A Moszad több betörést, akciót, lehallgatást és hírszerző műveletet hajtott végre azokban az évtizedekben, amíg a halál angyalának nevezett náci orvost, Josef Mengelét keresték. Ahogy arról már beszámoltunk, az archívum Mengele-aktáinak részleteit (kódolt nevén: a Melcer-aktákat) a Jediót Ahronót online kiadása hozta nyilvánosságra.

Mengelét 1943-ben nevezték ki Auschwitz-Birkenau vezető orvosának. A koncentrációs táborban a gázkamrákhoz vezető válogatást végezte. Orvosi szempontból értelmetlen, szörnyű kísérleteket hajtott végre a kiszolgáltatott foglyokon. A háború után Dél-Amerikába menekült. A Moszad dokumentumaiból kiderül, hogy Adolf Eichmann 1960-as argentínai elrablása után ő lett a titkosszolgálat első számú célpontja, akit Izrael megpróbált élve elfogni – vagy megölni. Végül mégsem a Moszad kapta el, hanem a tengervíz: 1979. február 7-én São Paulo közelében a tengerben fürdött, szélütést kapott, majd meghalt. Ezt azonban a hatóságok és üldözői évekig nem is tudták. Végül 1985-ben jelentették be halálhírét, 1992-ben pedig DNS-vizsgálattal is azonosították holttestét. 

Ronan Bergman szakújságíró a New York Timesban írt egy cikket arról, vajon miért nem sikerült elkapnia vagy megölnie a Moszadnak Mengelét. Vajon a tömeggyilkos náci annyira rafinált volt, hogy túljárt az izraeliek eszén? Vagy nem is volt olyan fontos Izraelnek Mengele kézre kerítése?

Vadásztak rá, de csak hébe-hóba

Az biztos, hogy Mengelére vadászott a Moszad, ezt az aktája is bizonyítja. Az is biztos, hogy az izraeliek minden eszközt bevetettek, amit csak tudtak: betöréseket hajtottak végre, telefonokat hallgattak le, embereket figyeltek, ügynököket építettek be, nácikat, újságírókat szerveztek be, titkos adatgyűjtést folytattak, és rengeteg pénzt fordítottak a cél elérésére. A semmiért, merthogy Mengelét végül csak nem kapták el. 

Bergman írása szerint a Mengele-aktákból és az ügyön dolgozó ügynökökkel készült interjúkból az derül ki, hogy a Moszad egyáltalán nem kereste annyira intenzíven a náci háborús bűnöst, mint amennyire a kívülállók gondolták. A közhiedelemmel ellentétben az izraeli kormányfők és a politikai vezetést kiszolgáló Moszad-igazgatók sokkal nagyobb erőforrást fordítottak az éppen aktuális ügyekre, mint a bosszúra, azaz a nácivadászatra. 

Tény, hogy miután a háborús bűnös Adolf Eichmannt a hatvanas évek elején a Moszad elfogta és Izraelbe hurcolta, hogy ott bíróság elé állítsák, nagyon sokan azt gondolták, az izraeli titkosszolgálat következő nagy fogása Mengele lesz. Ebben az időszakban talán senki nem kételkedett abban, hogy Mengelét könnyűszerrel elfogja a mindenre elszánt Moszad. Csakhogy a valóságban az izraeli vezetőket évekig szinte egyáltalán nem érdekelte, hogy mi van Mengelével. 

Évekig élhetett a saját nevén, háborítatlanul

Mengele 1948-ban repült Németországból Argentínába. Hamis útlevéllel ment, az okmányt pedig a Moszad aktájában található információk szerint a Vöröskereszt adta neki, amely abban az időben nem egy nácinak segített abban, hogy az igazságszolgáltatás elől elmeneküljön. Mengele ebben az időszakban biztos lehetett abban, hogy nem esik bántódása. Olyannyira, hogy először a saját nevén élt, mi több, még a lakásának ajtaján is a dr. Josef Mengele név szerepelt. Azért is élhetett gondtalanul, mert a német hatóságok békén hagyták. Nem kérték a kiadatását, sőt, a Moszad aktái szerint Buenos Aires német nagykövete azt mondta neki, hogy mivel nincs ellene elfogatóparancs, ezért rendes állampolgárként kezeli. Mengele így csak azután kezdett el bujkálni, hogy 1959-ben végül kiadták ellene az elfogatóparancsot. Először Paraguayba, majd Brazíliába ment. 

A Moszad 1960-ban kezdett el vadászni rá, miután fülest kaptak róla a híres német nácivadásztól, Simon Wiesenthaltól. Az izraeli titkosszolgálat először 1962-ben kapott információt Mengele hollétéről, miután sikerült informátornak beszervezniük egy volt nácit, Wilhelm Sassent, aki az orvos egyik ismerőse volt. Sassen árulta el a Moszadnak, hogy Mengele egy São Paulo melletti náci csoportban van. Nem sokkal később a Moszad megfigyelőcsapata látott egy embert, aki kiköpött úgy nézett ki, mint Mengele. A férfi egy olyan gyógyszertárba ment be, aminek a tulajdonosáról tudni lehetett, hogy Mengele ismerőse.

1962. július 23-án a Moszad egyik operativ tisztje, Zvi Aharoni (aki évekkel korábban Eichmannt azonosította) egy farm felé tartott, ahol Mengele rejtekhelyét gyanították, amikor szembejött vele egy társaság, köztük az a férfi, akit a gyógyszertárba láttak bemenni, és aki nagyon hasonlított Mengelére. A Moszad dél-amerikai állomásfőnöke nyomban titkos táviratot küldött a központba, tudatva, mit látott Zvi. Később ki is derült, hogy valóban Mengelét látta az ügynök. A Moszad talpasai biztosak voltak abban, hogy sikerül nyakon csípniük a célszemélyt, akit Eichmannhoz hasonlóan Izraelbe tudnak hurcolni. 

Tévedtek. A Moszad akkori igazgatója, Isser Harel egész egyszerűen dobta a témát, mert fontosabb dolga volt. Aznap, hogy megkapta a központ a Mengelével kapcsolatos információt, egy másik füles is befutott: megtudták, hogy a fő ellenségük, Egyiptom német tudósokat toboroz, hogy rakétákat építtessenek velük. Ez a Moszad vezetése szerint fontosabb ügy volt, mint az, hogy mi van egy háborús bűnössel, úgyhogy nem intézkedtek Mengelével kapcsolatban. Ebben szerepet játszott az is, hogy a Moszad ekkor még egy viszonylag fiatal ügynökség volt, kevés forrással és még kevesebb emberállománnyal, Harel pedig nem az a típusú vezető volt, aki egyszerre több ügyet tudott vinni. Ha valamire koncentrált, akkor csak arra tudott. Márpedig Izrael biztonságára az egyiptomi rakétaprogram veszélyt jelentett, míg Mengele nem. Így a Moszad teljes állományát az egyiptomi ügyre mozdították rá.  

Nem volt fontos a Moszad vezetésének

Fél évvel később Harel helyébe Meir Amit lépett. Az új igazgató az állomány értésére adta, hogy az ügynökség befejezi a múlt szellemei utáni vadászatot, és a jelenre fókuszál. Bár nem szüntette be a nácik elleni vadászatot, ezek nem tartoztak a Moszad prioritásai közé. Ha volt vagy maradt rá idő és ember, akkor csinálhatták, de előnyben voltak az aktuális ügyek. Márpedig ilyen bőven akadt, ebben az időszakban az izraeli hírszerzés az arab államokban gyűjtött információkat.  

A Moszad igazgatóját persze rengeteg kritika és nyomás érte azon ügynökök részéről, akik túlélték a holokausztot vagy a szeretteik haltak meg ott. Sok ilyen ügynök volt, leginkább azok, akiket Izrael Európában szervezett be. Mások pedig úgy vélték, az igazgatónak igaza van, mert az aktuális ügyek fontosabbak még akkor is, ha sokak igazságérzetét bántja, amiért a nácikat futni hagyják. 

Mengele-ügyben 1968-ban jött el az újabb fordulat. Ekkor erősítették meg a Moszad forrásai azt, hogy Mengele valóban azon a São Paulo közelében lévő farmon él, amit hat évvel korábban az ügynökök megfigyelés alatt tartottak. A Moszad ügynökei soha ennyire közel nem voltak Meltzerhez – ez volt Mengele fedőneve. Az operatív tiszt ekkor azt javasolta, hogy rabolják el és kínozzák meg a náci csoport egyik tagját, hogy Mengeléhez eljussanak. De a tiszt felettesei ebbe nem egyeztek bele, sőt, visszahívták az ügynököt, és mást küldtek a helyére.  

Ekkora már a palesztin terrorizmus jelentette a legnagyobb kihívást Izraelnek, a Moszad pedig mindent az ezzel szembeni harcnak rendelt alá. Az ezt követő tíz évben az izraeli politikai vezetés lényegében semmit nem csinált és nem is akart csinálni Mengele ügyében. 

Amikor újra fontossá vált, már késő volt

A helyzet csak akkor változott meg, amikor Menáhém Begín került hatalomra 1977-ben. Az új kormányfő a Moszad akkori igazgatójának, Jitzak Hofinak az értésére adta, hogy igenis le kell vadászni a náci háborús bűnösöket. Hofi ezzel nem értett egyet. Vitatkozott a kormányfővel, mondván, hogy a múltnál fontosabb lenne a jelen és a jövő kihívásával foglalkozni. Végül abban maradtak, hogy még egy célpontjuk azért lesz, ez pedig Mengele. Hofi visszaemlékezése szerint a kormányfő csalódott volt. Begínről úgy gondolták, nemcsak a múlt miatt fontos neki a nácik levadászása, hanem amiatt is, mert szent meggyőződése volt, hogy Jasszer Arafat felér egy Hitlerrel. Azt akarta, hogy Arafat lássa, mit csinál Izrael azokkal, akik az izraelieket bántják. Begín egyértelművé tette: a Moszad vagy elfogja és Izraelbe hozza Mengelét, vagy ha ez nem lehetséges, megöli. 

A Moszad akcióba lépett, és a cél érdekében bármire képes lett volna. Tervbe vették, hogy elrabolnak egy 12 éves fiút. A fiú Mengele egyik gyerekkori barátjának, egy elkötelezett nácinak, Hans-Ulrich Rudelnek volt a gyermeke. Rudelt meg akarták zsarolni: segít kézre keríteni Mengelét, vagy a fia meghal. Valójában nem a Moszadon múlt, hogy az akcióból nem lett semmi, Rudel ugyanis meghalt, mielőtt a fiát elrabolhatták volna az izraeliek. 

Még ugyanebben az évben a Moszad azzal próbálkozott, hogy lehallgatja Mengele fiának a telefonbeszélgetéseit. Rolf Mengele Nyugat-Berlinben élt. Mivel Mengelének és a fiának is ugyanakkor volt a születésnapja, az izraeliek azt remélték, hogy aznap kapcsolatba lépnek egymással. Ekkoriban Nyugat-Berlin egy igazi kémfészek volt, így rizikós volt titkosszolgálati akciót végrehajtani ott, a Moszad mégis kockáztatott: lehallgatókészüléket szereltek Rolf Mengele otthonába, irodájába és persze a telefonjába. Ekkoriban egy Moszad-ügynöknőt is ráállítottak az ifjú Mengelére, mert azt remélték, talán egy randevún kiszedhetik belőle, hogy hol lakik az apja. De a Moszad túl későn állt rá a fiára. Mengele ugyanis ekkor már halott volt. 

Kérdés persze, hogy korábban eljutottak volna-e Mengeléhez a fián keresztül. Rolf Mengele 2008-ban interjút adott egy izraeli lapnak. Akkor azt állította, hogy amikor apja Dél-Amerikában élt, tartotta vele a kapcsolatot. „Több mint hatvan évvel a háború vége után még mindig felfoghatatlan, hogy apám miket művelt Auschwitzban. A Sátán volt ő, soha nem sikerült a személyiségében rejlő kettősséget megfejtenem” – mesélte az interjúban. Egyébként őt sem találták meg könnyen az újságírók, mivel már nevet változtatott.