Zsidó, nő és pszichoanalitikus – a huszadik század eleji „holnaplányok” hátránnyal indultak a magánéletükben és pályájukon is: ugyanakkor a pszichoanalízis mint új tudomány és szakma nyitott és befogadó volt feléjük. A babaszobát maguk mögött hagyó, koruktól, kortársnőiktől előreszaladó nők szellemi, alkotó emberként és társként tekintettek magukra, jelen voltak a huszadik század első évtizedeinek izgalmas budapesti történéseiben. Hajdu Lilly sorsán keresztül mutatjuk be őket.
A „holnaplány” kifejezést az orvostanhallgató Hajdu Lilly használta öndefinícióként, tőle kölcsönözte Borgos Anna a most megjelent Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában című könyvéhez. Többek között a kétgenerációs pszichoanalitikus Bálint Alice és Kovács Vilma, a kizárólag József Attila kezelése miatt emlegetett Gyömrői Edit, a Karinthynét váltó Rotter Lillián története is felbukkan az egymást és a környezetüket inspiráló nők között. Most mégis jöjjön az Ady-faló, a "legabszolútabb független életre" törekvő, fiát koncepciós perben elvesztő és maga is „államilag mérlegelt halált” haló Hajdu Lillyé.
Hochmann Lívia 1891-ben született Miskolcon, alsó-középosztálybeli, asszimilálódó zsidó családban. A Hajdura magyarosított lány nővérét, Margitot követve 1909-ben iratkozott be a pesti orvosi egyetemre. Ebben az évben 326 női egyetemi hallgató volt az országban, férfi ötvenszer annyi.
Lilly nővére ezt az útravalót kapta a papától:
Kezdd meg friss és újult erővel, és folytasd tanulmányaidat kedvvel, szorgalommal, kitartással, ne rettenj vissza, bármily nehezedre esnék is az. Birkózzál meg mindazon nehézséggel, mi utadba tör. […] De egyet soha ne felejts, és folyton szem előtt tarts, hogy csak egy nő vagy, mégpedig olyan igazi, tisztességes család sarja, akiről büszkeséggel mondhatom, hogy […] családunkban egy parányi szenny soha be nem piszkolta erkölcsösségünket.”
Lilly és Margit a tisztességet szem előtt tartva lettek hát cigarettázó, Adyért rajongó kékharisnyák, akik belevetették magukat a századelős Budapest izgalmas szellemi életébe. Például a Galilei Körbe, ahol nemcsak a polgári radikális, marxista gondolatokkal kacérkodtak, de férjet is szereztek. Margit az alapító Kende Zsigmondhoz ment férjhez (és lett később a szociológus Kende Péter mamája), Lilly pedig a gyerekkora óta ismert, szintén orvostanhallgató Gimes Miklóshoz.
Furcsa elgondolás: én az egyéniség, aki azt hittem, hogy a legabszolútabb függetlenségben élek majd, úgy, mint senki, most egy valakihez oly közel vagyok... Maga elvont a szavaktól, s érzéseket adott nekem. […] A ma férfiai, akármilyen okosak és intelligensek, nem értek még meg a holnap asszonyaihoz. […] Te azt mondtad, az eszemért, holnaplány voltomért szerettél meg. Ezt én tudtam, de mikor a múltkor megmondtad, olyan boldog voltam, mint eddig senki, mert ilyesmit még nem mondtak lánynak.”
– írta Lilly Gimesnek, a valóságos szerelemnek, amely Isten, a klasszikusok és az Ady-rajongás után betöltötte. A mindvégig egymást inspiráló és támogató kapcsolatból két gyerek született, Miklós 1917-ben és Judit 1920-ban.
Lilly már végzős medikaként, 1914-től dolgozott az egyetem Balassa utcai elme- és idegkórtani klinikáján bentlakó segédorvosként, illetve Csáth Gézával együtt Moravcsik Ernő tanársegédei voltak. 1918-ban itt kezelte Juhász Gyula „háborútól kétségbeesett lelkét”, aki az „jóságos orvosnőnek” írta a Régi verseim elé-t.
A pszichoanalízis ekkoriban már a spájzban volt, Freud és a bécsi iskola hatására Ferenczi Sándor foglalkozott azzal, hogy a lelki zavarokat, az elfojtást a tudatalatti okok feltárásával gyógyítsa. Hajdu Lilly a Galilei Körben kaphatott kedvet a pszichoanalízishez, Ferenczi több előadást is tartott náluk. A Tanácsköztársaság idején Lilly részt vett az egészségügyi népbiztosság munkájában, ami a Galilei-körös kapcsolati hálóval együtt elég volt ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjanak az amerikai kivándorláson. Végül maradtak. Mindenesetre kikeresztelkedtek és unitárius hitre tértek.
A századelőn a pszichoanalízis viszonylag megközelíthető területnek tűnt a nők számára, arányuk ekkortájt nemzetközi szinten magasabb volt, mint bármely más tudományágban: Európában 1930-ban 25%, 1935-ben 35% körüli. A Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesületben 1920 és 1930 között 15%, 1937-ben 48% volt a nők aránya.
Lilly a húszas években Kovács Vilmához járt kiképző analízisre, majd praktizálni kezdett, és a harmincas évek közepére szakmai elismertséget szerzett. Gyógyított és gyógyításszervezett, magánrendelt, publikált, előadott. Leginkább a skizofrénia pszichoanalitikus kezelése foglalkoztatta. Összefüggést látott a skizofrénia és a család pszichés szerkezete (szigorú, szadista-agresszív anya és engedékeny, passzív apa) között. Hajdu Lilly ezzel tulajdonképpen a modern skizofréniakezelés előfutára, hiszen az egyéni kezelés mellé helyezte a család- és csoportterápiát.
Férjével 1918-ban átvettek egy értelmi fogyatékosok gondozásával foglalkozó zuglói intézetet, ebből lett a „Dr. Hajdu Gyógyintézete (volt Frim) ideges és üdülő gyerekek részére”. 1927-ben az óbudai Remetehegyre költöztek. Lakott náluk Kosztolányi Ádám, nyaralt Karinthy Cini. Az intézet mindvégig Hajdu Lilly nevét viselte.
Anyám volt az erősebb egyéniség, az apám az egy angyal volt. Szóval az apám imádta az anyámat, és elfogadta ezt a szerepet. […] nem volt egy olyan ambiciózus, egy olyan céltudatos, egy olyan kemény legény, mint amilyen az anyám”
– mesélte később Gimes Judit.
A család nagy társasági életet élt, a gyerekek polgári jómódban nevelkedtek: volt fräulein és szakácsnő, zongora- és franciaóra. Barátaik nagyrészt galileisták, tudósok, írók, a korabeli Budapest izgalmas emberei: a Rényi, a Polányi család, az orvos Kertész Tivadar első feleségével, Böhm Arankával és a másodikkal, a szintén pszichoanalitikus Rotter Lilliánnal is bejáratos volt Gimesékhez.
A harmincas évek vége szakmailag és egzisztenciálisan is nehéz Hajdu Lilly számára. A családban újra felmerül az amerikai kivándorlás gondolata, de most is maradnak. A Horthy-korszak a legalitás határára, magánlakásokba szorítja a pszichoanalízist. A kikeresztelkedés nem mentette őket a zsidókat korlátozó törvények alól: idősebb Gimes Miklóst deportálták, koncentrációs táborban halt meg. Hajdu Lilly lányával és unokájával bujkálva élte túl a háborút.
A család élő tagjai a háború után lelkesen léptek be a Kommunista Pártba, ifjabb (akkor már egyetlen) Gimes Miklós 1946-tól a Szabad Nép elkötelezett újságírója-szerkesztője. Hajdu Lilly rövid időre újra visszatérhetett a pszichoanalízishez, és részt vett a háborús traumák intézményes kezelésében is: a hosszú éhezés személyiségbomlasztó hatásait kutatta. 1948, a fordulat éve után a harmincas években már átélt vákuumba került. Rákosiék utasítására fel kellett oszlatnia az általa vezetett Magyarországi Pszichonalitikai Egyesületet, a pszichoanalízis ismét indexre került. Hajdu Lillyt Debrecenbe küldik neurológiát tanulni. Ezt írta fiának 1949-ben:
Soha nem lesz belőlem jó neurológus, hiába tanulok, hiányzik a meggyőződésem. […] Volt egy terület, ahol sokat tudtam, és tudtam tenni is, ez ma nincs.”
Hamarosan azonban átkerült a Lipótmezei Elmegyógyintézetbe, ahonnan végül 1957-ben igazgatóként kényszernyugdíjazták. Háta mögött „Nagyasszonynak” hívták a tartózkodó ellenszenvvel fogadott Hajdu Lillyt, aki néha rendelkezésre bocsátott egy-egy magáncellát a budapesti kényszerkitelepítések elől rejtőzőknek. Sokat tett a radikális módszerek, a kényszerzubbony, az elektrosokk, az inzulinkóma visszaszorításáért, és megszervezte az elmebetegek állami gazdaságokban foglalkoztatását. Ő volt az 1952-es intrapusztai munkaterápiás kísérleti intézet legfőbb patrónája, akit Benedek István, az intézet vezetője az Aranyketrec című könyv első, 1957-es kiadásban megörökített. A későbbiekből kihúzták Hajdu Lilly alakját, az ifjabb Gimes sorsára való tekintettel.
Az ötvenes évek skizofréniájától a pszichológiatudomány és maga a Lipót sem maradhatott távol. Miközben a pszichoanalitikusok többsége személy szerint elkötelezett kommunista, addig a pszichoanalízis maga a rendszer ellensége volt. A Lipóton egyszerre dolgoztak az új, kommunisták által elfogadhatónak tartott pavlovisták és a régi budapesti pszichoanalitikus iskola belső emigrációba vonult hívei, akik a „freudian gondolkodunk, pavlovian beszélünk”-höz tartották magukat. Sztálin halálakor Hajdu Lilly ez alól tett egy finom kivételt. Lánya idézte fel egy 2009-es interjúban:
Én ugye csináltam gyönyörű szép oltárt, fekete drapériával és sírtam... vagy lehet, hogy nem sírtam de búsultam. […] És akkor kérdeztem tőle, hogy nem vagy-e szomorú, hogy Sztálin meghalt? Nem szeretted? Kérdeztem. Azt mondja, hogy nem is ismertem.”
1956. Freud századik születésnapján a pszichoanalízist részlegesen szakmailag rehabilitálták. Az októberi események és a Lipót forradalmi bizottsága leváltotta Hajdu Lillyt, majd novemberben visszakapta állását. Közben fiát, Gimes Miklóst mint a forradalom egyik eszmei-szellemi vezetőjét, Nagy Imre körének egyik legradikálisabb tagját 1956 decemberében letartóztatták. A Nagy Imre-per harmadrendű vádlottja azt tervezte, ha megússza a megtorlást, kétgenerációs nagyregényt ír a polgári radikális szüleiről és forradalmi radikális gyerekeikről.
Hajdu Lilly 1958. július 17-én, a bécsi rádióból értesült fia egy nappal korábbi kivégzéséről. Magyarországon csak néhányan maradnak mellette, Gimes Juditék, Gimes Miklós fia és felesége még novemberben Bécsbe menekültek, majd Svájcban telepedtek le. Hajdu Lilly is próbált útlevélhez jutni, de a hitegetés és a kudarc felőrölte. Az 1960-as amnesztiarendelet adta meg számára a végső lökést.
Örülök a hírnek, s úgy fáj a szívem, hogy állandóan sírok. Nehéz elviselni a változhatatlant. Hidd el, jobb lenne nekem is elmenni”
– írta lányának.
Hamarosan öngyilkos lett. Búcsúlevelében ez állt:
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
A halál gondolata június 17-én két éve, hogy elindult bennem. Az a halvány remény, hogy Jucáékát és Luciékat láthatom – visszatartott a kiviteltől. Reményem azóta megszűnt, a lélek fájdalma mélyebbé vált, a testi fájdalom csaknem elviselhetetlenné. Így nem érdemes élni: cél és értelem nélkül, csak az életért.”
Temetését több hónappal halála után tarthatták csak meg, sírját főleg a Kádár-rezsim ellenségei állták körül. „Egy államilag mérlegelt halál magányosan mérlegelt mellékhalála”– összegezte évtizedekkel később Révész Sándor a Beszélőben.
Borítókép: Hajdu Lilly az orvosi kamara 1930-as években készült felvételén (Luif Judit tulajdona).
(Borgos Anna: Holnaplányok. Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában. Noran Libro, 2018)