Nem létező vállalatok névtáblái, fedőtörténetekkel etetett szomszédok, beszervezett házmesterek: a BM III. Főcsoportfőnökség összesen több mint háromszáz budapesti lakást használt 1956 és 1990 között az ügynökökkel való rendszeres találkozókra. Milyen legendákkal próbálták leplezni a Kádár-rendszer tartótisztjeit, hogy rendezték be a belügyi szervek az ingatlanokat, mit csináltak, ha lebuktak, és főleg: konkrétan hol voltak ezek a lakások? A válaszok Tabajdi Gábor történész alábbi, először az Indexen olvasható írásából derülnek ki; térképen is megnézheti, hol találkoztak rendszeresen ügynökök és tartótisztek a környékén.
A Kádár-korszak állambiztonsági szolgálatainak mindennapi tevékenységét országszerte több száz titkos lakás segítette. Eddig ezeknek lényegében csak a fedőnevei voltak ismertek. A kutathatóvá tett dossziék alapján azonban ma már konkrétan azonosíthatók a tartótisztek és ügynökeik találkahelyei. A levéltári akták a korabeli belügyi ingatlankezelés működésébe is bepillantást engednek.
Az 1956 és 1990 között Magyarországon működtetett konspirált, illetve találkozási lakások (a szakzsargonban K-, illetve T-lakások) megismerésének folyamata jól szimbolizálja az állambiztonsági múltfeltárással kapcsolatos kettősséget. Az egykori belügyi oktatófilmek, illetve „Az ügynök élete” című dokumentumfilm révén a lakások működtetésének elvei széles körben ismertté váltak. A hivatásos tartótisztek által eljátszott jelenetek hatásosan örökítették meg, miként kell ezeket az ingatlanokat kezelni; az állambiztonsági tananyagok kitértek arra is, miként kell egy lakás fedőtörténetét (legendáját) fenntartani és kiküszöbölni a lebukást. A tartótiszteket kiképezték arra, miként keltsék azt az érzetet a környéken, hogy valóságosan használnak egy lakást - újságok rendelésével, a háztartási eszközök használatával, a házmester félrevezetésével vagy esetleges beszervezésével.
A címlista az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának iratjegyzéke alapján készült, a dokumentumok kutatását az intézmény levéltárosainak iratrendező munkája tette lehetővé. (A lakásdossziék az ÁBTL 3.1.3 fondszám alatt találhatók.)
A különböző ingatlanokat jelölő címek az állambiztonság aktáiból származnak, a listában az egykori utcaelnevezések (és házszámok) szerepelnek. A listában szereplő ingatlanok 1956 és 1990 között, de esetenként nem a teljes időszakban, (a leggyakrabban tíz-tizenöt évig) segítették a titkosszolgálatok működését.
Ugyanakkor az adott ingatlanokhoz köthető, konkrét történeteket eddig csak elvétve publikálták. Pedig minden egyes ügynökjelentés fejlécében rendeltetésszerűen feltüntették, mikor, ki, kinek és hol adta át ezeket. A fennmaradt iratok alapján az is tudható, hogy papíralapon vagy mágnesszalagokon ezekről az ingatlanokról is külön adatbázis állt egykor a „Cég” rendelkezésre. Ehhez képest az elmúlt két évtizedben az állambiztonság működésével kapcsolatban a kik? mellett a hol? kezdetű kérdésekre is csak lassan születtek válaszok. A sok esetben kirakós játékra hasonlító kutatások most újabb lendületet kaphatnak, miután hozzáférhetővé váltak a konkrét címeket tartalmazó lakásdossziék.
Az államvédelem konspirált ingatlanjai fontos szerepet játszottak az állomány átmentésében hatvan évvel ezelőtt. Miután a forradalom napjaiban Nagy Imre feloszlatta a szervezetet, az első számú közellenséggé váló ÁVH operatív állományából sokan ezeken a helyeken bújtak meg. A testület újjászervezése is részben ilyen objektumokban kezdődött meg 1957 elején. '56 októberében ugyanakkor számos ávós ingatlan mellett az ügynöklakások titkaira is fény derült. A lakásínséggel sújtott fővárosban a lebukott lakások cseréjére a kivándorlók lakásait használták fel. A belügyesek az egész Kádár-korszakban a Fővárosi Tanács külön listáiról választhattak saját szempontjaiknak megfelelően.
Nagyítson a térképbe és nézze meg melyik lakás milyen fedőnév alatt futott!
Vizualizáció: Tőkés Márton / index.hu
T-lakás (Találkozási lakás): olyan, bérlemény, amelyet írásbeli megállapodás alapján a Belügyminisztérium, illetve az állambiztonsági szervek rendelkezésére bocsátottak. Hálózati személyek fogadására, operatív akciókra, megfigyelésekre használták.
K-lakás (Konspirált lakás): az állambiztonsági szervek fedés alatt működtetett bérleménye, amelyet hálózati személyek szigorúan titkos állományú tisztek fogadására, operatív akciók lefolytatására, ellenséges objektumok, személyek időszakos megfigyelésére használtak. Az általános szabályozás szerint a megbízhatóbb, illetve fontosabb ügyekben dolgozó hálózati személyekkel találkoztak ilyen helyszíneken.
Esetenként ez nem is maradt titokban. Egy kanadai „disszidens” egykori otthonába (A Perczel Mór u. 2. alatt létesített „Móricz” K-lakásba) címzett képeslapon kívánt „jó feketézést” a lakást használóknak. A szerelők, költöztetők, házmesterek által lebuktatott lakások történetei szintén nem számítottak kivételesnek. Az átvizsgált dossziékban meglepően gyakoriak a lelepleződésre való utalások. Ennek ellenére egyes lakásokat (pl. az Ostrom utca 10. alatti „Vári” fedőnevű K-lakást) akár még hosszú ideig tovább üzemeltettek valamilyen formában, mivel cseréjük eléggé időigényes volt. A hatvanas években a hálózati személyek felével azonban már „biztonságos” konspirált objektumokban találkoztak tartótisztjeik. Egy-egy lakásra átlagosan hat-hét ügynök járt.
Az állambiztonsági szervek 1962-ben egy a Pannónia utca 34-ből kivándorló állampolgár lakását szerezték meg a Fővárosi Tanácstól. Ezt az „Árnyas” fedőnevű lakást 1965-ben inkább elcserélték egy másik, hasonló módon kiválasztott ingatlanra, mivel a közeli BM-garázs miatt tartottak a dekonspiráció (lebukás) veszélyétől. Mellesleg időközben egy másik részleg T-lakást létesített ugyanabban a házban.
A szaklevéltár állományában jelenleg úgy háromszáz K-lakás aktájába tekinthetünk be, a fővárosi állomány jelentős része megismerhető. A kutathatóvá vált iratok a lakások kezelésének a gyűjtőmappái, konkrét ügyekkel, akciókkal kapcsolatos feljegyzéseket, ügynökneveket nem tartalmaznak, azonban felfedik a lakásokat legalizáló hivatásosok, a tartótisztek adatait.
Így a dossziék első olvasatban a BM ingatlanmenedzselésének a lenyomatai. A fennmaradt feljegyzések, levelezések az ingatlanok megszerzéséről, a létesítés körülményeiről, de leginkább a fenntartásról tartalmaznak adatokat: rezsiszámlákat, felújítási terveket, leltárjegyzékeket. Ezek szerint a lakásokkal kapcsolatos kisebb átalakítások részben biztonságtechnikaiak (rácsok felszerelése) voltak, részben a fedőtörténetet védték.
Az iratok elvétve utaltak a használókra, a titkosszolgálati tevékenységre. 1967-ben a Pozsonyi út 40-ben található lakás berendezésekor külön szempontként jelent meg, hogy ott magas rangú egyházi személyeket fogadnak. Máskor az „értelmiségi” körből származó ügynökök fogadásához próbálták igazítani a lakás berendezését. A konkrétan azonosítható címekhez tartozó akták elsősorban a részlegek megnevezésével mutatják, hogy a kádári társadalom mely rétegének ügynökei jelentek meg az adott helyszíneken. Az egykori szomszédok visszaemlékezései idővel újabb részleteket hozhatnak felszínre. Mindenesetre a lakások fedőnevei maguk sem voltak talányosak, az ingatlan környezetére, vagy jellegére utaltak.
A magyar államvédelem (1945-1956) és állambiztonság (1956-1989) titkos lakásainak számáról eddig különböző adatsorok álltak rendelkezésre. A tömeges hálózatépítés időszakában 1953-ban 1649, 1954-ben 1925 T-, illetve K-lakást tartottak nyilván. Az 1956-os forradalom leverése után újjászervezett állambiztonság működésének „racionálisabbá”, célzottabbá válását mutatja, hogy 1963-ban már csak 216 K-, illetve 639 T-lakást működtettek. 1974-ben a fővárosban működött az állambiztonság T-lakásainak ötöde (144 db), és a K-lakások négyötöde (183 db).
Az aktákban végső soron az állambiztonság működésének lenyomataival találkozhatunk. A rendezetlenül és töredékesen a levéltárba került anyagok adatai összepárosíthatók az egyes ügynöki jelentések fejléceiben található lakás fedőnevekkel. Szerencsés esetben ügynökök, tartótisztek, helyszínek és az állambiztonsági nyomozás egyéb dokumentumai is megtalálhatók, mint például a nyolcvanas években az ellenzéki értelmiségiek által szervezett „Hétfői Szabadegyetemek” esetében.
Az eddig megismert lakások alapján a kádárista szolgálatokat a kényszerű takarékosság és puritanizmus jellemezte. A titkos lakások esetében alapvetően garzonokról van szó. Ez megkönnyítette a legendák fenntartását is, hiszen a tartótisztek agglegényként jelentkezhettek be. Igaz, a Belügyminisztérium nagyobb értékű ingatlanokkal is rendelkezett. Most ezeknek a K (konspirált) villáknak az anyagai is kutathatóvá váltak. Ebből tudható például, hogy az Eötvös utca 35. alatti „35-ös villa” fedőnevű objektum még személyzettel is rendelkezett. A házat 1950-től a belső elhárítás használta, majd külföldi vendégeket szállásoltak el benne, de lakott itt Károlyi Mihályné is. Az ingatlanban a III/III-asok 1971-ig tartottak ügynöki találkozókat (egy 1967-es statisztika szerint másfél év alatt háromszázat) annak ellenére, hogy a környéken köztudott volt a ház funkciója.
Vajon a Belgrád rakpart 26., majd a Balzac utca 25. alatt a hatvanas években olvasható Észak-Magyarországi Nemes-magkutató Kísérleti Csoport névtáblájára emlékszik valaki? Esetleg a Néphadsereg (ma: Falk Miksa) utca 13. alatt 1976 és 1985 között „működő” Nemzetközi Előkészítő Intézet mond valamit? Azok akik ezekbe a helyiségbe betértek, a titkosszolgálatok munkatársai vagy hálózati személyei (esetleg a karbantartók) voltak, akik a „Labor”, illetve a „Pihenő” fedőnevű K-lakásokat használták.
A lakások fedőtörténeteihez a rendszeres távolléttel járó foglalkozásokat (újságíró, rendező, külkeres stb.) találtak ki leggyakrabban. Az iratok szerint a lakások „bérlői”, egy-egy osztály operatív munkatársai, tartótisztjei voltak. A vonatkozó parancsok szerint fedőnevet alkalmaztak, amely a főszabály szerint keresztnevük meghagyásával, egy új, azonos kezdőbetűt tartalmazó vezetéknevet jelentett. A találkozók céljára szánt üzlethelyiségekre, irodákra nem létező intézmények nevei kerültek, de olykor működő hivatalok, vagy vállalatok is fedést biztosítottak a BM számára.
A lakásdossziék szemléletesen érzékeltetik azt is, hogy a szerveknek milyen eszközeik voltak a társadalom ellenőrzésére. Amikor „Vegyész” fedőnéven új lakást kívántak létesíteni az V. kerületi Petőfi Sándor utca 9. alatt, az ötemeletes ház minden 16 éven felüli lakóját, összesen 134 fő adatait lekérdezték (priorálták) a BM nyilvántartásaiban. Mindez ma már egy érdekes mélyfúrásként is értékelhető a korabeli társadalom mélyrétegeibe. 1981-ben a tanulmányozás során találtak öt köztörvényes bűntettért nyilvántartott lakót (bűnlajstromuk: lopás, üzletszerű kéjelgés elősegítése, vásárlók megkárosítása) és két főt, akiket politikai okokból tartottak nyilván (egy nyilas pártszolgálatost 1944-ből, aki büntetését letöltötte, illetve a Keresztény Magyar Párt intézőbizottságának egyik tagját, aki ellen 1957-ben megszüntették az eljárást.) A házban lakott továbbá a hírszerzés egyik ügynöke, ám vele a nyilvántartások szerint csak nyilvános helyen találkoztak, így állítólag nem ismerte a titkos lakások szervezését. Velük együtt a lakóközösség tagja volt a BM III/2. Osztály, a megfigyeléssel (kukkolással) foglalkozó részleg egy volt munkatársa (BM-nyugdíjas) is.
A különböző veszélyforrások ellenére az illetékesek mégsem adták fel a lakás létesítését, többek között azzal érvelve, hogy a házban található két lift miatt a nem kívánt találkozások jórészt elkerülhetők. Ám az ingatlan szervezői mégis összefutottak egy személyes ismerőssel, L. Lászlónéval, akit látásból ismertek, mivel az állambiztonság Néphadsereg utcai objektumával (ma: Alkotmányvédelmi Hivatal) szemben lévő Kis Sziget eszpresszó üzletvezető-helyettese volt. A vendéglátóhely a jelek szerint a kémelhárítók törzshelye volt, az operatív tisztekre ráköszönő nő még azt is megkérdezte, mit keresnek ott. Bár a vonatkozó jelentés szerint érdeklődését leszerelték (egy ismerőshöz érkeztek - mondták), mégis a nő beszervezésére tettek javaslatot. Végül, mikor fény derült a lakónyilvántartás pontatlanságára, kiderült, hogy a K-lakás melletti egyik társbérletbe a BM polgári alkalmazottja költözött, az értékes helyen lévő ingatlanról végleg le kellett mondani. A belső ellenzék megfigyelésével foglalkozó elhárító tisztek (BM III/III-4. Osztály) inkább az Újlipótvárosban kerestek megfelelő ingatlant.
Péter Gábor egykori villáját (II. Gábor Áron u. 36.) a kémelhárítás használta 1955 és 1963 között „Petőfi Otthon” fedőnéven, miközben papíron a Külügyminisztérium vendégvillája volt. A házban az évek során 25 operatív tiszt találkozott ügynökeivel.
Az akták jegyzékeiből a létező szocializmus tárgykultúrája köszön vissza. 1984-ben a III. kerületben a Szentendrei út 32. alatti panellakás („Óbuda” fedőnevű K-lakás) berendezése összesen negyvenkétezer forintba került: bútorokra 23, lakásfelszerelésre 10 ezer forintot költöttek, konyhafelszerelést négyezer-ötszáz, textíliákat négyezer-kétszáz, szőnyeget 1800 forintért vásároltak az egyszobás lakótelepi lakásba. Egy ilyen otthon berendezéséhez egy háromdarabos ülőgarnitúra, lehajtható kanapé, fotelek, dohányzóasztal, TV asztal, műbőr puffok is hozzátartoztak. A díszítéshez három reprodukciót és két kerámiavázát vettek igénybe. A korszak jellegzetességéről, a méterszámra vásárolt könyvekről az iratok nem tettek említést. Az egyéb használati tárgyak: autoszifon, rádió, szobai óra, díszpárna stb., meglehetős monotonitással ismétlődnek a különböző leltári jegyzékekben.
Az irattárba került akták utolsó dokumentumai 1990-ben keletkeztek. Mivel az általános fedőtörténet szerint az ingatlanok bérlői külföldi kiküldetésben voltak, otthonaikat a rendelkezések szerint mentesíteni kellett (az utolsó engedélyek a bérlői jogokat 1991-ig adták meg). Az általam megvizsgált esetekben a rendszerváltás éveiben a lakások bérlői jogáról lemondtak, vagy a BM által egyéb módon hasznosították 1989-ben.
A fővárosi titkos lakásokról 2010-ben egy 1974-es felülvizsgálat alapján tettem közzé az addig feltárt egyetlen (fedőneveket nem tartalmazó) címlistát, majd a lakások működtetésének jellegzetességeit több történetiútikönyvben ismertettem. A „besúgás házairól” Gerhes Gábor fotósorozatot is készített. A titkos lakások világát hatásosan jelenítette meg „ A vizsga” című tévéjáték.
Az újabban feltárt dossziék, címjegyzékek alapján kézzel foghatóvá válik a kádári titkosszolgálatok működése. Az alábbi listában akár környékbeli vagy egykor szomszédos ingatlanok is felfedezhetők. Mindez az aktanyilvánosság hazai bővülésének eredménye. Ebben a ma már évtizedekre elhúzódó történetben a vizsgálati eljárások, ügynökjelentések, hivatásosok személyi anyagai, SZT-tisztek megmaradt dossziéi után konkrét helyszínek is azonosíthatóvá válnak.A dossziék eredeti rendjének „helyreállása” talán világossá teszi, hogy a közelmúlttal kapcsolatban nem „ügynöktörténetekről”, hanem a pártállami titkosszolgálatok manipulációs eljárásairól beszélhetünk. Az iratok (a megismerésükkel, értelmezésükkel kapcsolatos számtalan probléma ellenére) rávilágítanak arra, hogy mennyire terjedt ki az egykori szerv működésének hatóköre.
A különböző tudományos kutatási projektek nyilván számos helyszínt fognak még azonosítani. A történeti megismerés határai kitolódnak, de az értelmezésekre tág tér marad. A szovjet típusú rendszer hazai alakváltozataival történő mindennapi, illetve titkos kollaboráció, a pártállami manipuláció történetei egyre konkrétabbak. Hogy ez a történelmi közbeszédet, a nemzeti közemlékezetet miként érinti, az a jövő kérdése.
Ha a térképen szereplő valamelyik, az állambiztonság által használt lakás ismerős Önnek, gyanús, hogy járt benne, a házban lakott és felfigyelt valamire, esetleg rendszeresen jelentek meg fura alakok a környéken, vagy mondjuk Ön volt a házmester, ne habozzon, és írja meg a Titkos Budapest Facebook-oldalra a kutatóknak, mire emlékszik – ezzel is hozzájárul a múlt megismeréséhez és az alaposabb történeti ismeretekhez. Köszönjük!