Budapest nagyhírű szecessziós palotáját Erzsébet királynő udvari csempész-kereskedőjéről nevezték el, az angolszász szellem később liberális politikacsinálásban és németellenes szervezkedésekben manifesztálódott, de itt működött az egyik első politikai kabaré is Pesten. Egy ikonikus épület titkos története a piperkőc pártvezértől a felemelkedett konzumnőn át a szétvert fürdőkádakig: A Gresham a nácik ellen.
A földszintről piros bársonyszőnyeg futott az ötödikre, vagy lehetett menni a mahagóniból készült, természetesen paddal ellátott liften is. A nagypolgári lakások itt a nagynál is nagyobbak voltak, nem a három-négyszoba plusz cselédszobás szokásos pesti bérpalotáról beszélünk, hanem 8-10 szobás luxuslakosztályokról tolóajtókkal és díszüvegezéssel, stukkómenyezettel és kandallóval, a fürdőben különös alakú mosdókagylókkal és rézcsapokkal, a falakból diszkréten kandikáltak ki a ház központi porszívórendszerének csatlakozói.
Így néztek ki az emeleti lakások a második világháború előtti Gresham-palotában, de voltak itt félnyilvános terek is exkluzív klubhelyiségekkel, a földszinti passzázsban pedig luxuscikkeket kínált a bazársor, elzárva az utca személytelenségétől és a mindig gyanús társadalmi forgatagtól.
A Lánchíddal szemben lévő, ma ötcsillagos hotelként működő palota annak a korszaknak a műve, amikor Budapest Krúdy szavaival
szanfranciszkói tempóban lett németnyelvű kisvárosból magyar világváros.
Tulajdonképpen négy önálló házat egyesít a palota, amelyeket üvegkupolával fedett földszinti átjáró köt össze. Korábban egy gazdag cincár kereskedő háza, a róla elnevezett Nákó-palota állt itt, az értékes telket az 1880-as években vette meg a Gresham Életbiztosító Társaság. Az angol biztosító lebontatta a régi palotát, és a helyére 1904 és 1907 között épült fel az új, többé-kevésbé a mainak megfelelő épület.
Hogy ki ez a bizonyos Gresham? Erzsébet királynő (nem a mostani, hanem a négyszáz éve élt első) alatt Anglia udvari kereskedője, továbbá kém, hadianyag- és aranycsempész – utóbbit annyira nem hirdették, ellenben egy illusztris székház önmagában is jó reklámértékkel bírt. Ez nagyjából az üzleti háttere a magyar szecesszió kiemelkedő épületének, ami úgy hozza az art deco jellegzetes elemeit (madaras és virágos ornamentika, a lépcsőház színes üvegablakai és egységes, szecessziós betűtípussal írt feliratai, égetett mázas kerámiaborítások, játékos vonalvezetésű homlokzat, keleties belső udvar, és az épületet leginkább fémjelző kovácsoltvas pávás kapuk), hogy közben azért mégis visszafogottabb, mint mondjuk a cicomásabb Párizsi Udvar.
Szelke László Gresham a nácik ellen című könyve az idei könyvhétre jelent meg a Jaffánál. A kötet a 19. századtól a második világháborúig kíséri nyomon a mai luxusszálloda történetét, úgy, hogy közben a korszak politikájáról, titkos diplomáciájáról és szellemi életéről is elmond egy csomó fontos, és többnyire nem igazán ismert dolgot. Ahogy a kiadó többi történelmi könyvénél is: olvasmányos és lábjegyzetmentes, a nagyközönségnek is szóló mű, miközben szakmailag is tud új perspektívából újat mondani.
A Gresham történetéről nemrég könyvet író Szelke László történész szerint az épületet végig angolszász szellemiség jellemezte, mármint 1945-ig, utána ez értelemszerűen annyira nem volt lehetséges. Változó főszereplőkkel, de évtizedeken át valamiféle szabadelvű fészeknek számított a hely, időnként pedig az egyik legfontosabb epicentrum volt a magyar politikában és a művészeti életben is.
Ahogy a most itt működő Four Seasons kávézójánál érdemes bámészkodni, ha valaki az elit networkölését akarja tanulmányozni, akkor is a Gresham kávéház számított az egyik legexkluzívabbnak Pesten. Miközben az állítólag szemérmetlenül drága szomszédos bárnak a konzumnőből felemelkedő Krisztinkovich Jenny volt a tulajdonosnője, a rendőrkapitányság riportereinek is volt itt törzsasztala, de a harmincas években az impresszionizmusból kiinduló „posztnagybányai” művészeknek is itt volt a bázisa, annyira, hogy őket egyenesen Gresham-kör néven ismerték a művészeti életben.
A lényeg viszont, hogy a pesti politikai kabaré is innen nőtt ki. 1921-ben a Mérleg utcai épületrészben nyitotta meg Nagy Endre a Pódium-kabarét. Itt született meg a Hacsek és Sajó elődje Sokrates és Pluto néven, a kabaré annyira szókimondónak számított, hogy másfél évnél nem is élt tovább. Ez a Horthyt gúnyoló kuplé volt az utolsó nagyobbacska csepp a pohárban a betiltása előtt:
Volt egyszer egy ember,
Szakálla volt kender,
Felmászott a fára,
Leesett a sárba.
Volt egyszer egy tenger,
Azon volt egy ember,
Felmászott a trónra,
Nem mászik le róla.
Nagy Endrét korábban a kabarétréfái miatt többek között egyébként az a Kossuth Ferenc is szerette volna le-, illetve becsukatni, aki 1914-es haláláig éppen itt, a Greshamben lakott maga is. Amikor Kossuth fiának (nagyon sokat várt tőle a magyar közvélemény, de messze volt az eszményképtől, kényelemszeretőnek és elpuhultnak látták) figyelmét óvatosan igyekeztek felhívni az úgynevezett gondolatszabadság alantas szempontjára, a Függetlenségi Párt vezére Nagy Endre anekdotája szerint imigyen bőszült fel:
„A magyar alkotmány szerint a kormánynak annyi hatalma sincs, hogy a kellemetlen emberektől megszabaduljon? Ki volt az a hülye, aki ezt megcsinálta?” – mire megkapta a választ, hogy ebben állítólag az ő apjának is volt némi szerepe.
A Gresham mindig is a szűk elit központja volt, bank- és biztosítóvezéreknek volt itt lakása, de sokszor az általuk irányított intézményeknek is a palotában volt a székhelye. Mint Fenyő Miksa esetében: a Nyugat-alapító mecénásnak nem csak a privát rezidenciája volt itt, a palotában működött az általa vezetett Gyáriparosok Országos Szövetsége, és a szintén hozzájuk kötődő lapoknak a szerkesztőségei is.
Ugyancsak Fenyő Miksa köréhez tartozott Rassay Károly, a korszak elsőszámú liberális politikusa, úgyhogy itt működött az Országos Szabadelvű Klub és a Rassay-párt is. Mára eléggé elfelejtették az ellenfelei által életveszélyesen ügyesnek és nagy debattőrnek ismert politikust és a polgári-liberális pártját, pedig a Horthy-korszak meghatározó ellenzéki ereje voltak.
A szélsőjobbot hevesen bíráló Rassayt a húszas évek elején az Ébredő Magyarok emberei kétszer is megpróbálták felrobbantani, és bár a húszas években élesen szemben állt a Horthy-rendszerrel, később, a fokozatos jobbra tolódás idején már Bethlenékkel kötött szövetségeket a Gömbös-vonallal szemben. A leghíresebb ilyen ügy, amikor Imrédy Béla származását buktatta le –nem véletlen, hogy a német megszállás napján Rassayt az elsők között tartóztatták le és vitték Mathausenbe.
Miközben a Horthy-korszakban a Gresham ellenzéki liberális centrumként is működött, ugyanitt volt a fedett állami titkosszolgálati tevékenységek egyik irányítási központja is. A két dolog között valójában nincs is olyan nagy ellentmondás, a közös szál pedig a már emlegetett angolszász orientáció. A polgári-liberálisoknál ebben nincs különösebb magyarázni való, de a kvázi-állami vonalon is igyekeztek több irányba építeni a kapcsolatokat – a Horthy-rendszer és Magyarország tragédiája, hogy a német orientáció fokozatos erősödésével ez egyre inkább lehetetlenné vált.
Bizonyos szempontból a Greshamben működő Magyar Revíziós Liga is illeszkedett ebbe a történetbe. A Lord Rothermere kezdeményezésére alakult szervezet revíziós propagandát fejtett ki külföldön, a kormánytól csak névleg függetlenül, de a háttérben közben titkos diplomáciai tevékenységet is folytatott. Utóbbi főleg a külföldi magyar nagykövetségeken keresztül zajlott: a Teleki befolyása alatt működő Revíziós Liga a növekvő német hegemóniával szemben az egyik fő terepe lett az angolszász hatalmak felé való béketapogatózásoknak.
Innen ment 1942-ben titkos küldetéssel Stockholmba a Liga titkára, Gellért Andor, hogy átadja a Kállay által jóváhagyott javaslatot az amerikaiaknak: ha az angolszászok a magyar határra érkeznek, a magyar haderő nem fog nekik ellenállni. Bár később egy titkos isztambuli titkos megállapodásban erről elviekben egyezség született, mint tudjuk, angolszászok helyett a Vörös Hadsereget kaptuk. Szelke László is hivatkozik Borhi László nagy port kavaró megállapítására: az angolszászok ki akarták provokálni Magyarország német megszállását, a béketárgyalások sikere vagy sikertelensége alapvetően nem a magyar kormányon vagy a magyar diplomácián múlt.
A dunaparti luxuspalota alagsora is a németekkel szembeni szellemi ellenállás terepeként működött, ameddig lehetett. Az 1936-ban az épületben újra kabaré nyílt. Ezt már Békeffi László vezette, a konferanszokat az egyre nehezebb időkben már a kemény szókimondás helyet a csipkelődés, a jelentőségteljes mozdulatok és elhallgatások jellemezték. A négyszázszor játszott Elő az okmányokkal! című műsor világosan a második zsidótörvény ellen született, az előadás csak a náciellenes belügyminiszter, Keresztes-Fischer személyes közbenjárására maradhatott műsoron – amíg Békeffit „hűtlenség bűntettének elkövetése” miatt 12 év fegyházra nem ítélték.
1944. október 16-án, a nyilas puccs másnapján az odaterelt zsidókat gépfegyverrel lőtték a palota előtti, akkor Ferenc József nevét viselő téren a Dunába. A háborúban a lépcsőház bombatalálatot kapott, de az épületkomplexum összességében viszonylag jól úszta meg a légitámadásokat és az ostromot. Nagyobb rombolás jött a háború után: előbb csak a SZEB angol és amerikai alkalmazottait költöztették be a lakások egy részébe, de aztán itt is megvalósult a helyi elitcsere. A hatalmas lakosztályokat a stukkókat is gondolkodás nélkül áttörve 3-4 szobás lakásokká alakították. A kandallókat, konyha- és fürdőberendezéseket kalapáccsal verték szét, az értékes ólomüvegeket és rézcsapokat a pincébe dobták.
A passzázs luxusboltjainak kirakatai helyett lent sötét raktárhelyiségek rácsos ablakai porosodtak, ezeken kívül meg egy szürkécske fodrászüzlet maradt meg. A kommunista nomenklatúra tagjain kívül elég sok művész lakót költöztettek be a lassan pusztuló palotába. A szállodává alakítás azután kezdődött el, hogy a kilencvenes évek végén kiköltöztették a tanácsi lakások lakóit. Turay Ida volt az egyik utolsó, az ő halála után kezdődött el a rekonstrukció.
Ne maradjon le semmiről!