak ítélt fotók kerültek ki a Twitterre és a Gazeta Wroclawsk nevű lengyel laphoz a kutatásról. Egy közel háromnegyed órás filmet is készítettek arról, hogyan halad a feltárás, az üzleti gépezet beindult: csokiból készült aranytömböket és aranyvonatos pólókat kezdtek árulni a helyi szuveníresek. A lengyel hadsereg közben megtisztította a területet, bokrokat és fákat vágtak ki, hogy könnyebben haladjon a vizsgálat. Tomasz Siemoniak védelmi miniszter a művelet végén azt mondta, katonái nem találtak a felszínen semmilyen veszélyes tárgyat, ezért innentől nem foglalkoznak a területtel. „A kincsvadászat nem a mi feladatunk” - fogalmazott.
Október közepén a két kincsvadász GPR földradaros vizsgálatra kért engedélyt Wałbrzych polgármesterétől, aki azt mondta, megvizsgálják beadványukat, illetve, hogy tizenegy másik csoport hasonló engedély-kérését is. Aztán két hónapig csend volt aranyvonat-témában, majd december 15-én a krakkói bányászati egyetem professzora, Janusz Madej közölte: a terület földtani vizsgálata szerint semmi nincs ott, ahol a vonatnak kellene lennie.
Mágneses és gravitációs módszerekkel vizsgálták meg a helyszínt, és ezek alapján a professzor azt mondta, elképzelhető, hogy egy alagutat rejt a terület, azonban semmiféle vonat nincs ott. „Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy nincs vonat ezen a helyen” – jelentette ki a geológiaprofesszor a december 15-i sajtótájékoztatón.
Ott felszólalt a két kincsvadász, Piotr Koper ésAndreas Richter, és továbbra is bizonygatják, létezik az alagút, abban egy vasúti vágány és egy szerelvény is. A kincsvadászok további kutatásokat, ásatásokat szeretnének, ezekről a walbrzychi önkormányzat dönt majd. Az aranyvonat legendája simán lehet, hogy tovább robog.
Természetesen egyáltalán nem példa nélküli, hogy valaki valóban találjon valami nagyon izgalmas kincset, és az sem, hogy kételkedjenek az ismereteiben. Ez a tény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az aranyvonat a Time-tól a New York Timeson át az összes elismert hírügynökségig és tévécsatornáig izgatta a sajtót és rajtuk keresztül az olvasókat és nézőket.
Mert ott volt például a Titanic, aminek a felkutatását szintén támogatták a hatóságok, egészen pontosan az amerikai Haditengerészet, a közvélemény pedig ostobaságnak tartotta a kutató ötletét. Aztán egy amerikai-francia kutatócsoport Dr. Robert Ballard és Jean-Louis Michel vezetésével 1985-ben, hetvenhárom évvel a tragédia után találta meg az utasszállító hajó roncsát, 22 kilométerre a hajón utoljára rögzített koordinátáktól.
Kétségek előzték meg Tutanhamon sírjának felfedezését is. A fáraók nyughelyeinek ásatásait finanszírozó dúsgazdag Lord Carnarvon már erősen türelmetlenkedett, mivel 1907-ben bízta meg Howard Cartert a Tutanhamon- kutatásokkal, de ő nem talált semmit egészen 1922-ig. Ugyanis irtó nehezen lehetett megtalálni a nyughelyet, mivel a Tutanhamon sírjához vezető lépcsősor elé hordták azt a törmeléket, ami VI. Ramszesz sírjának építésekor maradt. Aztán Carter egyik munkása talált egy lépcsőfokot, letakarította, aztán talált egy újabbat, a többi pedig már történelem.