Pár évtizeddel a hidegháború és az űrverseny vége után szolid mosoly ülhet ki az orosz kozmonauták arcára: az Amerikai Űrkutatási Hivatal költségvetését csökkentették, űrsiklóik már nincsenek, így emberes űrutazásra jelenleg egyedül Oroszország képes. A megoldást Amerika a magánszektor még erősebb bevonásától várja, ebbe pedig akár még Magyarországnak is lehet beleszólása.
Napokon belül űrtörténelmet írunk: ha minden jól megy, a SpaceX amerikai magáncég Falcon–9 rakétája szombaton startol az indítóállásról, hogy felvigye a a Dragon űrhajót a Nemzetközi Űrállomáshoz (International Space Station, ISS), ahol a módosított tervek szerint össze is kapcsolódnak. Egészen eddig csak az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Japán és az Európai Unió tudták megcsinálni ezt a bravúrt, nemrég kiegészülve Kínával (a kínaiak saját űrállomáshoz való dokkoláshoz fejlesztették és próbálták ki a technológiájukat). Ha a SpaceX sikerrel jár, új fejezetet nyit az űrkutatásban az első magánszektorból érkező űrjárműként, amely érdemi eredményt is képes felmutatni.
A kaliforniai Space Exploration Technologies, vagy ahogy rövidebb formájában elterjedt, a SpaceX május 19-ét tűzte ki legújabb küldetésének indítási időpontjaként. A bemutató célokat szolgáló misszió mérföldkő lesz a cégnek, amely ugyanezt a rakétát és űrjárművet használta 2010 decemberében, amikor a magánszektorból elsőként sikeresen fellőtt, majd visszahozott egy űrhajót a Föld körüli pályáról.
A SpaceX és a NASA azt tervezi, hogy a magáncégek hosszú távon rendszeresen részt vesznek a teherszállításban, és embereket is képesek lesznek majd az űrbe juttatni. A NASA, bár konkurenciáról van szó, a hivatalos nyilatkozatok szerint teljes mértékben partnerként tekint a cégre, és úgy gondolja, hogy a magánszektor be tudja tölteni azt a lyukat, amit az űrsiklók kivonása ütött az amerikai űrprogramban.
Solymosi János, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke szerint az Egyesült Államokban a technológia területén jó ideje megfigyelhető a szemléletváltás, vagyis az állam egyre nagyobb teret enged a magáncégeknek az űrkutatásban. Ennek főleg anyagi okai vannak, a NASA költségvetését alaposan megnyírták az elmúlt hónapokban, ráadásul a magánszektorban dolgozó cégek költséghatékonyabbak, gyorsabbak lehetnek ugyanazoknak a feladatoknak a végrehajtásában, és egy állami vállalathoz viszonyítva képesek alacsonyabb önköltséggel üzemelni.
Az Prize X és a Google közösen finanszírozza azt a Lunar X nevű holdmissziót is, melyben részt vesz a magyar fejelsztésű Puli holdjáró. Az expedíció még csak a tervezési, pénzgyűjtő fázisban van.
Természetesen a magáncégek esetében sem néhány fős kisvállalatokra kell gondolni, hanem hatalmas tőkével és munkaerővel rendelkező cégekre, működésbeli különbségük azonban mégis jelentős váltást hozhat az űriparban. Bár most jelentős erősödés látszik ezen a területen, próbálkozások már korábban is voltak a magáncégek bevonására. Ilyen például a híres díj, az X-prize, amelynek több próbáját is kifejezetten a magánűrrepülés támogatására hirdették meg. A kitűzött célokért felajánlott jelentős pénzdíj (és persze a hatalmas elismerés) elég motiváló volt, szép eredmények születtek eddig a versenyen.
Mike Horkachuck, a NASA mérnöke, akik a SpaceX program elindításán dolgozott, a többször elhalasztott, majd végül a május 19-ére időzített fellövést egy hosszú út első lépésének tartja, amelynek vége a gyors és olcsó kereskedelmi űrutazás. Azonban még nagyon sok munka van hátra a megfizethető űrutazásig, de jó irányba tartanak, olyan innovatív technológiákat fejlesztenek, amelyek megteremthetik a az olcsóbb utazás feltételeit.
Április 30-án volt a főpróba, ekkor kiderült, hogy a hajtómű, a Falcon–9 rakéta képes a felszállásra. Letesztelték a visszaszámlálást is a gyakorlatban a Dragon néhány űrállomásra tartó rendszerén. A cég mérnökei most átnézik az összegyűjtött adatokat.
Az SLC–40 (Space Launch Complex 40), a 40-es indítókomplexum, a Cape Canaveral Air Force Station rakétaindítója, innen indul majd a Falcon–9 is. Az 1960-as években elkészült indítókomplexumot az Egyesült Államok légiereje használta elsősorban katonai műholdakat szállító Titan III és Titan IV hordozórakéták indítására 1965 és 2005 között. Innen indították a Mars Observer és a Cassini–Huygens űrszondákat is.
2007-2008-ban az eredeti indítóállványt elbontották, az indítóállást pedig a SpaceX bérelte ki, amely innen végzi a Falcon 9 hordozórakéták és a Dragon űrhajók pályára állítását. A kiszolgáló létesítmények felújítása után az első rakéta 2008 végén érkezett az indítóállásra, először 2009. január 10-én állították fel.
(Wikipedia)
A SpaceX a második orbitális kereskedelmi szállító szolgáltatását (Commercial Orbital Transportation Services - COTS) demonstrálja, bemutatja, hogy magánszektor is építhet és elindíthat űreszközöket, amelyek az űrállomásra szállíthatanak készleteket. A rakéta és az űreszköz egyelőre nem visz majd embereket, viszont a mostani küldetéskor több mint féltonnás rakományt visz az űrállomáson dolgozó hat űrhajósnak. A kapszulát egyébként úgy tervezték, hogy a későbbiekben emberes űrrepüléshez is használható legyen.
A mostani repülés fontos teszt a cégnek és az ügynökségnek egyaránt. A NASA tisztviselői akkor is folytatják az együttműködést, ha a problémák lesznek ezzel a misszióval.
A tervek alapján az űrben vizsgálatokat végeznek majd a dokkolás előtt, ami megmutatja, hogy a Dragon képes-e precízen mozogni az űrben, és gond nélkül elérni az űrállomást. Csak ezek után közelítheti majd meg az űrhajó annyira a keringő laboratóriumot, hogy kikössön az űrállomás Canadarm2 robotkarjával, amit 7 motor mozgat, 17 méter hosszú, és 1640 kilogrammot nyom.
Eredetileg ez a küldetés csak az indítást és a teszteket tartalmazta, az nem szerepelt a tervekben, hogy ténylegesen, fizikailag is összekapcsolódjanak a Nemzetközi Űrállomással. Amennyiben a Dragonnak nem sikerül hibamentesen átmennie a teszteken, a NASA szakértőivel fogják megoldani a problémákat, és csak a következő, harmadik űrrepülés alkalmával kapcsolódnak majd az űrállomáshoz. Ez nem vetné vissza a NASA jövőbeni teherszállító küldetéseit sem, hiszen csak tesztről szólt az eredeti SpaceX-szel kötött szerződés. A SpaceX folytatja a kilövés előkészületeit a 40-es indítókomplexumban, a floridai Cape Canaveral Air Force Stationön. Az ottani vizsgálatok alapján a cég úgy érzi, készen állnak az indulásra.
A űreszközt feljuttató Falcon–9 rakéta erejét kilenc Merlin rakétahajtómű adja, és a SpaceX jelentése szerint a tesztek alatt két másodpercig mind a kilencet teljes üzemen tartották. A rakéta második fokozatát egy Merlin vákuumhajtómű adja, amely finomított kerozinnal (RP-1) és folyékony oxigénnel működik, ugyanazzal a hajtóanyag-kombinációval, mint amit a NASA a Saturn V holdrakéta első fokozatánál használt.
A rakéta 54,9 méter magas, 3,6 méter széles, tömege 333 tonna, tolóereje pedig 4,94 meganewton. Az első fokozat, a tartály falai és a kupola szénszálas aluminimum-lítium-ötvözetből készültek. A második fokozat az első egy rövidebb változata, ugyanazzal az összetétellel. A rakéta a tervek szerint a lehető legolcsóbb megoldást kínálja majd az űrterhek felvitelére.
A Falcon–9 a Dragon nevű kapszulát szállítja a csúcsán. A Dragon három fő részből áll: az orrkúpból, amely megvédi a hajót és a dokkoló adaptert a fellövés közben, magából az űrhajóból, amely helyet ad a túlnyomásos rakománynak vagy a legénységnek, illetve a repülésvezérlési rendszernek. Itt található a Manőverező Rendszer (Reaction Control System - RCS) is, az ernyők és az egyéb támogató infrastruktúra. A harmadik rész pedig a csomagtartó, ahol a túlnyomást nem igénylő rakományokat helyezik el.
Solymosi János szerint nehéz megítélni, hol van az a pont az űrkutatásban, amit már nem léphetnek át a kereskedelmi cégek. Úgy tűnik, ez még Amerikában sem teljesen tiszta. Az biztos, hogy az amerikai űrkutatási hivatal vezető, koordináló szerepe megmarad, hiszen itt bonyolult államközi dolgokról, nemzetközi- és űrjogról van szó.
Az űrhivatal valószinűleg csak részterületeket enged majd át, és teljesen nem vonul ki sehonnan sem. Még a mostani magánprojektek finanszírozása is nagyon nagy részben a NASA-hoz kapcsolódik. Sokszor direkt módon, több szereplő bevonásával katalizálnak egy kis versenyt a magánszektorban, hogy egy adott problémát minél költséghatékonyabban oldjanak meg. Emellett a NASA-nak szüksége volt annak az űrnek a betöltésére, amit az űrsiklóprogram vége hagyott maga után: jelenleg gyakorlatilag csak az oroszok képesek embert szállítani a Nemzetközi Űrállomás feldélzetére.
A sajtóban megjelent nyilatkozatok alapján a SpaceX és a NASA is óvatos, hiszen valójában maga a dokkolás elég bonyolult művelet, sőt odáig precízen el is kell jutni. Solymosi szerint a NASA-nak bizonyosan van B-terve arra az esetre, ha nem sikerülne a mostani projekt, de ha most nem jön össze, amit terveztek, az sem tragédia, hiszen az űrkutatás mindig is sikerek és kudarcok sorozata volt.
A nagy kutatási projektekben már most is állandó szereplőként van jelen a magánszektor, hiszen sok űreszközt, például egy műhold alkatrészeit, általában a magánszektor több szereplője, beszállítók hada gyárt le.
Ez az a pont, ahol a magyarok is érintettek lehetnek. Egyelőre Magyarországnak még kisebb saját űrprogramja sincs, pedig a magánszektor folyamatosan erősödik ezen a területen. Solymosi szerint több magyar cég is világszínvonalú berendezésekkel dolgozik be űrprojektekbe, már 3-4 évtizede.
A magyar űrszegmens elsődleges célja az, hogy az itt felhalmozott tudást hasznosítsák. A folyamatnak pedig hatalmas lökést adhatna, ha elkészülne egy saját magyar űrprogram, amely összefogná a szakmát. Ez elősegítené azt is, hogy az ország lakosaiban is tudatosuljon, hogy van keresnivalónk az űriparban.