Sértődött hadifoglyok árulták el a németeknek az antantcsapatok közelgő támadásának tervét a franciaországi Cambrai-nál, és könnyen lehet, hogy ezzel befolyásolták az első világháború egyik nagy összecsapásának végkimenetelét. Az új felfedezés eredményeit a BBC History ismerteti.
A világtörténelem első tömeges tanktámadása majdnem kudarcba fulladt, mivel néhány fogságba esett brit katona létfontosságú információkat továbbított a németeknek. Ráadásul tudatosan tették: nagy valószínűséggel az írek húsvéti felkelésének brit leverése miatt cselekedtek így. John Taylor hadtörténész német levéltárakban kutatva bukkant nemrégiben az ezt tanúsító iratokra, az eset körülményeit angol nyelven nemrég megjelent könyvében tárja fel (Deborah and the War of Tanks, Pen & Sword).
Mint ismeretes, a cambrai-i csatában 1917. november 20-án hajnalban hat brit gyalogos hadosztály összesen 476 tank támogatásával meglepetésszerű támadást indított a németek állása ellen – ez volt az első szervezett és sikeres tanktámadás a nyugati fronton. A következő nyolc napban a britek folytatták előrenyomulásukat, ám a németek mélységből indított november 30-i ellentámadására már nem volt válaszuk, és a frontvonalak december 7-ére nagyjából a korábbiakra álltak vissza, mindkét oldalon 44–45 ezer fő körüli volt a veszteségek mértéke.
Még a támadás megindulása előtti felkészülés során, november 18-án azonban az 36. (Usteri) hadosztály hat gyalogosát egy éjszakai portya során a németek fogságba ejtették Észak-Franciaországban. Ezt megelőzően a briteknek sikerült titokban tartaniuk a támadás tervét, ám a kihallgatás során a hadifoglyok közül néhánynak eljárt a szája, és beismerték a fegyverkészletek felhalmozásának, új csapatok érkezésének, sőt a tankok jelenlétének a tényét. És ha mindez nem lenne elég, a foglyok kifecsegték a támadás pontos dátumát is.
A hadtörténész nem talált bizonyítékot arról, hogy a kihallgatás során kényszerítő eszközöket alkalmaztak volna. Mi több, a német feljegyzésekből az derül ki, hogy az árulás oka a feljebbvalókkal és úgy általában a britekkel szemben érzett ellenszenv volt. A hadifoglyok ugyanis nem vették jónéven, hogy a senkiföldjén egy különösen veszélyes területre vezényelték őket, továbbá az 1916-os húsvéti felkelés utáni írországi politikai helyzet, a britek megtorló intézkedései is motiválták őket. A kihallgatási jegyzőkönyv szerint „nagy a gyűlölségük Anglia ellen, és annak háborús céljai nem érdekli őket”. A foglyok kinyilvánították, hogy „ha felkelés lesz Írországban, minden hűhó nélkül fegyvert ragadnak Anglia ellen”.
A kutató szerint az iratokból nem lehet pontosan meghatározni, a hat közül hány brit katona és pontosan kik voltak a felelősek a tervek kompromittálásáért. Kettő azonban biztosan katolikus ír volt, így minden bizonnyal dühös volt az írországi események alakulása miatt. A szóban forgó hadifoglyok közül a többi négy férfi angol, illetve protestáns vallású ír volt.
Elsőként sikerült bizonyítani azt is, hogy az árulás konkrét hatást gyakorolt a csata kimenetelére, a foglyok figyelmeztetése nyomán a németek megerősítették állásaikat még november 20-a előtt. Nem tudták ugyan megakadályozni a kezdeti sikeres offenzívát, ám elérték, hogy egy kulcsfontosságú területen, a dombtetőn elhelyezkedő Flesquières településnél feltartóztassák a tankokat. Az itteni tüzérség egymagában csaknem 40 tankot, a támadásban résztvevő tankok mintegy tizedét ártalmatlanította. „Minthogy Flesquières-t nem sikerült elfoglalni, a lovasság nem tudott előrenyomulni, és a kulcsfontosságú bourloni gerincet sem foglalták el a támadás első napján, majd fokozatosan az egész hadművelet elvesztette lendületét – értékeli a történteket az első világháború szakértője. – Nem ez volt az egyetlen kedvezőtlen fordulat, ám a Flesquières-nél történteknek döntő szerepe volt, s az általam feltárt iratok szerint a németek az árulás következtében jutottak azokhoz az információkhoz, amelyek ezt lehetővé tették. Azaz itt ténylegesen megfordult a történelem kereke.”
Természetesen mindennek emberéletekben is lemérhető konzekvenciája volt. „A foglyok saját bajtársaikat sodorták veszélybe. Az átadott információk közvetlen következményeként sokan meghaltak és számos tankot is megsemmisítettek.”
Bár a hadifoglyok tettének pontos részletei csak most kerültek napvilágra, a brit hatóságok annak idején szintén tisztában voltak az esettel. Az első világháború után azonban egyiküket sem vonták felelősségre, pedig mindannyian túlélték a konfliktust. Taylor úgy véli, valószínűleg a brit hadsereg „erőteljes demobilizációja”, a békés viszonyok mielőbbi helyreállításának szükséglete állhatott ennek a hátterében: „sem kedv, sem szándék” nem volt arra, hogy az árulókat megbüntessék.