A népi mozgalom alapvetően baloldali programmal volt a Horthy-rendszer ellenfele, földosztást, a szegényparasztság felemelésétől társadalmi megújulást váró íróit perbe fogták, ma mégis főleg csak a népi-urbánus szembenállás miatt szokás hivatkozni rá, mint valami antiszemita ősforrásra. A politikában utoljára a rendszerváltás környékén bukkant fel a népiek hagyománya, de Csurka a mozgalom legrosszabb elemeit tette pártprogrammá. Azóta csak populista retorika van (a népiek szótárában ez nem szitokszó), populista, a „nép” érdekében gyakorolt politika nem nagyon.

A Népiblogot  kutatók (Bartha Ákos, Németh Endre, Paár Ádám, Péterfi Gábor, Papp István és Veres Sándor) hozták létre, de ez nem csak a beavatottaknak szóló eszmetörténeti szöszölés terepe, azt remélik, hogy a népiek hagyománya újra feléleszthető. A népi gondolattól látszólag lehető legtávolabbi közegben, a Facebookon próbálkoznak, többek között képaláírás méretű nano-szociográfiákkal; kicsit hosszabb írásaik közben már könyvben is olvashatók. „Lehet mondani, hogy amit csinálunk, az csökevény műfaj, de nem sírni kell, hanem alkalmazkodni a megváltozott kommunikációs térhez” – mondja Papp István.

De lehet-e szemezgetni a népi mozgalom ellentmondásos hagyományából? „Lehet, hogy a népi szó ma túl riasztóan hat. A népi-urbánus vitáról mindenki hallott, általában azzal a hatalmas leegyszerűsítéssel, hogy a népiek az antiszemiták, az urbánusok meg a zsidók. Manapság ezek a jelzők csak egymás stigmatizálására szolgálnak.” A két csoport a két világháború között sokkal közelebb állt egymáshoz, mint azt ma gondolni szokás. József Attila előbb inkább népi volt, aztán a Szép Szó köreiben inkább urbánus, Veres Péter fordítva, szóval volt átjárás, és Papp István szerint nem annyira a programpontokban volt különbség: földosztás, szavazati jog, gyülekezési és sajtószabadság, társadalmi mobilizáció – ezekben a népiek és az urbánusok 90 százalékban megegyeztek.

Amikor aztán a nyolcvanas években újrakezdődött a vita, az már egy más típusú konfliktus lett, a sematikusabb „nemzeti hagyományok ápolása” kontra „nyugatos modernizáció” felállással. „Azzal a népszerű véleménnyel, hogy Aczél György játszotta ki egymással szemben Csurka Istvánt és Kis Jánost, mindig vitatkoztam” – válaszolja Papp István a felvetésre, hogy mennyire a Kádár-rendszer bűne az értelmiség megosztása.

Che Guevara ősmagyarban belovagol

A mai „népiesek” és „urbánusok” sok mindenben nem örökösei az elődeiknek. Az egykori polgári radikálisoknál, urbánusoknál sokaknál jelen volt egy markáns antikapitalizmus is, vagy Jásziéknál a szegényparasztság támogatása – a nyolcvanas évek demokratikus ellenzékében ez már nem nagyon van meg . A népieknél is óriási az átalakulás, és ez könnyen látható hanyatlástörténetnek is. Eredetileg a Horthy-rendszerrel szemben szerveződtek meg, de ahogy a népi-nemzeti rendszernek a Kádár-rendszer lett az ellenpólusa, érzelmileg egyre megbocsátóbbak lettek a Horthy-korszakkal.

A népiek első nemzedékében erős volt az európai tájékozódás is – Illyés Gyula és Szabó Dezső komoly francia műveltséggel rendelkezett, Németh László sok nyelven olvasott, Erdei beutazta Európát –, ez a nemzetközi viszonyulás azonban elveszett a nyolcvanas évekre, ahogy a közép-európai népek együttműködésének gondolata is. „Csurkáéknál már sem a nyelvtudás, sem az igény nincs meg rá. Helyette ma Horthy-nosztalgia van és ősmagyar mitológia. Meg lehet nézni, hogy mit adott ki Püski a negyvenes években, és mit az ezredforduló után”.

Az államszocializmus alatt ugyan a népi mozgalom továbbélt, mégis megszakadt a folytonosság. A Kádár-korban sokáig élt az illúzió, hogy, mint Németh László mondta, „mi olyan szocializmust építünk, aminek magyar koloritja van”. A rendszer vezető népi értelmiségiekkel is igyekezett legitimáltatni magát, azt várva tőlük, hogy mondják ki, lám-lám, a Horthy-rendszerhez képest vannak előrelépések. „Ez egy kétségtelenül problematikus viszony sokféle reakcióval az elvtelen kollaboráción át a jó szándékú taktikázásig. Amikor jön az új népi nemzedék, ők nagyon sokáig abban a hitben élnek, hogy a rendszer javítható – Csoóri még 1990-ben is arról az álmáról ír, hogy Che Guevara belovagol a Margit hídon.”

A rendszerváltás utáni népieknél elmaradt a kritikai szembenézés és a nyelvi korszerűsítés, és tisztázatlan maradt a népfogalom is – emeli ki Papp István. A Kádár-korszak népi mozgalmának irodalmi nyelve 1990 után pillanatok alatt avíttá vált; Csurkának még a kétezres évek elején is voltak szövegei a német veszélyről, ezek akkor már teljes anakronizmusként hatottak.

Az elfelejtett alsó

A nagyon heterogén, marxistákat, szélsőjobboldaliakat és angolszász orientációjukat is magában foglaló eredeti népi mozgalomból a Népiblog szerzőinek az a „demokratikus centrum” a legrokonszenvesebb, amit leginkább Bibó, Szabó Zoltán, Kovács Imre és Illyés Gyula neve fémjelez. Azt próbálják végiggondolni, hogy mik a megőrzendő értékek a mozgalom múltjából, kérdés azonban, hogy szétszálazhatók-e a pozitívnak tartott elemek a ma már vállalhatatlanoktól, lehántható-e a svábgyűlölet és az antiszemitizmus az eredeti népi gondolatról.

Nem lehet kritikátlanul folytatni a népi mozgalom hagyományát.

„Számos olyan dolog van, amit nem szabad továbbvinni, ilyenek a kollektív előítéletek, melyek, bár eltérő mértékben az egyes gondolkodóknál, részét képezték a mozgalomnak. Ma is felvállalható azonban a szociális érzés, a társadalmi mobilitás felkarolása, a kisközösségek szerepe és a határon túli magyarok ügye.”

De vajon ki ma a nép, lehet-e úgy használni a fogalmat, hogy abból ne zárjunk ki szükségszerűen másokat? Szabó Dezsőnek a magyar nép még egyenlő volt a magyar parasztsággal, a hagyományos parasztság azonban legkésőbb a hatvanas évek elején eltűnt. „Megmaradt viszont az elit és a lent lévők közötti távolság mindennapi tapasztalata, amiből sok keserűség, frusztráció és düh származik. „Nagyon komoly ellentétek feszítik a magyar társadalmat. Nem szeretem a „válságrégió” kifejezést, de nagyon nagy embertömeg van a falvakban, a városok peremvidékén, a tanyákon – ez az a társadalmi közeg nagyjából, amit népnek lehet hívni. A nép, amiről Bibó azt mondta, hogy egy sajátos kelet-európai tartalmat hordoz: az alul lévők, akik nem integrálódtak a politikai közösségbe.”

Ebben a cigányság is benne van. „A hatvanas években Csoóri, Sára Sándor, Nagy László nagyon érzékenyen reagáltak erre a problémára, úgy fogták fel, hogy a kádári modernizáció szétzúzta a cigányságot, mint hagyományos közösséget. Ez a népi alapállás azóta eltűnt, ezt tulajdonképpen most már senki nem vallja. Pedig a probléma hasonló a tanyafelszámolásokéhoz: a hagyomány- és identitásnélküliség ugyanúgy sújtja a parasztközösségek leszármazottait, mint a cigányságot.”

Felhagyott Kert-Magyarország

A népi mozgalom meghatározó figurái közül Erdei Makóról, Veres Péter Balmazújvárosról, Illyés „a puszták népéből” jött. Papp István Mezőtúrról indulva lett a népi mozgalom kutatója. „Amikor apósom a kárpótláskor földhöz jutott, még élt az ő apósa, akit az ötvenes években kuláknak nyilvánítottak, és aki tudta, hogy mit jelent egy nagyobb darab földet művelni, a tőkét újra beleforgatni. A tapasztalatokat átadta, de így is eltelt másfél évtized, mire a vállalkozás nyereséges lehetett.”

Sokan nem jutottak el idáig. A ‘45-ös földosztáshoz és a szocialista kollektivizáláshoz hasonlóan a kárpótlás is politikai döntés volt, „a gazdasági racionalitás háttérbe szorult”. A földművelésbe vagy nagyon idős emberek kezdtek bele, vagy kényszervállalkozók. A birtokok széttagoltak, sok helyen veteményes sincs; az udvar pázsit és/vagy lomtár.

1985 körül nálunk Mezőtúron az utcában 32 házból csak egy-kettő volt, ahol nem tartottak disznót; húsz évvel később fordítva, alig egy-két háznál maradt állat.

Az a munkaetika, amire a népiek még építhettek, és még a nyolcvanas évek háztájijában is megvolt, meghalt. „Ha van saját gyümölcsöm, állatom, az egy bizonyos szabadságot, egzisztenciális függetlenséget is ad. Ez eltűnt. A hobbikertmozgalom még a nyolcvanas években is nagyon ment, most sorjáznak az eladhatatlan kertek.”

„Nagyon fontos, hogy most mások a társadalmi alapok. A harmincas években volt egy nagyon dinamikus parasztság, amelyről lehetett hinni, hogy ha földet kap, megújítja az országot. Most nem ez a helyzet, nem lehet azt várni, hogy egy nagy reform nagy mértékben mobilizálna társadalmi energiákat.”

Utópiák vagy programok

Csurkáékkal a népi gondolatból leginkább az antiszemitizmus maradt, majd a MIÉP-pel együtt az egész mozgalom eltűnt a politikából. Az MSZP népi irányultságú figurái a „mi vagyunk azok a szocialisták, akiket a Fidesz jobban szeret” szerepen túl nem értek el semmit, a cigányellenes új szélsőjobbnak pedig ehhez az egészhez már semmi köze. „Az elittel szembeni érzelmek a harmincas években is megvoltak, és az elitbe nagyon sokakat besoroltak, joggal, jogtalanul. De markáns különbség, hogy a népiek a meglévő érzelmekre mégiscsak pozitív választ tudtak adni: társadalmi mobilizáció, a politikai szabadságjogok kiterjesztése, földosztás – ez egy átélhető vízió volt egy hat osztályt végzett parasztember számára is. Ma nem látom azt a pozitív víziót, amiből egy szabad, öntevékeny, önbizalommal teli társadalom születhetne.”

Az a centrális, demokratikus hagyomány, ami a Népiblog szerzőinek közel áll a szívéhez, gyakorlatilag elfelejtődött. Amikor a konkrét politikai programpontokat tudakolom, meg azt, hogy van-e még szerinte létjogosultsága és tartalma a harmadik utasságnak, Papp István óvatosan válaszol. „Az alapvető dilemma, hogy a népiek nemcsak egy ellenzéki áramlat voltak, hanem egy mai szóval rendszerkritikus, bizonyos mértékig utópista mozgalom. Ha ma élnének, Fukuyamával nagyon nem értenének egyet. A nagy kérdés, hogy az elmúlt hetven év kísérleteit látva lehet-e ma olyasmikben hinni, hogy létrehozható egy szövetkezeti formára épülő gazdaság, mely közben megőrzi a parlamentáris rendszer értékeit és nem sérti a szabadság- és tulajdonjogokat. Én ebben borúlátó vagyok.”

Hogy akkor mi lehet a XXI. században a népi program? „Visszakérdezek: a mai baloldali pártok annyira baloldaliak? Felvállalják a társadalmi mobilitás eszméjét, a kistulajdonosi kapitalizmust, a munkavállalói jogok képviseletét, a területfejlesztési pénzek radikális átcsoportosítását, vagy mondjuk azt, hogy csinálnak egy új népi kollégiumi rendszert, nehéz helyzetű falusi gyerekek, cigány gyerekek számára? Nem látom a tolongást egy ilyen politikai program iránt. Pedig ezek az elemek nem lépik át a parlamentáris demokrácia és a piacgazdaság kereteit, és nem is feltétlenül egy etatista államot jelentenek.”

A magyar társadalom többmilliós tömege, a tanyák és falvak világának történései nem lépik át a híroldalak ingerküszöbét, legfeljebb ha durva bűncselekményekről van szó – mondta Papp István a Népiblog könyvbemutatóján. Ők ezen változtatnának, most a Facebookon. A kisközösségeket szervező értelmiségi a mintaképük, és bár határozottan azt mondják, hogy nem akarnak mozgalmat csinálni, remélik, hogy majd lesznek fiatalok, akik a politika felé is nyitottak.