Csodálatos találat a legjobb magyar blogtól: Soros György első médiamegjelenése, amikor a magyar sajtó a kilencéves „Soros Gyurka” első üzleti vállalkozásáról, egyúttal első politikai adakozásáról számol be. Két bankó, az oroszok elleni filantrópia kezdetei és egy kisztihand után bokázva távozó Soros, az „aranyszívű kis magyar”: Lupa-sziget, 1939.
– Gyuri! – mondom szigorúan – Mit jelentsen ez! Mit akarsz itt ezzel a sok pénzzel?
Felvillan a két angyalian hamiskás kék szem.
Így kezdődik az utólag kis túlzással sajtótörténeti jelentőségűnek mondható cikk az akkor ellenzéki bulvárnak számító napilapban. A 8 Órai Újság kis színesét most a szerintem legjobb és legigényesebb magyar nyelvű blog, a Wang folyó versei idézte fel az amúgy a Dunai Szigeteket jegyző Szávoszt-Vass Dániel jóvoltából. Az 1939-es újságcikknek már a címe is tökéletes:
A cikk a különleges társadalmi mikroklímájú Lupa-szigetről számol be, ahol a kis Soros apjának is volt ingatlana: Soros Tivadar budapesti ügyvéd a felesége nevére vásárolta meg a telket, ahová 1935-ben Bauhaus stílusban építettek nyaralót. Soros papa az aktív szervezők közé tartozott Lupán, az ő kezdeményezésére csináltak teniszpályákat is, Soros anyuka pedig a nyári evezősforgalomra apellálva cukrászdát nyitott a Budapesttől egy köpésre lévő nyaralótelepen.
De, mint arról ez az 1939-es cikk beszámol, kilencéves Gyurka fiuk is próbálkozott már a pénzcsinálással. Innentől idézzük a korabeli újságot, onnan, hogy felvillan az angyalian hamiskásnak mondott szempár.
„– A finneknek hoztam! Ott most szabadságharc van. Apuka mondta.
Zord keresztkérdések alá fogom ezt a Gyurit. Szolgálatkészen, türelmesen állja a felnőttek faggatását. A pénz az övé. Nem, nem Apukától kapta, Anyukától sem. Az övé. Ő kereste. Hogyan? Hát még a nyáron. Mert ő nyáron lapszerkesztő, kiadó és rikkancs egy személyben. A Lupa-szigeten szoktak nyaralni. És ilyenkor ő lapot alkot, a »Lupai Újságot«. Egyetlen újságírója, szerkesztője, riportere, kihordója a lapnak egész nyáron. Hogy kamarai tag-e? Nem, azt nem, de a lapot főleg felnőtték veszik, mert hát a gyerekeknek nincs pénzük. Ő azonban így tud pénzt keresni, és mostanáig őrizte a gipszkörte-perselyben a Karácsonyra félretett két bankót.
Látszik is a sokszorosan összegyűrt pénzen, rátapadt a gipszpor. A perselyt most összetörték és a pénzt elhozta. A finneknek.”
A 8 Órai Újság cikke így fejeződik be:
Soros Gyuri, negyedikes elemista, akinek öt kettese volt a legutóbbi bizonyítványában, az almaképű mosolygós kis vendég, a »Lupai Újság« mindenes-főszerkesztője, az aranyszívű kis magyar megnyugszik, amikor átvesszük ajándékát. Aztán összecsappantja a tolltartót, bokázik egyet, »kezicsókolom«, felnyúl a kilincshez és hazamegy.
A szórakoztató tartalmon kívül értelemszerűen teljes ostobaság lenne bármi komolyabbat belelátni abba, hogy milyen jelzőkkel illette a magyar sajtó a későbbi milliárdost, de ahhoz elég vicces, hogy emeljük ki még egyszer: Soros, aki nyilván már ekkor is a tenyeréből etette a magukat anyuka gombóc fagyijáért bármikor eladó firkászokat, egy
és ne felejtsük:
A pénz az övé.
Hogy Soros (akinek az osztályzatai nem voltak olyan rosszak, ekkor még az egyes volt a legjobb jegy) miért gyűjtött a finneknek? Hát az 1939–40-es finn–szovjet téli háború miatt. Amikor a Szovjetunió megtámadta az ötvenszer kisebb Finnországot, a magyar közvélemény nagyon érzékenyen reagált. A finnugor rokonság gondolata ekkor még általánosan népszerű volt Magyarországon, jobboldali „anti-finnugrizmus” lényegében még nem létezett, sőt, éppen az ősmagyar vonalon nyomuló turanisták propagálták leginkább a közös rokonság eszméjét. A „bolsevizmus ellen védekező” északi testvérnépet, bár nem hivatalosan, de Magyarország kormányzati szinten is próbálta támogatni. Teleki Pál állt a Finnországba küldött önkéntes magyar zászlóalj megszervezése mögött, a közvélemény részéről pedig a Finn Vöröskereszt számára érkeztek jelentős felajánlások. Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjához járó tekintélyes summát ajánlotta fel, és feltehetően „Soros Gyurka” is oda szánhatta a perselypénzét.
Ez a tágabb horizont, de a mikrotörténetben ott van a Lupa-sziget minitársadalma is. Lupa most is különleges hangulatú hely, és ez még inkább így lehetett a harmincas években, amikor az alig 33 házas sziget egyedi metszetét adta a fővárosi polgárságnak. Rejtelmes sziget címen Ablonczy Balázs külön tanulmányt írt arról, hogyan élt itt együtt a zsidó és keresztény hátterű értelmiség. Így beszélt erről a történész az Indexnek adott interjújában:
„A jól menő, csodálatosan modern nyaralókat építő, zsidó hátterű polgárság együtt létezik ezen a 800 méter hosszú szigeten Páger Antallal és kormánypárti képviselőkkel. A zsidótörvények ellenére ezek az emberek, bár lehet, hogy nem ülnek egymás ölében, de drámai helyzetekben van köztük kooperáció. Nincs nyílt antiszemitizmus, és a nyelv kevésbé fertőzött, mint a berendezkedő kommunizmusban. Amikor az egyik tisztviselő a szélsőjobboldali alispánnál fel akarja nyomni az egyesületet, a lelkére beszélnek, hogy ne tegye. Aki a feljelentést akarta tenni, később egyébként Sopronkőhidára került, mert zsidóknak gyártott hamis papírokat. A két világháború között sokkal több az együttműködés és az elkülönülésnek ellentmondó kivétel, mint gondolnánk.”
Kisebb összezördülések persze itt is vannak, például éppen Soros anyuka cukrászdája miatt: Soroséknak az ipar miatt megnő a vízfelhasználásuk, ezért a többi tulaj azt akarja, hogy fizessenek többet. Sorosék nyaralója 1944-ig volt a család birtokában. Ekkor a családfő egy Hászka nevű legitimistának adta át a házat; a megszállás és az ostrom idején az ő budai villájában bújt meg a családja, a szintén Lupa-szigeti Kozma Lajos építésszel együtt.
Bónuszként egy fák között szlalomozó Soros György, ő ül a kajakban kilencévesen:
A fotó szintén a Wang folyóról származik. A poszt újrahasznosításának lehetőségét köszönjük Szávoszt-Vass Dánielnek és Sajó Tamásnak. Az 1939-es cikkről korábban Nóvé Béla számolt be 18 évvel ezelőtt.